Budapesten, Terézvárosban az utóbbi időben elszaporodtak az LMBTQ propaganda plakátok, melyeket többek közt játszótereknél helyeztek ki. A napokban néhány önkéntes aktivista jóvoltából, immár a korrigált plakátokat tekinthetik meg a járókalők.
A sokat emlegetett "diktatúra" egy másik szemszögből:
Miközben a mai napon elkeserítően nagy létszámú tömegtüntetést tarthatnak, ahol a homoszexuálisok jogaiért és a pedofilok nyilvános adatbázisa ellen tiltakoznak, addig délelőtt két vezetőségi tagunkat hallgatták ki gyanúsítottként a BLM szobor ledöntése kapcsán, holnap pedig további két tagunkat invitálta be a rendőrség, ugyanis csoportos minősítést kapott az ügy, amivel a büntetési tétel is emelkedik.
Nekünk nem lenne ellenünkre egy erős jobboldali rendszer, ami a normalitást támogatja, és a devianciát bünteti, csak a gyakorlat egészen mást mutat.

A mi jobboldalunk - világnézeti kerekasztal beszélgetés Győrben
Győr városában került sor egy zárt körben megrendezett kerekasztal beszélgetésre, ahol olyan világnézeti és gyakorlati témák kerültek terítékre, melyek tisztázása elengedhetetlen ahhoz, hogy szilárd alapokra helyezzük jobboldaliságunkat.
Bővebben:
https://legiohungaria.org/170-a-mi-jobboldalunk-vilagnezeti-kerekasztal-beszelgetes-gyorben

A közelmúltban zajlott le a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom havilapjának, a Duo Gladii-nak első lapszámbemutatója, melyre Mozgalmunk szervezésében került sor.
A júniusi lapszámban elérhető Mozgalmunk vezetőségi tagjának Incze Bélának, egy tagunkkal társzerzőként jegyzett írása, mely világnézeti iránytűként szolgál a trianoni tragédia XXI. századi értelmezéséhez.
Az esemény most videón megtekinthető:
https://szentkoronaradio.com/blog/2021/06/21/kivancsi-vagy-kik-es-hogyan-szerkesztik-a-duogladii-havilapot-lapbemutato/

A csatolt fotó tegnap készült Münchenben. Egy bajtársunktól kaptuk, aki azt a kommentárt fűzte hozzá, hogy antifák láthatók rajta, akik a rendőrökkel mentek be a magyar szurkolók közé, majd adóvevővel kommunikáltak, vélelmezhetően a rendőrökkel.
Németországban teljesen hétköznapi, hogy az antifa konspiratív, de olykor teljesen nyílt módon működik együtt a hatóságokkal. Többek közt az ő iránymutatásuk alapján frissítik a tiltott szimbólumok listáját, aminek tegnap hasznát is vették a rendőrök.
Egy tagunkat azért állították elő, mert tetoválásai közt egy odal rúna volt látható. A meccs teljes idejét a fogdán töltötte, majd közölték vele, hogy 2000 € óvadék ellenében szabadlábra helyezik, és két héten belül dönt róla a bíróság, hogy mennyi lesz a tényleges bírság. Természetesen nem volt nála ennyi készpénz, így éjfélkor kivitték egy automatához, hogy le tudja venni az összeget, majd a hajnali kettőig tartó rabosítás után engedték el.

This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
A főváros után, vidéken is igyekszik elnyelni mindent az lmbtq-lobbi. Szegeden demonstráltak "az azonosneműek házasságáért".
A nyílt provokációt helyi aktivistáink látogatták meg.
Egy dolgot le kell szögezni: ha ellenállás nélkül nyomulhat ez a szennyes áradat, akkor itt is olyan állapotok lesznek, mint, amit Németországban láthattunk a szerdai meccs alkalmával.
Nem lesz elég néhány dühös smile, és felháborodott hozzászólás! Cselekedni kell!

