Az alábbi eszmefuttatás az ASMH Facebook oldalon jelent meg. Érintettségünknél már csak az egyetértésünk nagyobb.
Tavasszal, amikor a koronavírus miatt szinte teljes lezárás lépett érvénybe, megszerveztük #AzOtthoniEdzésHonvédelem programot, útjára bocsájtottuk a fekvőtámasz kihívást, és mindenkit arra buzdítottunk, hogy a szabályok betartásával, otthon tartsa karban a fizikumát.
Ezek fényében, igazán nem érhet minket az a kritika, hogy a "csak azért is" szellemiség jegyében szembe mentünk volna a vírus okán meghozott szabályokkal, még akkor sem, ha a sport elkötelezett hívei vagyunk, és valljuk, hogy minden hazafinak kötelessége a testedzés!
Azonban lassanként eljutunk arra a pontra, amikor totálisan értelmetlennek, és mindenképpen kontraproduktívnak fogjuk tartani az egész katyvaszt, amit a vírus elleni védekezés címén bemutatnak, és, amit a sportnak el kell szenvednie.
Hónapok óta zárva vannak a termek, nem egy, és nem kettő közülük már biztosan soha többé nem fog kinyitni, mert nem tudta túlélni ezt az időszakot. Ismerünk olyan sportolókat, akiknek hosszú (és nem mellesleg drága) felkészülése ment a kukába, fontos versenyek maradnak el, üres lelátók előtt bohóckodnak több helyen. Nem csak a test, de a szellem is megsínyli ezt az időszakot, hiszen mondhat bárki, bármit igenis vannak olyan sportok, vannak olyan edzésformák, amiket nem lehet kiváltani szabadtéri, vagy otthoni edzéssel. Vagy legalábbis nagyon kevesek rendelkeznek olyan privát felszereléssel, amely ezt lehetővé teszi. Így aztán lassan őrlődnek fel azok, akik a rendszeres, de nem profi, vagy verseny szinten űzik imádott sportjukat. Nem tudjuk elképzelni, hogy hasznosabb lehet az efféle fizikai és mentális leépülés, vagy legjobb esetben stagnálás, mint az, ha szabályozott körülmények között, a különböző jobban vagy kevésbé indokolt járványügyi intézkedéseket betartva visszatérhetnének az emberek az edzőtermek világába.
Marad a trükközés, maradnak a félmegoldások, és egyre távolabb a remény, hiszen ma a miniszterelnök elmondta, hogy húsvét előtt ne is számítsunk enyhítésekre.
Ugyanekkor a plázák és hipermarketek soha nem látott mértékben dübörögnek, valami érthetetlen véletlen folytán a kaszinók bezárására sem került sor, és reggel valamint este a munka végeztével is nyugodtan taposhatunk egymáson a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön.
Egyre több a kérdés, és egyre kevesebb a türelem...

Programajánló - Hősök Útja
2021. sem fog úgy eltelni, hogy nem tisztelegünk példaképeink előtt. A korlátozások betartása mellett, de megtartjuk február 11-én megemlékezésünket. Fényárba borítjuk a Hősök Útját! Csatlakozz hozzánk te is!
Fontos, hogy mindenki olvassa el az esemény felhívását a hivatkozásra kattintva. Idén minimálisan, de lesznek eltérések az elmúlt évekhez képest:
https://legiohungaria.org/component/jem/event/36-hosok-utja

legiohungaria.org
Hősök Útja
The event titled Hősök Útja starts on 2021.02.11.!
Aki a múltat uralja, alakítja az emlékezetpolitikát - videós, képes beszámoló a Budai Kitörés Emléktúráról
"Tehát összefoglalva azon megy a vita, hogy ki uralja az emberek emlékeit, kinek van hatalmában a múltat elmesélni saját szájíze szerint, ki uralja a történelmet, a múltat és ezáltal a jelen és a jövő képzeletét, elméit, döntéseit. Ebbe a játékba pedig beleszólt az alulról szerveződő hőskultusz, ami egy kisebbség áldozatairól a többség hőseire irányította egyre inkább a figyelmet Budapest ostroma kapcsán." - Alkay Zsolt
Videós, képes beszámoló a hivatkozásra kattintva:
https://legiohungaria.org/158-aki-a-multat-uralja-alakitja-az-emlekezetpolitikat

