🇭🇺 Minden infó egy helyen október 23-i rendezvényünkről! ℹ️
Október 23-án ismét utcára vonulunk, hiszen történelmünk legheroikusabb pillanatai zajlottak le 65 évvel ezelőtt. Kötelességünk tisztelegni hőseinkre és mártírjainkra emlékezve, azonban nem mehetünk el szó nélkül a baloldal egyre erőszakosabb térnyerése mellett sem.
A közelmúltban jobboldali újságírókat, aktivistákat és szurkolókat ért több fronton támadás pusztán azért, mert nem voltak tekintettel a politikai korrektség szabályrendszerére. Nem voltak hajlandók arra, hogy jobboldaliként a baloldal szabályai szerint tevékenykedjenek.
Sajnos a támadásokat egyetlen esetben sem követte az elvárható összjobboldali szolidaritás, így október 23-án nem pusztán tisztelgünk elődeink előtt, de tiltakozunk az ellen, hogy a baloldalnak jóvátehetetlen történelmi bűnei ellenére 2021-ben nem pusztán beleszólása van a közéletbe, de a meleg-konzervatívok köreiben még partnerre is találnak.
Minden olyan személyt várunk az eseményre aki valóban érti a pesti srácok üzenetét, és hajlandó folytatni küzdelmüket a jelenben.
🕠Gyülekező kezdete: 17:30
🗺 Gyülekező helye: Clark Ádám tér (Budapest, I. kerület)
📢 Felszólalók: A rendezvényen felszólalnak a Forum Dextrum jobboldali kerekasztal szervezeteinek képviselői:
Incze Béla - Légió Hungária, vezetőségi tag
Tyirityán Zsolt - Betyársereg, vezető
Barcsa-Turner Gábor - Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, társvezető
Minden bajtársunkat megkérjük, hogy segítsétek munkánkat az esemény hírének terjesztésével.
Csatasorba!

Viselkedési irányelvek október 23-ra
Megszokott, hogy tömegrendezvényeinken bevezetett szabályok bizonyos körökből heves ellenérzéseket váltanak ki, azonban ennek ellenére nem tekintünk el ezektől. Hangsúlyozzuk, hogy senkinek nem kötelező megjelennie eseményünkön, azonban ha így dönt, akkor kénytelen elfogadni, hogy Mozgalmunk szakít a múltban Magyarországon tapasztalt szintalatti állapotokkal az utcai rendezvények terén. A magyar szélsőjobboldalnak példaként kell megjelennie az utcán, nem pedig riasztó, komikus jelenségként.
- Zászlók és molinók: Csak azon zászlók; molinók; transzparensek használatára nyílik lehetőség rendezvényünkön, melyek 2021. október 21-ig bezárólag regisztrálásra kerülnek az info@legiohungaria.org e-mail címen.
- Koszorúzás: A rendezvény keretei közt csak azon szervezetek jogosultak koszorú elhelyezésére, amelyek 2021. október 21-ig bezárólag regisztráltak az info@legiohungaria.org e-mail címen. Minden résztvevőt buzdítunk, hogy hozzon magával mécsest; koszorút; egy szál virágot, melyeket a rendezvény végeztél lesz lehetőség elhelyezni.
- Öltözködési irányelvek: Minden résztvevőt megkérünk, hogy az egységes megjelenés érdekében fekete öltözékben jelenjen meg, melyet az 1956-os harcok hősei és mártírjai előtti tiszteletadás okán piros-fehér-zöld karszalaggal egészít ki. A hatályos jogszabályok értelmében tilos a rendezvény ideje alatt az arc eltakarása; katonai forma/egyenruha; illetve tiltott önkényuralmi jelképek viselete. Attól függetlenül, hogy egyetértünk-e a vonatkozó törvényekkel, az esemény sikeres megtartásának érdekében rendezőink kizárják azokat a személyeket sorainkból, akik nem tettek eleget a felhívásban foglaltaknak. Továbbá arra is felhívjuk figyelmeteket, hogy az igénytelen megjelenés, nemzeti jelképeink; meggyőződésünkből fakadó szimbólumaink irreális mennyiségben való viselete távolról sem méltó hős elődeinkhez, ezen szimbólumok valós jelentéstartalmához.
- Alkoholfogyasztás/dohányzás: A rendezvény teljes ideje alatt szigorúan tilos az alkoholfogyasztás és a dohányzás. Az illuminált állapot kizáró ok a részvétel alól, a rendezvény alatt történő alkoholfogyasztás kizáró ok a részvétel alól. Aki dohányzás céljából elhagyja a felvonulási alakzatot, nem állhat vissza a későbbiekben.
- Politikai pártok: Politikai pártok semmilyen formában nem jelenhetnek meg az eseményen. Párttagság minden szervezeti jelzés nélkül nem kizáró ok.
A fent felsorolt irányelvek bármelyikének, illetve a helyszínen a rendezők utasításainak figyelmen kívül hagyása minimum figyelmeztetést, súlyától függően kizárást von maga után.
A hivatkozásra kattintva érhetőek el további információ a rendezvényről: https://legiohungaria.org/component/jem/event/39-oktober-23-budapest

