Jobbszélső 🇭🇺
1.77K subscribers
3.7K photos
264 videos
1.59K links
🙋🏻Lipták Tamás
🇭🇺Hungarian football fan, nationalist activist, journalist
🔴Kispest - Honvéd FC
📢⚔️Légió Hungária
www.jobbszelso.hu
Download Telegram
Forwarded from Légió Hungária
📽 Az üldözött megemlékezés - Ősbemutató

🎙 Február 8-án a Körbezárt Idealizmus konferencia keretei közt került sor Az üldözött megemlékezés című dokumentumfilm első részének ősbemutatójára.

🎬 Pataki János Mozgalmunk vezetőségi tagja, és egyben a film megálmodója és rendezője rövid beszédében köszöntötte a nézőket, illetve elmondta, hogy az eredeti tervekkel ellentétesen nem egy, hanem három részen keresztül jut el az alkotás napjainkig. A zártkörű, meghívásos alapon szerveződő rendezvény keretei közt csak az első rész került levetítésre.

👏🏻 Nem csupán az ülőhelyek fogytak el, de állni is alig lehetett a teremben. A vetítés végén körülbelül 400 ember vastapsa jelezte, hogy a küldetés sikerrel járt, a film méltó tisztelgés azok előtt, akik a '90-es évek óta küzdenek a Becsület Napjáért.

ℹ️ Holnap, február 11-én, a budavári kitörés 80. évfordulóján online formában mindenki számára elérhető lesz a teljes, három részes dokumentumfilm.

👇🏻 Az alábbi felületekre feliratozva lesz majd elérhető:
🌐 YouTube
▶️ Videa
🌐 Telegram

#LégióHungária #LH #AzÜldözöttMegemlékezés
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Forwarded from Légió Hungária
🪖 Az üldözött megemlékezés I. rész - Dokumentumfilm a Becsület Napja valós történetéről

📽️ 2025. február 11-én a sötétség beálltával kitörünk és elmeséljük a világnak a saját történetünket.

A film elérhető az alábbi YouTube és Videa felületeken, további információk a Telegram csatornán. 👇🏻

🌐 YouTube
▶️ Videa
🌐 Telegram

ℹ️ A második rész február 12., míg a harmadik február 13. lesz megtekinthető.

#AzÜldözöttMegemlékezés #LégióHungária #LH #BecsületNapja #Hőskultusz
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Forwarded from Légió Hungária
🪖 Az üldözött megemlékezés II. rész - Dokumentumfilm a Becsület Napja valós történetéről

🤝🏻 A vártnál jóval többen néztétek meg dokumentumfilmünk I. részét, egyetlen nap leforgása alatt. Köszönjük a megtisztelő figyelmet.

📽️ A film II. része elérhető az alábbi YouTube és Videa felületeken, további információk a Telegram csatornán. 👇🏻

🌐 YouTube
▶️ Videa
🌐 Telegram

ℹ️ Az első rész IDE kattintva érhető el, a harmadik pedig holnap, február 13. lesz publikálva.

#AzÜldözöttMegemlékezés #LégióHungária #LH #BecsületNapja #Hőskultusz
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Forwarded from Légió Hungária
🪖 Az üldözött megemlékezés III. rész - Dokumentumfilm a Becsület Napja valós történetéről

Dokumentumfilmünk utolsó, lezáró részéhez érkeztünk. De, csak a film ér itt véget, a történet folytatódik, mert a zászlót mindig lesz, aki tovább viszi!

📽 A film III. része elérhető az alábbi YouTube és Videa felületeken, további információk a Telegram csatornán. 👇🏻

🌐 YouTube
▶️ Videa
🌐 Telegram

ℹ️ Az első rész IDE, a második IDE kattintva érhető el.

#AzÜldözöttMegemlékezés #LégióHungária #LH #BecsületNapja #Hőskultusz
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM