Légió Hungária
4.57K subscribers
1.95K photos
178 videos
2 files
1.05K links
Csatornánkon cenzúra mentesen értesülhetsz a legfontosabb híreinkről.
Download Telegram
Vannak akik szerint semmi értelme kiállni az olyan események ellen mint a Budapest Pride, és vagyunk mi. Előbbiek a közösségi médiában lázadnak, mi pedig az utcán. A mi lelkiismeretünk tiszta. És, a tiétek? Majd írjátok meg egy kommentben.
A hétvégén ünnepeltük Mozgalmunk fennállásának harmadik évfordulóját. Sok csata mögöttünk, a háború előttünk. Csatasorban, szilárdan állunk!
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
Amikor Budapest utcáit elárasztotta a deviáns mocsok csatasorba álltunk, mert nem az esélyeket latolgattuk, hanem a kötelességünket teljesítettük.

Lázadj a modern világ ellen! Légy normális!
Halálának 77. évfordulóján főhajtással és mécses gyújtással emlékeztek meg Vitéz nemes Molnár László hadnagyról a Légió Hungária Győr-Moson-Sopron megyei divíziójának néhány tagjai.

Vitéz nemes Molnár László 1921. május 1-én született Nagykőrösön. Három éves volt, amikor a család Sopronba költözött.
1939-1942-ig volt a kassai Horthy Miklós Repülő Akadémia növendéke. 1942. június 18-án tette le az esküjét a frissen avatott hadnagy. A keleti frontra kerülésének pontos időpontja nem ismert. A tűzkeresztségen 1943. augusztus 16-án esik át, majd itt is szerzi meg élete első légigyőzelmét. 1944 elején már a szovjet front legeredményesebb magyar vadászpilótája. 1944. február 25-én tüntették ki a II. Osztályú Vaskereszttel.
A Vas megyei Káld felett az amerikaiakkal vívott légicsata közben találatot kapott, majd a zuhanó gépet elhagyva ejtőernyőjével ereszkedett alá, amikor is az amerikai vadászok roppant gyáva módon géppuskával lőni kezdték.
A Magyar Királyi Légierő egyik legnagyobb ásza mindössze 23 éves volt. 132 légi bevetésen 25 győzelmet ért el.
Sírhelye, amelyet édesapja tervezett, a sopronbánfalvi Hősi Temetőben található. Dicsőség a hősöknek!
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
Három éve csatasorban

Mozgalmunk alapítói három évvel ezelőtt gyűltek össze első alkalommal, hogy megtartsák a szervezet első országos gyűlését. Most egy rövid videóval idézzük fel az elmúlt esztendők legemlékezetesebb pillanatait.
Irányvonalak felmutatása - videós, képes beszámoló belső táborunkból

Harmadik éve gyűlnek össze Mozgalmunk tagjai és tagjelöltjei, hogy lebonyolítsák a Légió Hungária legfontosabb zárt eseményét, a belső tábort. Gyűlések, technikai egyeztetések, világnézeti előadások és sportesemények töltötték ki a hétvégét.

Videós, képes beszámoló:
https://legiohungaria.org/172-iranyvonalak-felmutatasa-videos-kepes-beszamolo-belso-taborunkbol
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
Videó Mozgalmunk belső táborából

A nyári tábor egy olyan esemény Mozgalmunk életében, ahová csak a legionáriusok jöhetnek el, de idei beszámoló videónk egy tagjelölt szemszögéből enged betekintést az eseménybe.
Mi történik Mozgalmunk belső táborában?

Az ideológiai iránymutatást világnézeti divíziónk egy tagja és Incze Béla közös előadásuk keretei közt hajtották végre, melynek "Miért van szükség XXI. századi, korszerű szélsőjobboldali ideológiára?" címet adták.

Az előadás elsősorban világnézeti fogalmak tisztázására irányult, de igyekezett magyarázattal szolgálni olyan kérdésekre is, mint például miért nem lehetséges változtatások nélkül átvenni múltbéli ideológiákat és a jelenben alkalmazni azokat. A tisztázandó fogalmak közt felmerült többek közt a militáns-konzervatívizmus, mint a jobboldali harcosok számára járható út, és ellentétpárja a meleg-konzevatívizmus, illetve metapolitikai háború és a kulturális marxizmus.

Videós, képes beszámoló a táborból:
https://legiohungaria.org/172-iranyvonalak-felmutatasa-videos-kepes-beszamolo-belso-taborunkbol
A tegnapi nap a küzdelmeké volt. Álló bunyó és földharc váltotta egymást, majd mindezt összeházasítottuk. Gyűlnek a vérfoltos ruhák és a zúzódások, de a fájdalom a barátunk. Eszünkbe jut róla, hogy élünk. Így élünk csak igazán...
Első képgalériánk nyári táborunkból a gyűlésekbe és előadásokba enged betekintést. Ezek azok az események, ahol kielemezzük az elmúlt év eseményeit, és megtervezzük a közeljövőt. A megyei divíziók vezetői rövid beszámolóval számolnak be a helyi cselekményekről, illetve technikai és világnézeti előadások váltják egymást.