Aki a múltat uralja, alakítja az emlékezetpolitikát - videós képes beszámoló a Kitörés Emléktúráról
"Tehát összefoglalva azon megy a vita, hogy ki uralja az emberek emlékeit, kinek van hatalmában a múltat elmesélni saját szájíze szerint, ki uralja a történelmet, a múltat és ezáltal a jelen és a jövő képzeletét, elméit, döntéseit. Ebbe a játékba pedig beleszólt…
Egy antifa felületen a szerkesztők az alábbiak szerint nyilatkoztak a február 11-re tervezett Hősök Útja megemlékezésünk kapcsán:
"Az éves nemzetközi náci parádé idén elmarad, de a nyilas tömeggyilkosok utódai megjelennek az utcákon. Február 11-én, csütörtökön este 6-kor találkoznak a budai Várban, a Kapisztrán téren, és innen fognak levonulni a Széna térre. Útközben mécseseket akarnak elhelyezni az utcán. Aki arra jár, és mécsest gyújtó embert lát, biztos lehet benne, hogy egy mai, élő, népirtásra és tömeggyilkosságokra vágyakozó nácit lát."
Srácok, ha szükségetek lenne egy töri órára, tudjátok, hogy mikor és hol leszünk. Aztán, ha intőt kaptok magatartás problémák miatt, ne legyen utána árulkodás...

A felület szerkesztői a történelmi tények eltorzítása mellett nem mellesleg a Hősök Útja megemlékezés formáját sem tudták helyesen értelmezni.
Az érvényben lévő rendelkezések értelmében sehol nem lesz gyülekező, csoportosulás és közös séta sem. 18:00 és 19:00 közt a megemlékezni vágyók azon a ponton helyezik el mécsesüket, ahol a fénylánc éppen tart, majd egy néma főhajtás után elhagyják a helyszínt. A megemlékezés ezen koordinált, de egyéni formáját semmi nem tiltja.
További információk:
https://legiohungaria.org/component/jem/event/36-hosok-utja
Az érvényben lévő rendelkezések értelmében sehol nem lesz gyülekező, csoportosulás és közös séta sem. 18:00 és 19:00 közt a megemlékezni vágyók azon a ponton helyezik el mécsesüket, ahol a fénylánc éppen tart, majd egy néma főhajtás után elhagyják a helyszínt. A megemlékezés ezen koordinált, de egyéni formáját semmi nem tiltja.
További információk:
https://legiohungaria.org/component/jem/event/36-hosok-utja
legiohungaria.org
Hősök Útja
The event titled Hősök Útja starts on 2021.02.11.!
Idén sajnos az egyre értelmetlenebb korlátozásokból kifolyólag nem tarthatjuk meg a Festung Budapest rendezvénysorozat legfontosabb eseményét, a Becsület Napját, de ennek ellenére több olyan programmal is készülünk, melyek keretében méltóságteljes formában tiszteleghetünk Budapest hős védői előtt.
Február 11. - Hősök Útja: https://legiohungaria.org/component/jem/event/36-hosok-utja
Február 11. - "Gyújts egy gyertyát a kitörés hőseinek emlékére" (Bajtársaink a Hungarian Hammerskins felhívása): http://ftsshop.blogspot.com/2021/02/emlekezz.html?m=1
Február 14. - Online Ostromkalauz:
https://legiohungaria.org/component/jem/event/37-ostromkalauz
Tisztelegjünk együtt a kitörés védői előtt, 2021-ben is! Dicsőség a hősöknek!