Tegnap Mozgalmunk csongrádi divízióvezetője mutatta meg Szegeden, hogy milyen fogadtatást érdemelnek az LMBTQ-lobbi szekértolói a vidéki városokban.
Az internet pöcegödre azonnal akcióba lépett, és a PC egyik legerősebb bunkósbotját, a "homofób" kártyát húzták elő.
Érdemes azon elgondolkozni, hogy a normalitás, és nem mellesleg a társadalmi többség képviselőit állítják be betegnek, hiszen a fóbiák pszichés betegségek, általában indokolatlan, kóros félelmet jelölnek.
A modern világ válságjelei közt talán az egyik legmegdöbbentőbb, hogy kezelésre szoruló, beteg emberek önnön devianciájukat állítják be hétköznapinak, a normalitást képviselő militáns konzervatívokat pedig betegeknek.
Egyetlen lehetőségünk maradt mindezzel szemben: Lázadj a modern világ ellen! Légy normális!

antifa támadások németország 2021_jav.png
5.2 MB
Térképen az utóbbi idők németországi antifa támadásai
A globális, egyre mélyebb őrület nyomán az idei évben megszaporodni látszanak az agresszívabb támadások Németország ellenségeitől, az antifától. Ezeket mutatja most be a Nacionalista Zóna térképen, és vázlatosan összegezve.
A cikkért kattints a hivatkozásra:
http://nacionalistazona.org/2021/07/01/terkepen-mutatjuk-az-utobbi-idok-nemet-antifa-tamadasait/

A nagy erejű ütés hatására a fej leválasztódott a testről - így összegzi a rendőrség a BLM szobor ledöntését
Rövidesen lezárul a nyomozati szakasz, és sor kerül a vádemelésre. Kezdetben csak Mozgalmunk vezetőségi tagját Incze Bélát gyanúsították meg, azonban a rendőrség társtettesként bevont további három légionáriust is, akik a helyszínen voltak. Ezzel az ügy megkaphatta a csoportos minősítést, amivel a büntetési tétel is emelkedett.
Bármi is lesz az eljárás végkimenetele, mi csak egy klasszikus idézetet kívánunk hozzátenni: "Nem bántam meg semmit."

Mozgalmunk Hajdú-Bihar megyei divíziója 3. alkalommal is megemlékezést szervez Cseresznye Gyuri bajtársunk előtt tisztelegve.
További információk:
https://legiohungaria.org/component/jem/event/38-cseresznye-gyuri-emleknap

A Magyar Nemzet "Baranyi Krisztina leszedette a testvérvárosi címereket" című cikkében, melyben összefoglalja a szélsőbaloldali polgármester asszony közelmúltbeli kártékony tevékenységét megtévesztő módon azt a benyomást kelti, mintha Mozgalmunk vezetőségi tagja Incze Béla a jelenlegi kormány védelmében kritizálta volna Baranyit a BLM szobor ledöntése után adott egyik nyilatkozatában.
Idézet a cikkből:
"Incze Béla szerint Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és a kerület vezetése több helyen elmondta: a szobrot annak tudatában állították fel, hogy meg fogják rongálni, tehát kvázi egy kommunikációs csapdát állítottak fel azoknak, akik bármilyen reakcióval élnének. Mindez azt jelenti, hogy a polgármester értékteremtés helyett csak a balhét és a kormány elleni hergelést keresi, és polgárpukkasztó tevékenységet folytat a kultúráért felelős kutyapártos alpolgármesterével, Döme Zsuzsannával együtt."
A teljes cikk a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://magyarnemzet.hu/.../baranyi-krisztina.../...

