Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Hétfő reggeli NZ gondolat
Hétvégén volt kettő esztendeje, hogy az orosz-ukrán háború a legújabb, legnagyobb intenzitású fejezetéhez érkezett, vagyis megkezdődött a teljes körű orosz támadás Ukrajna ellen.
Magáról a háborúról, az eseményekről, az előzményekről, vagy akár a lehetséges következményekről rengeteg helyen lehet olvasni, készültek podcastek, kiváló és kevésbé jól sikerült feldolgozások, mindenféle szempontból. Nem ilyen megközelítésben fogunk most a témával foglalkozni.
Sokszor, sok témában olvasható nálunk, talán hangsúlyosabban, mint a hazai széljobb bármelyik másik szegletében, hogy igyekezzünk a saját utunkat járni, alakítsuk ki a saját álláspontunkat, amely a leginkább összhangban van az érdekeinkkel, és nem kevésbé fontos, hogy összhangban legyen az általunk képviselt értékekkel is. Nincs ez másként a háború témájával sem.
Sokszor dobálják egymást szekértáborok, és azok prominensei olyan jelzőkkel, mint, hogy valaki "CIA-ügynök", vagy éppen "putyinista propagandista". Szó, mi szó, bizonyos esetekben vélhetően erős alappal rendelkeznek ezek a kijelentések.
És bizony, sokszor nehéz ellenállni annak, hogy az egyik, vagy másik nagy tömb (dez)információs cunamija el ne sodorja az eseményeket szemlélő embert. A hadviselés kiemelten fontos részévé vált az információs-háború, a világ online lett, így nem csoda, ha minden korábbinál nagyobb erők feszülnek egymásnak a virtuális térben is.
Nem lehet elégszer elmondani, hogy gyakorlatilag megszűntek (ha voltak egyáltalán valaha...) azok a sajtótermékek, amelyek az objektív tájékoztatás céljával teszik, amit tesznek. Különösen nem a tájékoztatás, hanem a befolyásolás a cél, minél közelebb vannak a hadviselő felekhez, vagy a nagy erőközpontokhoz. Így hát mi is kezeljük ezeket minden esetben nagyon-nagyon erős forráskritikával!
Ebben a kérdésben sem kerülhetünk a vezetettség állapotába, ebben a kérdésben is meg kell találnunk a saját hangunkat, a saját utunkat, amely nem eshet egybe egyik nagy tömb útjával sem.
Miért?
Azért, mert ezek a tömbök olyan alapokra épülnek, olyan struktúrákban működnek, és olyan más dimenziókban léteznek, amelyek kibékíthetetlen ellentétben állnak az általunk képviseltekkel! Minden részigazság, minden apró egyezés csak szépségtapasz, vagy kivétel, amely erősíti a szabályt.
Ettől persze még lehetnek elismerésre méltó harcosok, respektálható motivációk a harcra, valódi hőstettek, vagy akár konkrétan olyan alakulatok, amelyek hozzánk hasonló nézeteket képviselnek, de egy bizonyos szint felett ez lehetetlen. Így pedig lehetetlen az is, hogy egyik, vagy másik tömb mögé felsorakozzunk, vagy akár csak az általuk hirdetett propagandával azonosuljunk.
Van saját utunk!
#HétfőReggeliNZgondolat

👍14
Nem minden homoszexuális pedofil, de minden pedofil homoszexuális – summázhatnék röviden.
Csak bízni lehet benne, hogy a február elején kirobbant - sokadik - pedofilbotrány után a „jobboldali” kormány valódi lépéseket tesz az lmbtqstb propaganda visszaszorítására. Akár a pride rendezvények jelentős korlátozásával vagy azok betiltásával!
A téma a Bunker legutóbbi adásában is kiemelt szerepet kapott.

👍26
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
❗️ÚJ NZÓNA PODCAST❗️
🎙Orosz-ukrán háború: az utcakőtől a rakétákig
Két évvel ezelőtt, 2022. február 24-én indult meg a teljes körű orosz támadás Ukrajna ellen. Azonban nem csak ennek, hanem a 2014-es kijevi eseményeknek, a Majdan téren lezajlott forradalomnak/puccsnak is évfordulója van, méghozzá a tizedik.
Aktuális műsor az előbbivel foglalkozik bőségesen, majd pedig egy jókora ugrással a mostani háború aktuális állását, illetve a várható fejleményeket vesszük terítékre.
📲Különböző platformokon az alábbi linkeken érhető el:
🔴https://www.youtube.com/watch?v=kQlDst-UxC4
🟢https://open.spotify.com/episode/7rH6W4RnPogEwomKV59sLm?si=2m7Fj-MjRMqXlBuYmINuXA&fbclid=IwAR3isVyK370McmrVpiEracXxFIBkuUddKtHuUHIp2HbHr-LAyx_eREbKlYI
🟠https://soundcloud.com/user-119537511/orosz-ukr-n-h-bor-az-utcak-t-l?fbclid=IwAR2yducNabxnFPPZK5vV1I4w1w4k4DL4CQzqz8hZ55cm9L7cmRBVixE4NZg
☝️Kövesd be a csatornákat! Lájkold és szólj hozzá! Oszd meg, ha tetszett!

