Forwarded from Azt hallottam !
⚠️ Honvédelmi miniszter: Utasítottam a Honvédség Parancsnokát, hogy készüljenek fel a haderő készenlétének fokozására
Szalay-Bobrovinczky Kristóf bejelentette, hogy #Magyarország fokozza a védelmét.
Facebook-videóban elmondta a honvédelmi miniszter, hogy „korábban soha nem tapasztalt biztonsági kihívások érnek most bennünket, mint a szűnni nem akaró háború a közvetlen szomszédunkban vagy a déli határainkat ostromló erőszakos illegális #migránsok. Ezekre Európa-szerte mindenki reagál. Az Egyesült Királyság a haderő mobilizációját jelentette be, #Szlovákia rendkívüli állapotot rendelt el, Lengyelország is fokozza a készenlétet.”
Nekünk is fel kell vérteznünk magunkat.”
– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Kijelentette:
Békénk megvédése érdekében a mai napon utasítottam a #Honvédség Parancsnokát, hogy készüljenek fel a #haderő készenlétének fokozására.”
Nekünk Magyarország biztonsága az első!
Elmagyarázta, hogy „ez azt jelenti, hogy honvédeink a következő hetekben, hónapokban többet, intenzívebben, nagyobb kötelékekben fognak gyakorlatozni az ország több pontján. Felgyorsul a kiképzés, és több tartalékost hívunk be. Mindezt családjaink, otthonaink védelme érdekében tesszük.”
Magyarország védelme a #MagyarHonvédség feladata.”
–hangsúlyozta.
Végül pedig megjegyezte, hogy „egy korszerű, a kihívásokra azonnal és hatékonyan reagáló Honvédség biztosítja, hogy nyugodtak legyenek a nappalaink, békések az éjszakáink.”
Honvédelmi miniszter: Utasítottam a Honvédség Parancsnokát, hogy készüljenek fel a haderő készenlétének fokozására
Cigányok, sorakozó!
A hadsereg lehetőség is egyben. Szolgálat, társadalmi felzárkózás és társadalmi megbecsültség felvehető. A cigányok jelen pillanatban is alkalmasak arra, hogy a modern és fejlesztett magyar hadseregben vállaljanak szolgálatot, de erről meg kell győzni mindenek előtt őket, illetve ezzel egyidőben a közvélekedést is abba az irányba kell fordítani, hogy hasonlóan az Amerikában végbement változásokhoz, álljon kiemelt támogatással és megbecsüléssel a folyamat mellé.
Na**** még lehet ezt fokozni? Ezek szerint a NATO ki van lőve a sok képzelgő meg be! Olyan izgalmas mindezt a páholydából szabadkőműves kanalazni! Hja, hogy nincs is kanál? Cigány van elég, mehetnek harcolni a "hazájért", shalomot kiáltva! Nekem tecciki!
@postaimre Szalay-Bobrovinczky Kristóf bejelentette, hogy #Magyarország fokozza a védelmét.
Facebook-videóban elmondta a honvédelmi miniszter, hogy „korábban soha nem tapasztalt biztonsági kihívások érnek most bennünket, mint a szűnni nem akaró háború a közvetlen szomszédunkban vagy a déli határainkat ostromló erőszakos illegális #migránsok. Ezekre Európa-szerte mindenki reagál. Az Egyesült Királyság a haderő mobilizációját jelentette be, #Szlovákia rendkívüli állapotot rendelt el, Lengyelország is fokozza a készenlétet.”
Nekünk is fel kell vérteznünk magunkat.”
– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Kijelentette:
Békénk megvédése érdekében a mai napon utasítottam a #Honvédség Parancsnokát, hogy készüljenek fel a #haderő készenlétének fokozására.”
Nekünk Magyarország biztonsága az első!
Elmagyarázta, hogy „ez azt jelenti, hogy honvédeink a következő hetekben, hónapokban többet, intenzívebben, nagyobb kötelékekben fognak gyakorlatozni az ország több pontján. Felgyorsul a kiképzés, és több tartalékost hívunk be. Mindezt családjaink, otthonaink védelme érdekében tesszük.”
Magyarország védelme a #MagyarHonvédség feladata.”
–hangsúlyozta.
