Jobbszélső 🇭🇺
1.82K subscribers
3.8K photos
268 videos
1.68K links
🙋🏻Lipták Tamás
🇭🇺Hungarian football fan, nationalist activist, journalist
🔴Kispest - Honvéd FC
📢⚔️Légió Hungária
www.jobbszelso.hu
Download Telegram
Forwarded from Légió Hungária
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
Szombati bejegyzésünkben már láthattátok, hogy hevesi divíziónk szervezésében idén is a tisztelet füstjébe burkolózott a Dobó István szoborcsoport Eger főterén.

🛡 Flashmob-unk során a történelmi tettre való figyelemfelhíváson túl azt is sugallani akarjuk, hogy jelenünkben is foglalkozni kell kontinensünk fenyegetettségeivel és küzdenünk kell civilizációnk védelmében.

📽 Az alábbiakban megtekinthetitek az akcióról készült hangulatvideónkat.
👍12
🔴🇭🇺🙋
18👍13
Molnár Máté és rasztahajú barátai szerint ez a kép vicces.

A Zamárdiban található alkotás egy Trianon emlékmű. A csónakjában hánykódó férfialak a bánat, az egyedüllét, az elkeseredett küzdelem szimbóluma.

A kommunizmus ideje alatt lecserélték a feliratot, „A túlsó part felé” kiírás került rá. Az eredeti neve a helyi lakosok kezdeményezésére került vissza rá 1991-ben.
🤬40
Még a ferencvárosi padon jelentette be nem olyan régen néhány szélsőbalos aktivista, hogy szeptember 15-én újra kezdik tüntetésüket a kormányváltásért tanárokért.

Felteszem, hogy ez az a rendezvényt, amit körbe plakátoltak Budapest belvárosában az elmúlt héten, feltűnően egybe esve a képen látható matricákkal. Ez alapján a szervezők hídfoglalásra is készülnek.

Vajon ezt is bejelentették a rendezvény programjában a rendőrségen? Megmondták, melyik hidat foglalják el, a hatóság pedig ezt biztosítja majd nekik az odavezető útvonallal együtt? Vagy ez egy héttel előre, matricákon meghirdetett „spontán” akció lesz? Mennyi kérdés, bár végülis lényegtelen, megszokhattuk már az elmúlt években, hogy nekik mindig, mindent engednek.

Még akkor is, ha a cselekmény olyan zsarolásszerű magatartás, „amelynél a követelést állami szervhez, más államhoz vagy nemzetközi szervezethez intézik, és e követelés kikényszerítése a személyi szabadság korlátozása vagy jelentős anyagi javak hatalomba kerítése révén történik.”
👍18
„A Vajdaság szerb és sosem lesz magyar” – írta egy szerb szurkoló Kerkez Milosnak címezve a Mandiner szerint (link kommentben). A magyar válogatott legközelebb tétmérkőzésen egyébként éppen a szerbek ellen lép majd pályára Budapesten.

Abban már most biztosak lehetünk, hogy a szerb szurkolók a Puskás Aréna vendégszektorában tucatnyi „Kosovo je Srbija” feliratú zászlót tesznek majd ki, de valószínűleg azzal sem lövök mellé, ha feltételezem, hogy Délvidék kapcsán is megfogalmaznak majd egy-két üzenetet.

Nincs ezzel végülis baj, a lelátón állnak ki nemzetük valós vagy vélt igaza mellett ezeknek a zászlóknak a segítségével. Az idei tavasz óta nekünk is lehetőségünk van ilyen formában kiállni nemzetünk igazsága és a határon túli magyarság mellett. Éljünk ezzel a lehetőséggel, akár éppen Szerbia ellen is!
👍418👎1
Forwarded from Légió Hungária
‼️ Friss infók 1956-os megemlékezésünkről!

📆 Időpont: 2023. 10. 22. (vasárnap), 16:30
🧭 Gyülekező: Budapest, Pollack Mihály tér, Múzeum utca felőli oldala.

ℹ️ Szónokok és közreműködők listája rövidesen!

➡️ További infók a HIVATKOZÁSRA kattintva.

#LégióHungária #LH #Hőskultusz
👍10🔥4
“Besszarábia Románia”, “Koszovó Szerbia” - üzenték a román szurkolók a Koszovó elleni EB-selejtezőn.