legiohungaria.org
Október 23. - Budapest
The event titled Október 23. - Budapest starts on 2021.10.23.!
ℹ Alábbiakban a rendőrség kérését tolmácsoljuk felétek: ℹ
A fokozódó járványhelyzet okán javasolt, de nem kötelező egészségügyi maszk használata a közterületi rendezvényeken. Akik amellett döntenek, hogy felveszik az egészségügyi maszkot természetesen nem követnek el szabálysértést arcuk eltakarásával.
Mozgalmunk nyomatékosítja, hogy mindez szabadon választható ajánlás, nem kötelező érvényű. Hacsak nem lép életbe szombatig rendkívüli intézkedés, ami rendelkezik a maszkokkal kapcsolatban, akkor mindenki belátása szerint döntsön a kérdésben.
Minden egyéb információ az eseményről a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://legiohungaria.org/component/jem/event/39-oktober-23-budapest

📽 Spirit of '56 - videó 🎥
Az alábbi videóval tisztelgünk antibolsevista szabadságharcunk hősei és mártírjai előtt a 65. évfordulón.
Videó:
https://legiohungaria.org/180-spirit-of-56-video

Köszönjük a Hunhírnek a képes beszámolót. Hamarosan érkezik videós, képgalériás beszámolónk.
http://hunhir.info/hirek/anyaorszag/2021/10/23/van-meg-magyar-ebben-az-orszagban/

HUNHÍR.info
Van még magyar ebben az országban - HUNHÍR.info
Fegyelmezett, igazi magyar, jobboldali, nemzeti megemlékezést szervezett a budapesti Clark Ádám térre a Légió Hungária (LH) a Betyársereggel és a HVIM-mel karöltve.
A Láng még ég! – videós, képes beszámoló október 23-ról
65 éve lobbant fel hazánkban az antikommunista szabadságharc lángja. A Láng, ami tisztább korokból csapott előre modernkori történelmünk dicső pillanatába, és ami még a posztmodern hanyatlás közepette is utat világít nekünk. Nem tehetjük meg, hogy nem járjuk ezt az utat, mert az árulás lenne hőseink kultuszával szemben. Nem elég tehát megemlékeznünk, de demonstrálnunk is kell, mint ahogy tettük azt idén október 23-án is.
Videós, képes beszámoló:
https://legiohungaria.org/181-a-lang-meg-eg-videos-kepes-beszamolo-oktober-23-rol

Idén ötödik alkalommal rendezzük meg emléktúránkat, ezzel tisztelegve a Mecseki Láthatatlanok emléke előtt.
Az 1956-os antibolsevista szabadságharc félelmet nem ismerő baranyai ellenállásának fontos helyszíneit fogjuk érinteni túránk során.
Indulás időpontja: 2021.november 6. 7:00
Indulás helyszíne: Mecseki Láthatatlanok Emlékmű (Pécs, Tettye u. 73.)
További információkért kattintsatok a hivatkozásra: https://legiohungaria.org/component/jem/event/43-mecseki-lathatatlanok-emlektura