Végül pedig megjegyezte, hogy „egy korszerű, a kihívásokra azonnal és hatékonyan reagáló Honvédség biztosítja, hogy nyugodtak legyenek a nappalaink, békések az éjszakáink.”
Honvédelmi miniszter: Utasítottam a Honvédség Parancsnokát, hogy készüljenek fel a haderő készenlétének fokozására
Cigányok, sorakozó!
A hadsereg lehetőség is egyben. Szolgálat, társadalmi felzárkózás és társadalmi megbecsültség felvehető. A cigányok jelen pillanatban is alkalmasak arra, hogy a modern és fejlesztett magyar hadseregben vállaljanak szolgálatot, de erről meg kell győzni mindenek előtt őket, illetve ezzel egyidőben a közvélekedést is abba az irányba kell fordítani, hogy hasonlóan az Amerikában végbement változásokhoz, álljon kiemelt támogatással és megbecsüléssel a folyamat mellé.
Posta Imre és az új Világrendetlenség Blogja
Honvédelmi miniszter: Utasítottam a Honvédség Parancsnokát, hogy készüljenek fel a haderő készenlétének fokozására - Posta Imre…
[b]Na**** még lehet ezt fokozni? Ezek szerint a NATO ki van lőve a sok képzelgő meg be! Olyan izgalmas mindezt a páholydából szabadkőműves kanalazni! Hja, hogy nincs is kanál? Cigány van elég, mehetnek harcolni a
Halálosan megfenyegették Szijjártó Péter magyar külügyminisztert ismeretlen ukránok, a magyar diplomácia első embere egy hét múlva utazik Ukrajnába, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyaljon. A külügy ukrajnai képviseletének címzett fenyegetés robbantásról is szól, miközben a terv a közeljövőben az volna, hogy létrejöjjön egy csúcstalálkozó Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között is.
https://www.youtube.com/watch?v=7Y_8Btfff-I
https://www.youtube.com/watch?v=7Y_8Btfff-I
YouTube
Robbantásos merényletet terveznek Szijjártó Péter ellen Ukrajnában | Rendkívüli hírek
Halálosan megfenyegették Szijjártó Péter magyar külügyminisztert ismeretlen ukránok, a magyar diplomácia első embere egy hét múlva utazik Ukrajnába, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyaljon. A külügy ukrajnai képviseletének címzett fenyegetés…
Forwarded from 🇺🇦YoutubeDL - YouTube Download Bot
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Forwarded from Kuruc.info 🇭🇺
Mit tegyünk akkumulátorgyár-robbanás esetén, például Debrecenben?
Fallout-rajongóknak kötelező darab.
#Kuruc #Magyarország #akkumulátor #Fallout
🌐 https://kuruc.info/r/22/276735/
Fallout-rajongóknak kötelező darab.
#Kuruc #Magyarország #akkumulátor #Fallout
🌐 https://kuruc.info/r/22/276735/
Kuruc.info hírportál
Mit tegyünk akkumulátorgyár-robbanás esetén, például Debrecenben?
Fallout-rajongóknak kötelező darab.
Egészségügyi önrendelkezés - Dr. Uhrik Tibor
https://youtube.com/watch?v=EUTwGno7tm0&si=DQ9_eA7iuObl-ztb
https://youtube.com/watch?v=EUTwGno7tm0&si=DQ9_eA7iuObl-ztb
YouTube
Egészségügyi önrendelkezés - Dr. Uhrik Tibor
Szakértő: Dr. Uhrik Tibor
Hivatkozások:
https://www.cia.gov/the-world-factbook/field/infant-mortality-rate/
https://www.ksh.hu/gyorstajekoztatok/nep/nep2309.html
A Nexus TV egy önálló, független médiafelület.
Kérjük, amennyiben értékesnek találja felvételeinket…

Forwarded from Szent István Légiója
🇷🇺 Мы знаем, за что мы сражаемся!
🇭🇺 Mi tudjuk, hogy miért harcolunk!
🇬🇧 We know what we're fighting for!
#Oroszország #Magyarország #Európa #Russia #Hungary #Europe #Russland #Ungarn #Europa
🇭🇺 Mi tudjuk, hogy miért harcolunk!
🇬🇧 We know what we're fighting for!