Nincs ezzel gond, hiszen - ha tetszik, ha nem - a futball valahol a nacionalista érzelmek megéléséről és a politikai véleménynyilvánításról is szól.

Ha BLM és LMBTQ lehet a stadionokban, akkor ilyen üzenetek is.

Nekünk, magyaroknak is megvannak a saját geopolitikai “meglátásaink”, ezeket fejezi ki a Nagy-Magyarország-szimbólum, mely immáron legálisan ott lehet a válogatott meccsein.

Amíg ez így van, rohadtul mindegy, hogy a románok miket írogatnak ki.

Ja, és Erdély és Délvidék pedig Magyarország. Csak a miheztartás végett.
👍336
Forwarded from Betyársereg
Nyíregyháza mellé látogatott el a Betyársereg. A hazafias sportszervezet megjelenése egy korábbi eseményhez köthető. Történt ugyanis, hogy kiilleszkedett életmódot folytató egyének úgy gondolták, jó dolog kikezdeni a Betyársereg egyik tagjával. Természetesen már a helyszínen hoppon maradtak, de nem maradt ennyiben az ügy.

Bővebb beszámoló a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://betyarsereg.hu/vannak-akiket-iranyba-kell-tenni-harcosaink-nyiregyhazan-jartak/
👍20
🇭🇺Helyreállították a megrongált Szabadka táblát!
👍45👏6
A románok a hírek szerint két zártkapus mérkőzést kaptak büntetésül ( Andorra és Svájc a két ellenfél) többek között a „Romania e Basarabia” és a „Kosovo je Srbija” zászlók kifeszítése, mint provokatív üzenetek miatt.

Valahol lényegtelen is, mit gondolunk a két kiírás tartalmáról. Van ugyanis a büntetéseknek egy másik üzenete is, amit itt többször megfogalmaztunk az elmúlt években A pálya jobboldalán: míg baloldali társadalmi üzenetek gond nélkül elférnek a lelátókon, akkor is, ha azok sérthetnek másokat akár vallási meggyőződésükben, addig a jobboldali tartalmak szankciókat vonnak maguk utan.

A románok vagy szerbek teljesen természetes, hogy a román és a szerb érdekek, esetleg jelképek, szimbólumok mellett állnak ki. Tegyék. Nekünk, magyaroknak először is az lenne a dolgunk, hogy a saját érdekeinket, jelképeinket és szimbólumainkat jelenítsük meg és védjük. Mint amilyen a Nagy–Magyarország jelképe és eszmeisége.

A mai döntésnek, büntetésnek nehéz örülni annak, akinek fontos, hogy ez a jelkép megjelenhessen a válogatott találkozóin a lelátón, ahová oly sok határon túli magyar is jár. Ugyanis vélhetően éppen a Szerbek ellen erre a szankcióra hivatkozva fogják ismét megtiltani annak bevitelét a Puskás Arénába. Akkor pedig, ha ez valóban így lesz, minket nem fog az vigasztalni, hogy a szerbeknek, románoknak sem lehet.
👍143
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Alább a Vérszerződés zenekar bejegyzése olvasható:

"Tegnap reggel tragikus hirtelenséggel, egy autóbalesetben, amit egy ittas sofőr okozott, elhunyt Andy, a Definite Hate zenekar énekese. A vele együtt utazó Brent, aki a banda gitárosa, súlyos sérülésekkel került kórházba, jelenleg is az életéért küzdenek. Amikor évekkel ezelőtt az USA-ban koncerteztünk, mindkettőjükkel volt szerencsénk megosztani a színpadot, és eltölteni néhány emlékezetes pillanatot. Nyugodj békében Andy, soha nem felejtünk el! Valhallában találkozunk! Brent, tarts ki Testvér, erős vagy, várunk Rád! 🔥"
😢26
Az öt Géniusz elsősorban a lét gazdagsága. Az egész világon is kevés, Európában az egyetlen föld, ahol ennyi elem találkozott.
Ez a gazdagság azonban teher, feladat, súly és kötelesség. Mint ahogy a tehetség is teher, a szépség is nehéz, a genialitás is súly és a kiválóság is kötelesség.
Ahol valami megjelenik, ami több és nagyobb, mint más, – a nehézségekben is több. Mert a sors az, ami több. A nemzetnek ezt a többet és ezt a sokat kell vállalnia. És ez a sok az, amit nem bír.

