"Gyere fel Budára, hozd magaddal ezt a gyűrűt, s én gazdagon megajándékozlak. De se szekéren, se gyalog, se lóháton ne gyere! Öltözz is fel meg ne is, hozz is ajándékot meg ne is!"
A fenti sorok egy ismert történetből származnak, mely Mátyás királyhoz köthetőek.
Az egy évvel ezelőtt életbe lépett gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban, mint oly sok más szimbolikus ügyben amit a Fidesz felkarolt, mintha ugyanez az elv vezette volna a kormánypártokat. Vagyis hozzuk is meg a jogszabályokat, meg ne is.
Ezért nevezhetnek el a vonatkozó jogszabályok ellenére sétányt Horn Gyuláról, ezért érkezhetnek továbbra is ezrével migránsok. Valamint ugyanezért növekedhet egyre nagyobbra és nagyobbra, országos méretűre a Pride rendezvénysorozata.
A gyermekvédelmi törvény ugyanis bár nagyon jól hangzik, van egy kis bökkenő vele: nem tartalmaz a megsértése esetére semmilyen szankciót. Így pedig egyszerűen betarthatatlan, így pedig egyszerűen be sem tartják.
Van is a kampányhoz, de mégsincs a gyakorlatban."
Forrás: @jobbszelso

🕯 8 éve ég a mécses.
🖋 Retkes Tamás bajtársunk nekrológját ajánljuk figyelmetekbe:
https://legiohungaria.org/100-meghajtjuk-zaszlonkat-a-kidolt-oszlop-elott-retkes-tamas-nekrologja
📲 További információk az idei emléknapról:
https://legiohungaria.org/.../48-cseresznye-gyuri-emleknap

Ne feledjètek! Szombaton Debrecenben gyújtunk mécsest Cseresznye Gyuri elött tisztelegve, majd kerekasztal beszélgetésre invitálunk benneteket Kima Norbert, Tyirityán Zsolt ès Geri (Vérszerződés) részvételével.
Részletek:
https://magyarjelen.hu/egy-legenda-elment-emlekezni-hiv-a-legio-hungaria

Magyar Jelen
Egy legenda elment – emlékezni hív a Légió Hungária
2014-ben Cseresznye György - sokunknak "Gyurimester" - tragikus körülmények között elhunyt. A Titkolt Ellenállás egykori énekesének tiszteletére a Légió Hungária idén július 16-án immár negyedik...
Ahogy azt már többször említettük augusztus 5-én kerül sor a Vérszerződés 30. jubileumi koncertjére, ahol Mozgalmunk nagy létszámban képviselteti magát.
A zenekar a kerek évfordulóra egy emlékpólóval és egy limitált számban legyártásra kerülő "oldschool VSZ" pólóval készül, melyek előrendelési határideje ma éjfélkor jár le.
A pólók megvásárlásával a zenekart támogatjátok!

Forwarded from Fight the System Shop
👆Ne feledjétek, július 15-ig, azaz péntek estig, lehet előrendelni a két új Vérszerződés pólóra❗️👆
FONTOS❗️❗️❗️👇
Az előrendelésedre válaszlevelet küldünk, amiben minden részletet és információt közlünk a rendeléseddel kapcsolatban, ezek teljes elfogadásával teljesül csak a rendelésed!

This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Cseresznye György! - Vagyunk!
🕯 8 éve ég a mécses - videós, képes beszámoló a Cseresznye Gyuri Emléknapról
🔥 Július 16-án Mozgalmunk immár negyedik alkalommal rendezte meg, a Titkolt Ellenállás zenekar tragikusan elhunyt énekesének tiszteletére a Cseresznye Gyuri Emléknapot.
🎥 📷 Videós, képes beszámoló:
https://legiohungaria.org/208-8-eve-eg-a-mecses-videos-kepes-beszamolo-a-cseresznye-gyuri-emleknaprol

🤝 Köszönjük a Magyar Jelennek, hogy a szerkesztősèg annyira fontosnak érezte a Cseresznye Gyuri Emléknapot, hogy a helyszínen képviseltették magukat, illetve egy képes riport formájában beszámoltak róla.
📲https://magyarjelen.hu/amp/hosokbol-hidd-el-legendak-lesznek/
📲https://magyarjelen.hu/amp/hosokbol-hidd-el-legendak-lesznek/
Magyar Jelen
„Hősökből, hidd el, legendák lesznek!”
A hősöket pedig nem felejtjük. CsGy – Gyurimester – tragikus halálának évfordulójára idén ismét a Légió Hungária szervezett megemlékezést. Nem mindennapi látványt nyújt, ahogy a Debreceni...
📰 A Harcunk.info-n is olvasható a Cseresznye Gyuri Emléknap beszámolója.
🤝 Köszönjük!
📲 https://harcunk.info/index.php/esemenyek/5383-8-eve-eg-a-mecses-beszamolo-a-cseresznye-gyuri-emleknaprol

Harcunk.info
8 éve ég a mécses: beszámoló a Cseresznye Gyuri Emléknapról
A Légió Hungária immár negyedik alkalommal rendezte meg a Titkolt Ellenállás zenekar tragikusan elhunyt énekesének tiszteletére a Cseresznye Gyuri Emléknapot.
"Így terjed a majomhimlő."
A Dunáról is üzentünk. További képek és videók hamarosan!

🏝 ⛴ Földről és vízről üzentünk a deviánsoknak - videós, képes beszámoló
🚫🏳️🌈 A kormány álságos kommunikációjával ellentétesen évről évre nagyobb teret nyernek a deviánsok mind a közéletben, mind az utcán, miközben az ellenállás egyre csökken. Ha kell utolsókként, de mi mindig ki fogunk állni a normalitás védelmében. Idén sem cselekedtünk másként.
🎥📷 Videós, képes beszámoló:
➡️https://legiohungaria.org/209-foldrol-es-vizrol-uzentunk-a-deviansoknak-videos-kepes-beszamolo