A gondolatsor első felét szó szerint idézte az író, azonban a "Mindez azt jelenti..." kezdetű mondat soha nem hangzott el, de még csak hasonló okfejtés sem. Incze Béla az alábbiakkal folytatta a Vasarnap.hu-nak adott interjút:
"Ha ők felállítanak egy ilyen kommunikációs csapdát, akkor nem attól kell félni, hogy mi lesz a reakció, hanem emberhez, jobboldali emberhez méltóan kell cselekedni. Nem a baloldal kívánalmainak megfelelően kell tenni vagy nem tenni valamit, hanem amit a jobboldaliság, egy metapolitikai értelemben vett jobboldaliság diktál. Ez az akcionalitás formájában megtörtént, a metapolitikai hátterét pedig akinek van rá szeme, az látja. Aki nem látja, az nyissa ki a szemét."
A teljes interjú a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://vasarnap.hu/2021/04/03/blm-szobor-ledonto-interju/
Örömmel vesszük, hogy a jobboldali sajtó néhány képviselője a BLM szobor ledöntése óta revideálta korábbi álláspontját, és immár nem tesznek úgy, mintha Mozgalmunk nem is létezne, azonban nem hagyjuk, hogy ennek az legyen az ára, hogy pillanatnyi pártpolitikai érdekeknek megfelelően forgassák ki nyilatkozatainkat. Kérlelhetetlen harcot folytatunk a baloldal metapolitikai hegemóniája ellen, de ez nem jelenti azt, hogy ne fogalmaznánk meg jobbról és felülről érkező kritikát akár a kormánnyal, akár a holdudvarával szemben. Tudjuk, hogy ez manapság ritka, de mi egy másik kávéház vagyunk, amely büszke autonómiájára és ezt mindenáron megőrzi. Mi megvetjük a meleg-konzervatívok gyáva, megalkuvó mentalitását, és meggyőződésünk, hogy a jobboldalnak egyetlen járható út maradt a militáns-konzervatívizmus.

vasarnap.hu
A BLM-szobor ledöntője a Vasárnapnak: Az én szembeszállásom az átlagember véleményét fejezte ki - vasarnap.hu
Interjú Incze Bélával, a Légió Hungária vezetőjével, aki a BLM-szobor ledöntésével fejezte ki véleményét az ideológiai küzdelemben.
🏴Cseresznye Gyuri
Emléknap - Július 17. - Debrecen
Az elmúlt évek gyakorlata alapján, a megemlékezést követően várunk benneteket, hogy bajtársias, de kötetlen hangulatban emlékezzünk Gyurira. Életének egyik legfontosabb részét képezte a zene, így a Dixie Freedom Fighters tolmácsolásában megszólaló balladáknál kevés alkalmasabb van, amivel megidézhetjük emlékét. 🎤🎸
Az esemény részleteiért kattints a hivatkozásra:
https://legiohungaria.org/component/jem/event/38-cseresznye-gyuri-emleknap
Emléknap - Július 17. - Debrecen
Az elmúlt évek gyakorlata alapján, a megemlékezést követően várunk benneteket, hogy bajtársias, de kötetlen hangulatban emlékezzünk Gyurira. Életének egyik legfontosabb részét képezte a zene, így a Dixie Freedom Fighters tolmácsolásában megszólaló balladáknál kevés alkalmasabb van, amivel megidézhetjük emlékét. 🎤🎸
Az esemény részleteiért kattints a hivatkozásra:
https://legiohungaria.org/component/jem/event/38-cseresznye-gyuri-emleknap
A világnézeti harc lehetőségei - Zöldinges Podcast
A Zöldinges világnézeti műhely nyári táborában került sor egy izgalmas kerekasztal beszélgetésre, ahol Mozgalmunkat Incze Béla vezetőségi tag képviselte.
A diskurzus során egyes témák mentén konstruktív vita is kialakult a beszélgetőpartnerek közt, ugyanis olyan kérdések is terítékre kerültek, mint a pártpolitika érvényessége.
A podcast a hivatkozásra kattintva hallgatható meg:
https://soundcloud.com/user-119537511/a-vilagnezeti-harc-lehetosegei-kerekasztal-beszelgetes

🏴Cseresznye György Emléknap - Holnap - Debrecen
Holnap 17 órakor minden bajtársat várunk a debreceni köztemető bejáratához, hogy együtt tisztelegjünk Gyuri emléke előtt.
Ma estére ajánljuk figyelmetekbe Retkes Tamás legionárius bajtársunk három évvel ezelőtt íródott nekrológját:
https://legiohungaria.org/100-meghajtjuk-zaszlonkat-a-kidolt-oszlop-elott-retkes-tamas-nekrologja
Az emléknapról minden részletet a hivatkozásra kattintva érhettek el: