Forwarded from Légió Hungária
A kétfarkú kutyák egyik szimpatizánsa az időközben - átmenetileg - letiltott Facebook oldalunkon hisztizett egy sort, hogy ők értéket teremtettek ezzel a kartonpapírral, mi pedig romboljuk az értékteremtésüket.
Éppen ők azok, akik szerint a művészet egy szabad műfaj, és a társadalom akkor lesz színes, ha mindenki ki tudja élni a kreativitását.
Persze ez szubjektív, de szerintünk ez a plakát a mi korrekciónkkal emelkedett olyan magasságba, ami egyszerre impozáns és közérdekű.
Szívesen kutyák!

🔥24
⚫ Katasztrófaturisták katasztrófája
A teremtett világban már a Paradicsomban is ott lakozott a jó mellett a gonosz is, vagy legalábbis a lázadásra való hajlandóság. A kiűzetés óta eltelt időben ez a lázadás, mint ahogy a gyermek eljut az első csínytől a brutális bűncselekményekig, lebont minden erkölcsi, morális gátat és falat.
Ennek mellékterméke az a jelenség, miszerint az emberek jelentős része bár valahol irtózik tőle, mégis kíváncsivá válik mások szenvedésének legapróbb részleteire is. Ezért állták körbe százak a kivégzések szerencsétlen alanyait (mert nem mindet lehetett áldozatnak nevezni!) évszázadokon át, és ezért hajlandó valaki akár 250 ezer dollárt is fizetni azért, hogy megnézhesse mások utolsó földi életben töltött pillanatainak szörnyű mementóját.
A Titanic katasztrófája mint valamiféle mitikus esemény vonult be a globális információáramlás hajnalának kezdetén az emberiség kollektív történetébe. Szenzáció, rejtély, valamint jól eladható termék lett a jéghegynek ütköző óceánjáró sajnálatos katasztrófája. Csak éppen a tisztelet, az elhunytak végső nyughelye iránti tisztelet az, ami egyre inkább hiányzik.
Egyfajta sírrablás történik akkor, amikor mások katasztrófájából akarnak üzletet, hovatovább megvásárolható élményt csinálni. A hullarablókat pedig az sem tartja távol tervüktől, hogy a tákolmányt, amivel nem csak tengeri, de morális mélységekbe is merültek, a Titanic után szabadon Titánról nevezzék el. A bűn és az ebből fakadó lázadás azonban mindig megfizetteti az árát, ami ezúttal sokkal súlyosabb lesz, vagy talán már lett is, mint 250 ezer dollár. Ez a katasztrófaturisták igazi katasztrófája.

👍12
🔴 Amikor buzizászlók landolnak a földön, olyankor tucatnyi házkutatást tartanak, természetesen hajnalban lerohanva családokat.
Amikor Budapesten a Városháza előtti útszakaszra felfújtam egy lmbtqstb ellenes feliratot, három óra elteltével már kopogtattak, munkaszüneti napon.
Amikor pedig 70 ezer(!) pedofil felvételt találnak valakinek a számítógépén, akkor gyanúsítottként kényelmesen berendelik, talán még azt is megkérdezték, mégis mikor érne rá az úr, és hogy issza a kávéját, mert akkor úgy várják.🤷
Azonban belátom, a módszer működött. Jobb ez így, mintha hónapokig tartó eljárás után további hosszú évekig kellett volna etetni, itatni, altatni egy ilyen pokolfajzatot.

👍38
Az alábbi bejegyzést Mozgalmunk vezetőségi tagja Incze Béla Facebook profilján tette közzé:
"2021-ben attól volt hangos a hazai és nemzetközi sajtó egyaránt, hogy ledöntöttem a budapesti BLM szobrot.
Az önmagukat jobbra soroló sajtótermékek, megmondóemberek döntő többsége egyetértett a cselekménnyel, sőt többen gratuláltak is.
A magyar társadalom döntő többsége érezhető módon támogatta a szobor ledöntését.
Teltek-múltak a hónapok, sőt évek, és az emlékek sokakban megfakultak, az pedig már az eredeti publikum töredékéhez jutott el, hogy a nyomozóhatóság kibővítette a gyanúsítást csoportos elkövetésre, hiszen így magasabb bírságot szabhatnak ki, majd tárgyalás mellőzésével megszületett az első ítélet, aminek értelmében négyünket összesen több mint 600.000 forintra bírságoltak.
A teljes bejegyzés a Légió Hungária telegram csatornáján is elérhető!

