🛑 Toroczkai László ️️
6.44K subscribers
478 photos
3 videos
816 links
A Mi Hazánk Mozgalom elnökének hivatalos Telegram-csatornája
Download Telegram
🩼 Eltitkolták, hogy az Európai Bizottság elnöke legalább egy hétig kórházban feküdt tüdőgyulladással. A jelek szerint kellemetlen hír ez az mRNS-vakcinák legnagyobb promotálójának, a Pfizer-vakcinákat sms-ben beszerző, egyébként orvos végzettségű Von der "Pfizer" Leyen számára. Az még kínosabb, hogy hetekig vezető nélkül hagyták az EU-t.
😁135👍47🤩9🤔31
A legtöbb remek gondolatot, ötletet az utcán kapom a honfitársaimtól. Az mindig baj, ha egy politikus elszakad a valóságtól, burokba kerül. Az emberek között szeretnék maradni. A Facebook-cenzúra azért is akkora hátrány, mert az emberekhez nem tudjuk rendesen eljuttatni az információt, hogy mikor hova érkezem.
👍17855👏4
🎧 Majka (Majoros Péter) közéleti-politikai szerepvállalása sohasem volt szimpatikus számomra. Az új dala miatt sem tartom hősnek, mert a liberálglobalista "mikroadományozók" mindig alaposan kitömik pénzzel azokat a NER-kitartottakat, akik aztán leköpik az addigi kenyéradóikat. Így lettek hirtelen Magyar Péternek is százmilliói színpadtechnikára már márciusban. De azért az alábbi két mondata miatt Majkának is jár egy piros pont, mert a fősodratú művészvilágban nagyon ritkán mernek a Fidesz zsidó- és cigánypolitikájáról ilyen igazságokat kimondani⤵️
https://vm.tiktok.com/ZNeELp7EQ/
👍139🤔11👏3
🩼 Donald Trump bejelentette, hogy azonnal kártérítéssel visszahelyezi szolgálatba - ahogy dr. Letoha Tamás megfogalmazta - "a világ összes országa közül kizárólag Magyarországon a mai napig mellékhatások nélkülinek promótált genetikai COVID-vakcinák felvételét megtagadó és emiatt a szolgálatból igazságtalanul kirúgott amerikai katonákat."
👍22033🔥4
🇺🇲 A Mi Hazánk Mozgalom azonnal kiléptetné Magyarországot a WHO-ból. Erre sokszor kaptuk azt a választ, hogy ez lehetetlen, ilyet nem lehet csinálni, hülyék vagyunk, blabla. Donald Trump most léptette ki a WHO-ból az Amerikai Egyesült Államokat.
👍31950👏17👎1
Évek óta küzdünk az üzemanyagárak csökkentéséért. Most ebben a rövid videóban mondom el, hogy már decemberben beadtuk a parlamentnek az erről szóló javaslatunkat, és elmagyarázom, hogy valójában miért ilyen drága az üzemanyag itthon⤵️
https://vm.tiktok.com/ZNeE2uDgG/
👍9420
Már megint felfegyverzett idegen, illegális horda támadta meg Magyarország déli határát, ráadásul ismét nálunk, Ásotthalomnál. Kérem, hogy hatalmazzon fel engem a magyar nép, és egy általam vezetett kormánnyal mi tényleg két hét alatt rendet tennénk a határon is!
👍19443🤬30😱11👏3😢1
Most bebizonyította Dávid Dóra, a Tisza Párt EP-képviselője, hogy még mindig a Metát képviseli, nem pedig Magyarországot. Az európai parlamenti felszólalásában azért aggódott, hogy esetleg enyhül a még Zuckerberg által is beismert politikai cenzúra, Trump beiktatása után.
🤬184👎36🔥12👍2😱1
🚨 Most Bulgáriát és Magyarországot érintette az (egyelőre állítólagos) muszlim terrorfenyegetés. A Moszad éppen ezt a két országot használta fel a libanoni csipogós terrortámadáshoz. Ezért sem kellett volna Magyarországnak Izrael oldalán a háború mellé állni, a béke helyett. Az ugyanakkor undorító, hogy Magyar Péter azt az Egyesült Arab Emírséget (UAE) keveri bele ebbe az egészbe, akik sokkal keményebben lépnek fel a terroristák ellen, mint az EU. Éppen a UAE vezetői voltak azok, akik már évekkel ezelőtt figyelmeztették Európát arra, hogy a nyitott határok politikájával, a liberalizmussal magukra szabadítják a terroristákat és a terrort. Persze hangulatkeltéshez, aktuálpolitikai okok miatt alkalmas Magyar Péter Facebook-posztja, hiszen aki nem tudja, hogy mi a különbség az Egyesült Arab Emírségek és mondjuk Szomália között, azt könnyű félrevezetni.
A Mi Hazánk Mozgalom minden gyáva terrortámadást és terroristák elítél, a mostani fenyegető leveleket is. Az elkövetőt vagy elkövetőket meg kell találni, és a legszigorúbban meg kell büntetni! A @MiHazank követeli a kormánytól a határaink és minden magyar megvédését! Nemet mondunk a migrációra, nemet mondunk a brüsszeli liberálglobalista politikára! Követeljük, hogy a magyar kormány ne az izraeli kormányt, hanem a békét támogassa a térségben, és semmilyen módon ne engedje meg, hogy a Moszad Magyarországon akciózzon!
👏142👍767🤬4🔥1
Az évértékelőt élőben közvetítjük, tartsatok velünk!
👍12543👏6
Köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmet. Megalkotjuk Magyarország új aranykorának programját.
👍17963🔥8👏8
🇭🇺🤝🇩🇪🤝🇧🇬 Köszönöm barátaimnak, Tomasz Froelichnek, az AfD európai parlamenti csoportja elnökhelyettésének,
és Stanislav Stojanovnak, az európai pártunk, a Szuverén Nemzetek Európája elnökének, hogy eljöttek az évértékelőnkre, felszólalásaikkal erősítették a szövegségünket. Együtt megmentjük Európát!
👍17753👏13🥰2
✈️ Már ismét Strasbourgban vagyok, ezen a héten három területen is akcióba lendülök itt a magyar és az európai érdekekért.
👍21662👏12🤩2