👍9
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Miközben a jelenlegi világrendszer a liberalizmus lélekpusztításának egyre szélsőségesebb mélységeibe ereszkedik és erőlteti az emberekre, ezzel párhuzamosan nő a hatalmi nyomás az ezek ellen fellépő, a hagyományos értékrendet követők ellen.
Az Egyesült Államokban két ismert nacionalista vezetőt tartóztattak le (az ideát viszont nem tudják börtönbe zárni, megölni, így az egyre jobban terjed).
Franciaországban gyakorlatilag betiltottak minden nacionalista rendezvényt (nemrégiben temetőből vittek el 39 nacionalistát!) , Németország pedig éppen hasonló terven dolgozik (a Mandiner cikke ITT).
Magyarországon sem jobb a helyzet, a nemzetiszínbe burkolózott melegkonzervatívok mindent megtesznek a jobboldali hangok elnémítása érdekében.
Jól tudjuk, egy mozgalom olyan erős, amilyen ellenhatást tud maga ellen kiváltani. Ez az ellenhatás pedig megedzi tagjait.
A jelenlegi világrendszer pedig gyengeségéből fakadóan is egyre erőteljesebb, akár jogellenes fellépésekkel fogja védelmezni magát. Számára a vég elkezdődött.
A tiltások, letartóztatások iránymutatás minden nacionalista számára, a hatalom a legjobbaktól fél, akik meg tudják szólítani a fiatalokat és valódi változást hoznak az egyén gondolkodásában.
❗Szabadságot minden nacionalistának!❗

🔥25👍11
Forwarded from Militáns Konzervativizmus
Ahogy azt báró Julius Evola kiválóan megfogalmazta, egy harapófogónak két szára van, de ugyanaz a kéz, amelyik szorítja.
Egyetlen lehetőségünk van: Szellemi, világnézeti és politikai függetlenség, egy saját út!
#MilitánsKonzervativizmus #VilágnézetiMűhely #Létszemlélet #Világnézet

👍25😁2
Forwarded from Légió Hungária
🕯 80 éve érte terrortámadás Győr városát
✈️🏴 Nyolc évtizeddel ezelőtt jelentek meg a terrorbombázók Nyugat-Magyarország felett. A kerek évforduló apropóján nagyszabású emlékmenettel, megemlékezéssel és balladaesttel készülünk.
ℹ️ További információk hamarosan!
#LégióHungária #LH #Hőskultusz

👍25
Forwarded from Hőskultusz és Emlékezet 🇭🇺
🇭🇺207 éve született a partiumi Nagyszalontán Arany János költő 📜✍🏻
"... Így a zászló, ránk örökbe maradt,
Ránk hagyák azt erős átok alatt:
Átok alatt, hogy, ha elpártolunk attul,
Ne legyen az isten istenünk azontul.
Most telik be, vagy soha, ez átok.
A zászlót, a zászlót ne hagyjátok!
Ha minket elfú az idők zivatarja:
Nem lesz az istennek soha több magyarja."
(Az örökség - részlet)

👍32❤4
Forwarded from Vérszerződés (official)
Igen, tudjuk...az új lemez...😅Egy ideje ugyan nem posztoltunk róla, de ez azért nem jelenti azt, hogy ne dolgoznánk rajta. Az anyag "összeállt", most a gyakorlás fázisában járunk, és remélhetőleg pár héten belül megkezdhetjük a tényleges rögzítést. 🤘🏻Állítólag a rohadék Lenin azt mondta: Tanulni, tanulni, tanulni... (Egyébként alapvetően nemes gondolat, szóval egész biztos, hogy nem az a patkány mondta!) Mi zenészek pedig azt mondjuk: Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! És ez igaz! 🤘🏻🎸🎤🥁😎🔥🔥
👍27❤4
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
❗️INDUL A JELENTKEZÉS❗️
☝️Megnyílt a jelentkezés a nacionalista színtér legütősebb hétvégéjére!
☝️Idén újra négy napon keresztül próbálhatják ki magukat a nacionalista harcosok!
📅Időpont: 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣.0️⃣7️⃣.1️⃣8️⃣-2️⃣1️⃣.
📧Jelentkezés: info@legiohungaria.org
👊Jelentkezz! Készülj! Mérettesd meg magad!
https://t.me/sportolohazafi

👍11⚡5❤5