👍14
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
Szar lehet ma baloldalinak lenni Budapesten. Már csak egy szurkolói vonulás hiányzik.🤷🤗
❤25
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
MA JÁR LE A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ!
☝️Ma éjfélig van lehetőség jelentkezni a VI. Nacionalista Sporttáborba.
📅Időpont: 2023. augusztus 17-20.
📲Jelentkezés és minden további infó: info@legiohungaria.org
👊Jelentkezz! Készülj! Csináld meg!💪
Itt az idő, hogy ne csak a virtuális térben legyél kemény, hanem a valóságban is. Több, mint egy sima edzőtábor, hiszen a bajtársias hangulat mellett, itt a megfelelő világnézeti irányultság is megvan.
Nacionalista harcosok! Sorakozó!

👍8
A Mandiner közölt egy hosszú, de igen jó interjút Horváth Róbert filozófussal, valláskutatóval.
Bátran ajánlom mindenkinek az elolvasását!
https://mandiner.hu/cikk/20230622_magyar_huperion_horvath_robert_jobboldalisag_vona_gabor_jobbik_hamvas_bela_ertelmiseg_metafizika

Akik többre születtek – Suhajda Szilárd és Varga Csaba hegymászásairól
"A fizikai erő hihetetlen szellemi erővel párosul. Csaba építész, művelt, olvasott, történelmet ismerő ember. Miért csinálja? Persze, teszi ezt az erdélyi magyarokért is, hogy egy 8000-es csúcsról is elmondhassa: létezik a magyar Nagyvárad, és van esély a megmaradásra. Ez a szívügye. De az ilyen képességekkel rendelkező embereknek kell maga a kihívás. Kihívás nélkül nincs élet – mindenkinek a maga szintjén. Milyen unalmas könnyen győzni! Az erőfeszítés nélküli siker mégis mennyit ér? Hogy meg is lehet halni? Felelőtlen dolog ez feleséggel, kisgyerekkel? Kívülről ne szóljon bele ebbe senki.
Demkó Attila teljes írása a Mandineren érhető el

mandiner.hu
Demkó Attila: Akik többre születtek – Suhajda Szilárd és Varga Csaba hegymászásairól | Mandiner
Kihívás nélkül nincs élet – mindenkinek a maga szintjén. Demkó Attila írása.
🔥8👍2
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Hétfő reggeli NZ gondolat
Ha létezik olyan fontos feladata a magyar szélsőjobbnak, aminek a megoldása csak saját magán (magunkon) múlik, ráadásul évtizedek óta görgetjük magunk előtt, akkor az feltétlenül az elmebetegek, futóbolondok kirostálása magunk közül.
Mivel a világnézet, amit képviselünk az hol a tiltott, hol a tűrt kategóriában van hosszú-hosszú ideje, ezért jó adag elszántság, már-már fanatizmus szükségeltetik, hogy talpon tudjunk maradni. Ez a hozzáállás azonban nem összekeverendő az eszelős, mániákus emberek által tanúsított hozzáállással.
Ugyanígy, bár szembenállunk a jelenlegi liberális korszellem rengeteg "dogmájával", de ez nem jelenti azt, hogy elmebeteg irányokat kellene elfogadnunk (laposföld, Szent Korona antenna stb. stb.).
A kérdéskör még hosszasan boncolgatható lenne, és érdemes is volna foglalkozni vele.
Mindenesetre, aki elmebetegnek tűnik, aki egy ostoba kreténnek tűnik, aki egy igénytelen állatnak tűnik, azt még akkor sem kell elfogadnunk, ha néha "zsidózik" egy jót.
#HétfőReggeliNZgondolat

👍16