ELISMERŐ OKLEVÉL!
Pontosan egy hete zárult le a 2021-es Kihívás - 1956 program. Ezzel az összefoglaló jellegű poszttal azért vártunk idáig, mert szerencsére olyan nagy számban érkeztek különböző teljesítésekről üzenetek, hogy időbe telt, amíg le tudtuk ezeket kommunikálni oldalunkon.
Most azonban itt az idő, hogy összegezzünk! Idén közel 30 teljesítés érkezett be hozzánk, amelyben 70-nél is többen vettek részt. Hogy ezek a számok kevésnek, vagy soknak minősülnek? Nézzük a tényeket! Ez a kezdeményezés úgy indult, hogy négy évvel ezelőtt 4-en a Légió Hungáriából egy edzőteremben lenyomtuk ezt a kihívást, amit magunknak találtunk ki. Két év múlva gondoltunk arra, hogy nyilvánossá is tehetnénk ezt a programot. Így is tettünk! Nincs és nem volt semmilyen anyagi támogatónk, valamilyen nagy minisztérium, vagy média, vagy sportmárka. Csak a hazafias, antikommunista elkötelezettség van, és a sport szeretete. Ez az, ami összeköti azokat, akik beleállnak ebbe a dologba.
És a legnagyobb csoda, hogy működik a dolog! Nagyon nagy szó ez, ebben az elanyagiasodott világban, amely szépen-lassan felőröl minden közösséget, különösen az olyanokat, amelyeket nem valamilyen haszonszerzés mozgat és köt össze!
Így hát szeretnénk ezúton szeretnénk kifejezni legnagyobb elismerésünket, átnyújtani ezt a virtuális oklevelet minden résztvevőnek! Köszönjük, hogy csatlakoztatok, és ilyen módon tisztelegtetek az antikommunista szabadságharcosok előtt!
Látva ezt a komoly érdeklődést, már most rengeteg terv született, hogy jövőre hogyan tudnánk továbbfejleszteni a Kihívás - 1956-ot! ;-)

"A IX. Attila Védvonal Emléktúra így idén is egyedülálló emléket állított azoknak, akik a legdrágábbat adták a hazájukért. Dicsőség a hősöknek!"
Mozgalmunk idén is egy pont biztosításával járult hozzá az esemény sikeréhez.
Képes, videós beszámoló:
https://szentkoronaradio.com/blog/2021/11/03/immaron-kilencedik-alkalommal-a-hazankat-a-voros-remtol-vedok-nyomaban-attila-vedvonal-tura-videos-es-kepes-beszamolo/

Szent Korona Rádió
Immáron kilencedik alkalommal a hazánkat a vörös rémtől védők nyomában – Attila Védvonal Túra (videós és képes beszámoló)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében idén szeptemberben immáron kilencedik alkalommal léphettek a megemlékezni vágyók a honvédő hősök nyomába. Ezen túra minden alkalommal egy valódi…
Világégésben edzve – új regénysorozat Retkes Tamástól
November 27-én, Budapesten kerül bemutatásra Retkes Tamás író, történész legújabb könyve, Magyar próféta I – Világégésben edzve címmel. Ennek apropóján beszélgetett vele a Nacionalista Zóna.
Az interjú a hivatkozásra kattintva érhető el:
http://nacionalistazona.org/2021/11/02/vilagegesben-edzve-uj-regenysorozat-retkes-tamastol/

Rajtunk kívülálló okokból kifolyólag az eredetileg tervezett dátumhoz képest egy héttel később, november 17-én kerül sor "Az antifa módszerei Németországban" című előadásra. Mindenkitől elnézést kérünk az okozott kellemetlenségekért.
Akik e-mailben regisztráltak, azokkal a mai nap során felvesszük a kapcsolatot.

65 évvel ezelőtt ezen a napon hangzott el a jelszó: “Fel a Mecsekbe!” és kezdődött meg a Mecseki Láthatatlanok harca a bolsevik horda ellen.
November 6-án, szombaton, reggel 7 órai kezdettel, ezekre a bátor hősökre fogunk emlékezni a túránkkal.
Útvonalunkkal érinteni fogunk több olyan helyszínt, ahol a mecseki ellenállók is tartózkodtak hosszabb-rövidebb ideig.
30 kilométer séta hegyen-völgyön át Vágotpusztáig és vissza, az emlékezés jegyében.
Várunk mindenkit szeretettel szombaton reggel 7 órára a tettyei Mecseki Láthatatlanok emlékműhöz!