Hamvas Béla, Az öt géniusz földje
17👍5💩1
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
🏴 Maxim "Tesak" Martsinkevichet három évvel ezelőtt holtan találták börtöncellájában.

Az orosz nacionalista színtér egyik kiemelkedő alakja röviddel szabadulása előtt megkínozta saját magát, majd öngyilkos lett. Mármint Putyin hatóságainak jelentései szerint.

Az egész világ tudja, hogy Tesak gyilkosság áldozata lett. Olyan oroszok ölték meg, akik elárulták saját nemzetüket és a bolsevikok szolgálatába álltak.

🔥 Tesak! - Vagyunk!
🕊25🔥10👍3
Forwarded from Fight the System Shop
Ő Brent Rackley. Apa, testvér és barát.

Ezen a héten munkába menet, ő és barátja (és munkáltatója) balesetet szenvedtek. A barátja ( Andy ) nem élte túl, de ő igen.

Állapota kritikus, több életmentő műtéten is átesett már, és imádkoznak az életéért. Kérünk te is támogasd, hogy átvegyük a terhet róla, családja gondozásáért és támogatásáért, amíg ő nem tudja megtenni.
Kérem, mutassuk meg, milyen erős még mindig a közösségünk, és hogyan tudunk egyenként segíteni, nem csak egy ember, hanem egy egész családnak!

Segíts te is!!! 👇
https://www.givesendgo.com/GB4Z1
4
A Crvena Zvezda szurkolói üzentek román „testvéreiknek”, amiért azok kiálltak mellettük Koszovó kérdésében.

„Egy románnak csak három testvére van: a Duna, az erdő és a szerb. Köszönjük, román testvérek!”

A találkozót tegnap este a Cukaricki vendégeként játszotta a Zvezda.
🤡23🤮9😁41
Tegnap Kupameccs Dorogon (a Nagy Honvéd nyert 4-2-re), ma pedig egy kis frissítő kirándulás a Hármashatár hegyen.
Régebbi túrák, kirándulások a Tacskó túra facebook oldalon!
Az sem titok, hogy ezek a kirándulások, túrák nagyban inspiráltak a Csermely megírásában, amit szintén ajánlok figyelmetekbe, ha még nem ismernétek.
👍154
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Hétfő reggeli NZ gondolat

A mai napon nem szólhat másról a hétfő reggeli NZ gondolat, mint a tv-ostromról. 2006-ban éppen ezen a napon került sor erre a rendkívül fontos eseményre.

Ezúttal sem fogunk ebbe a pár sorba kronológiai áttekintést sűríteni. Annyit azonban le kell szögezni, hogy -sajnos- ezzel az eseménnyel kapcsoltban is rettenetesen sok rosszindulatú konteó terjedt el. Egyszerre sejtet, és terjeszt mindenféle összeesküvést a melegkonzervatív oldal, illetve a baliberális tömb. Mi nem tudjuk felfejteni, hogy voltak-e háttérerők az események mögött. De egyet tudunk: azok, akik azokban a napokban az utcán harcoltak, őszinte lelkesedéssel tették ezt!

El is érkeztünk ahhoz, amiről ma reggel szólni szeretnénk. Az akkori eseményeket elemző írások, műsorok, tanulmányok átrágták már minden oldalról a történetet. Egy dologról azonban bántóan kevés szó esik, vagy, ha meg is említik, akkor csupán egy legyintéssel intézik el: azokról, akik a testi épségüket, szabadságukat, és időnként nem túlzás állítani, hogy az életüket kockáztatták azzal, hogy fizikailag is szembeszálltak az akkori hazug, hazaáruló balliberális hatalommal.

Mi ezen a hétfőn pótoljuk ezt az adósságot: tisztelet és respekt az akkori utcai harcosoknak, nélkületek az történt volna, amire Gyurcsány számított: mindenki "megunta, és hazament volna".

#HétfőReggeliNZgondolat
🔥13👍72
Nehéz a szavakat találni, de az antifa már csak ilyen. Beszéljenek a képek, a nyilvánosan vállalt kommentek és a profilok!
🤬43🤮2