#Oroszország #Magyarország #Európa #Russia #Hungary #Europe #Russland #Ungarn #Europa
Forwarded from Szent István Légiója
Erről is az egész nemzetnek tudnia és beszélnie kéne.
Miért nincsenek ezek a minisztériumok? Mert senki nem meri vállalni, hogy a felébredő nép haragjának középpontjává váljon?... Így könnyebb a terveket kivitelezni...
https://youtube.com/shorts/F9YhLT5s7fI?si=lyFvp4eDAf0GmWae

👩🏻⚕️👨🏻⚕️🥼💉Magyar WHO katonák - Dr. Uhrik Tibor
#nexustv #hungary #magyar #magyarország #gazdaság #economy #media #nexusklub #együttkönnyebb #nezusközért #fizesskészpénzzel #politika #politics #podcast #eg...
Forwarded from Betty Italy
A DRÁBIK JÁNOS ALAPÍTVÁNY - Dr. Drábik János
https://youtube.com/watch?v=CLLfQQNQ-Yg&si=-adJAYreQnf1CJ64
https://youtube.com/watch?v=CLLfQQNQ-Yg&si=-adJAYreQnf1CJ64
YouTube
A DRÁBIK JÁNOS ALAPÍTVÁNY - Dr. Drábik János
#nexustv #hungary #magyar #magyarország #gazdaság #economy #media #nexusklub #közösenkönnyebb #nezusközért #fizesskészpénzzel #politika #politics #podcast #egészség #health #másikmagyarország #nexusbolt #nexusközért #drdrábikjános
A Nexus TV egy önálló,…
A Nexus TV egy önálló,…
Na, többek között ezért is akarnak bennünket kitakarítani a Kárpát-medencéből! - Vajon milyen újabb instrukciókat kap OV most a TELA-tanácsadójától?! - - https://www.youtube.com/watch?v=v_JQANpHcek
YouTube
Rogán vs. Börzsöny - Az Aranybánya-koncessziókiírás
#nexustv #hungary #magyar #magyarország #gazdaság #economy #media #nexusklub #együttkönnyebb #nezusközért #fizesskészpénzzel #politika #politics #podcast #egészség #health #börzsöny #vargaistván #arany #másikmagyarország #nexusbolt
A Nexus TV egy önálló…
A Nexus TV egy önálló…
Forwarded from 🛑 Toroczkai László ️️
Mondjuk, ez konkrétan egy nagyon egyszerű kérdés volt Ruszin-Szendi Romuluszhoz:
Fejezte be hivatalos, nemzetközi fórumon a Magyar Honvédség parancsnokaként úgy a beszédeit, hogy "Slava Ukraini!", tehát "Dicsőség Ukrajnának", vagy nem? Abból a tényből, hogy erre nem volt hajlandó válaszolni, az következik, hogy igen. Erre pedig már tényleg nincs jobb szó, mint a hazaárulás.
Lehet más országokat, népeket szeretni, tisztelni (ahogy én is szoktam), de csak egy hazánk van, és az Magyarország!
https://youtu.be/DgQDQJ3XJUs?si=lwrwSasCBdepWvGe

Így ÜVÖLTÖZÖTT Ruszin-Szendi Romulusz, amikor Ukrajnáról kérdeztük
Arról próbáltuk megkérdezni Ruszin-Szendi Romuluszt a csepeli Tisza Sziget találkozón, hogy valóban „Slava Ukraina!” felkiáltással zárta-e vezérkari főnökként a felszólalásait. A Tisza Párt körül mozgó egykori katonatiszt, szakértő-politikus azonban hisztizni…
Forwarded from Z
Tiszás TANÁR: Az óvodásoknak már lehet az LMBTQ-ról beszélni
https://youtube.com/watch?v=11PFjTt_J2c&si=CBrT7CGGjCKuE1G2
https://youtube.com/watch?v=11PFjTt_J2c&si=CBrT7CGGjCKuE1G2
YouTube
Tiszás TANÁR: Az óvodásoknak már lehet az LMBTQ-ról beszélni
Lezajlott a Budapest Pride. A rendezvényt a magyar hatóságok ugyan betiltották, de Karácsony Gergely úgy döntött, hogy mégis megrendezi a főváros a Prideot. A rendezvény résztvevőit többek között arról kérdeztük, hogy mit gondolnak Ukrajna EU-s tagságáról…