Tordai Bence Show
Tegnap az ordas eszmék egyik emblematikus jelenkori képviselője próbálta megzavarni méltóságteljes megemlékezésünket, a Hősök Útját. Aktivistáink megadták neki, ami ilyenkor jár: Ignorálták.
A szélsőballal nincs párbeszéd! ;)

A HVG valótlanul állítja, hogy tegnap a Várban "be nem jelentett demonstrációt" tartottunk.
Az igaz, hogy a Hősök Útja megemlékezést nem jelentettük be, azonban ennek oka nem a gyülekezési tilalom, hanem hogy a tiszteletadásnak ez a formája nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. Az aktuális korlátozásokkal összhangban lehetett az elmúlt évekhez hasonló formában megtartani, hiszen a résztvevők egyénileg közelítették meg a helyszínt, egy széles időintervallum alatt, ahol nem gyülekeztek, mindössze egy mécsest helyeztek el, majd néma főhajtás után távoztak.
A rendelkezésre álló idő alatt körülbelül 80-100 ember élt a lehetőséggel, akiknek ezúton mondunk köszönetet, hogy a zord időjárás ellenére is tisztelegtek Budapest hős védői előtt.
Tordai Bence és Őrsi Gergely szélsőbaloldali politikusok az Ostrom utca aljában tartottak sajtótájékoztatót, melyből mindössze annyi derült ki, hogy a legalapvetőbb történelmi ismeretekkel sem rendelkeznek, hiányosságaikat viszont ordas eszmék népszerűsítésével kívánják palástolni. A veszélyes, gyűlöletkeltő gondolatokkal szemben, egyetlen hathatós megoldás létezik, mégpedig a közéleti karantén alkalmazása. Aktivistáink ennek szellemében jártak el, amikor nem bocsátkoztak párbeszédbe velük, inkább ignorálták jelenlétüket. Erről videó korábbi bejegyzésünknél tekinthető meg.
https://m.hvg.hu/itthon/20210211_kitores_napja_megelmekezes_budai_var

HVG.hu
A gyülekezési tilalom ellenére többen elmentek a kitörés napi mécsesgyújtásra
Hivatalos megemlékezést nem tarthattak, elmaradt a túra is, de pár tucatnyian így is elmentek mécsest gyújtani a Várba és a Széna térre.
A Magyar Hang firkásza valószínűleg éppen a Budai Önkéntes Ezred emlékművét koszorúzta meg, amikor hallgatótársai a szövegértést tanulták az alma mater falai közt. A betűket ugyan sikerült összeolvasnia és szavakat, sőt mondatokat vélt felfedezni, de hogy ezek mit is jelentenek, azt már csak zavarosan tudta visszaadni. A túrát nem Mozgalmunk szervezte, csak részt vettünk rajta, ez nyilvánvalóan kiderül beszámolóból, ahogy az is, hogy az összefoglalót nem mi írtuk.
Néhány sorral lejjebb megtudjuk, hogy nem csak a szövegértés okoz problémát, de alapvető történelmi és gasztronómiai ismeretek is kiestek számára. Most próbálunk a segítségére lenni: A "hitlerszalonnát" nem Mozgalmunk találta ki. A II. világháború alatt elsősorban Németországban és Magyarországon terjedt el. Ha az úriember legközelebb klaviatúrát ragad, jusson eszébe: A Google a barátja!
Azon meg sem lepődünk, hogy a Légió Hungária tevékenységét és világnézeti motivációját a 444-re és a Political Capital egyik tanulmányára alapozva állítja össze.
Emlékezetes, hogy a Magyar Hang tavaly, szintén február körül foglalkozott először Mozgalmunkkal, akkor szenzációként tálalták, hogy kapcsolatban állunk német szervezetekkel is. Reméljük tisztában vannak vele, hogy a tényfeltáró újságírás nem teljesen azt jelenti, hogy a soha, senki által nem titkolt, sőt beszámolók tucatjaiban nyilvánosan megosztott információkat hangzatos címmel ellátva osztják tovább.
Természetesen kritikával illetjük a Magyar Nemzetet is, de azt abszolút megértjük, hogy a Magyar Hang újságíróinak nem volt ott maradása. A színvonaltalanság és az igénytelenség magasiskolája, amit a portál újságírás címszó alatt kiokád a világhálóra.
A cikk a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://hang.hu/belfold/2021/02/12/kitores-emlektura-ungvary-krisztian-legio-hungaria/

A Népszava napjainkra egy marginális felületté zsugorodott, de ettől nem szabad alábecsülni, hiszen a terjengő formalinszag ellenére olyan gyilkos eszméket népszerűsítenek, mint a kommunizmus.
Olyan személyeknek biztosítanak felületet, mint Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke. Vajnai ezúttal azért tett feljelentést, mert a Hősök Útja megemlékezésünk után a Kapisztrán téren talált egy mécsest, amin a jelenlegi törvények értelmében tiltott jelképeket helyezett el valaki.
A nyíltan kommunista Vajnai azzal vált hírhedté, hogy több esetben is vörös csillagot, illetve sarló-kalapácsot ábrázoló tárgyakat tett közszemlére, mely cselekményével bizonyítja: Egy olyan ideológia elkötelezett híve, mely világszerte több mint 100 millió halálos áldozatot szedett.
A hatályos magyar törvények értelmében megkezdték ellene az eljárásokat, és el is marasztalták több esetben, azonban a gyáva kommunista egészen a liberális Strasbourgig menekült, ahol kimondták: A gyilkosok jelképeinek indokolatlan tiltása sérti az Emberi jogok európai egyezményét, és arra kötelezték hazánkat, hogy összességében több tízezer € kártérítést fizessen Vajnainak és több társának.
Most ugyanez a Vajnai tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen. Az üldözött kommunista az "illiberális rendszer" "fasisztoid rendőrségéhez" szalad vélt sérelmének orvoslásáért. Sajnálatos, hogy Magyarországnak még kommunistákból is csak ilyen jellemgyenge alakok jutottak.
A feljelentés kapcsán annyit tudunk elmondani, hogy ha a rendőrség úgy érzi, hogy minket is meg kell hallgatni, állunk rendelkezésre. A címeinket tudják, várjuk az idézéseket. Azonban azt előre kell bocsátanunk, hogy rendezők nem voltak jelen a Kapisztrán téren, hiszen a megemlékezés formáját tekintve egyéni volt. Ha éppen ott is állt bármelyikünk a kérdéses időpontban a szobor mellett, az egészségügyi maszkok viselete miatt reménytelen lett volna bárkit felismerni. Ezúton is javasoljuk az egyre indokolatlanabb korlátozások és kötelezettségek eltörlését a COVID-19-el összefüggésben, nehogy valódi bűnözők, valódi bűncselekmények elkövetésére használják ki a rendkívüli helyzetet.
A cikk a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://nepszava.hu/3109623_becsulet-napja-naci-es-nyilas-jelkep-a-mecsesen

Népszava
„Becsület napja”: náci és nyilas jelkép a mécsesen
Horogkereszt és nyilaskereszt is megjelent a budavári Kapisztrán téren. Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke feljelentést tett, a rendőrség eljárást indított.
Holnap reggel 9:30-tól csatlakozzatok online formában az Ostromkalauzhoz, melyet Retkes Tamás író és történész bajtársunk fog megtartani. Az élő adást Facebook oldalunkon tekinthetitek meg, melyet LH - 2018 néven találtok meg a közösségi oldalon.
Ne feledjétek 9:30-tól online Ostromkalauzt tart Retkes Tamás író és történész bajtársunk. Figyeljétek LH - 2018 nevű Facebook oldalunkat!