Tordai Bence Show
Tegnap az ordas eszmék egyik emblematikus jelenkori képviselője próbálta megzavarni méltóságteljes megemlékezésünket, a Hősök Útját. Aktivistáink megadták neki, ami ilyenkor jár: Ignorálták.
A szélsőballal nincs párbeszéd! ;)

A HVG valótlanul állítja, hogy tegnap a Várban "be nem jelentett demonstrációt" tartottunk.
Az igaz, hogy a Hősök Útja megemlékezést nem jelentettük be, azonban ennek oka nem a gyülekezési tilalom, hanem hogy a tiszteletadásnak ez a formája nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. Az aktuális korlátozásokkal összhangban lehetett az elmúlt évekhez hasonló formában megtartani, hiszen a résztvevők egyénileg közelítették meg a helyszínt, egy széles időintervallum alatt, ahol nem gyülekeztek, mindössze egy mécsest helyeztek el, majd néma főhajtás után távoztak.
A rendelkezésre álló idő alatt körülbelül 80-100 ember élt a lehetőséggel, akiknek ezúton mondunk köszönetet, hogy a zord időjárás ellenére is tisztelegtek Budapest hős védői előtt.
Tordai Bence és Őrsi Gergely szélsőbaloldali politikusok az Ostrom utca aljában tartottak sajtótájékoztatót, melyből mindössze annyi derült ki, hogy a legalapvetőbb történelmi ismeretekkel sem rendelkeznek, hiányosságaikat viszont ordas eszmék népszerűsítésével kívánják palástolni. A veszélyes, gyűlöletkeltő gondolatokkal szemben, egyetlen hathatós megoldás létezik, mégpedig a közéleti karantén alkalmazása. Aktivistáink ennek szellemében jártak el, amikor nem bocsátkoztak párbeszédbe velük, inkább ignorálták jelenlétüket. Erről videó korábbi bejegyzésünknél tekinthető meg.
https://m.hvg.hu/itthon/20210211_kitores_napja_megelmekezes_budai_var

HVG.hu
A gyülekezési tilalom ellenére többen elmentek a kitörés napi mécsesgyújtásra
Hivatalos megemlékezést nem tarthattak, elmaradt a túra is, de pár tucatnyian így is elmentek mécsest gyújtani a Várba és a Széna térre.
A Magyar Hang firkásza valószínűleg éppen a Budai Önkéntes Ezred emlékművét koszorúzta meg, amikor hallgatótársai a szövegértést tanulták az alma mater falai közt. A betűket ugyan sikerült összeolvasnia és szavakat, sőt mondatokat vélt felfedezni, de hogy ezek mit is jelentenek, azt már csak zavarosan tudta visszaadni. A túrát nem Mozgalmunk szervezte, csak részt vettünk rajta, ez nyilvánvalóan kiderül beszámolóból, ahogy az is, hogy az összefoglalót nem mi írtuk.
Néhány sorral lejjebb megtudjuk, hogy nem csak a szövegértés okoz problémát, de alapvető történelmi és gasztronómiai ismeretek is kiestek számára. Most próbálunk a segítségére lenni: A "hitlerszalonnát" nem Mozgalmunk találta ki. A II. világháború alatt elsősorban Németországban és Magyarországon terjedt el. Ha az úriember legközelebb klaviatúrát ragad, jusson eszébe: A Google a barátja!
Azon meg sem lepődünk, hogy a Légió Hungária tevékenységét és világnézeti motivációját a 444-re és a Political Capital egyik tanulmányára alapozva állítja össze.
Emlékezetes, hogy a Magyar Hang tavaly, szintén február körül foglalkozott először Mozgalmunkkal, akkor szenzációként tálalták, hogy kapcsolatban állunk német szervezetekkel is. Reméljük tisztában vannak vele, hogy a tényfeltáró újságírás nem teljesen azt jelenti, hogy a soha, senki által nem titkolt, sőt beszámolók tucatjaiban nyilvánosan megosztott információkat hangzatos címmel ellátva osztják tovább.
Természetesen kritikával illetjük a Magyar Nemzetet is, de azt abszolút megértjük, hogy a Magyar Hang újságíróinak nem volt ott maradása. A színvonaltalanság és az igénytelenség magasiskolája, amit a portál újságírás címszó alatt kiokád a világhálóra.
A cikk a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://hang.hu/belfold/2021/02/12/kitores-emlektura-ungvary-krisztian-legio-hungaria/

A Népszava napjainkra egy marginális felületté zsugorodott, de ettől nem szabad alábecsülni, hiszen a terjengő formalinszag ellenére olyan gyilkos eszméket népszerűsítenek, mint a kommunizmus.
Olyan személyeknek biztosítanak felületet, mint Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke. Vajnai ezúttal azért tett feljelentést, mert a Hősök Útja megemlékezésünk után a Kapisztrán téren talált egy mécsest, amin a jelenlegi törvények értelmében tiltott jelképeket helyezett el valaki.
A nyíltan kommunista Vajnai azzal vált hírhedté, hogy több esetben is vörös csillagot, illetve sarló-kalapácsot ábrázoló tárgyakat tett közszemlére, mely cselekményével bizonyítja: Egy olyan ideológia elkötelezett híve, mely világszerte több mint 100 millió halálos áldozatot szedett.
A hatályos magyar törvények értelmében megkezdték ellene az eljárásokat, és el is marasztalták több esetben, azonban a gyáva kommunista egészen a liberális Strasbourgig menekült, ahol kimondták: A gyilkosok jelképeinek indokolatlan tiltása sérti az Emberi jogok európai egyezményét, és arra kötelezték hazánkat, hogy összességében több tízezer € kártérítést fizessen Vajnainak és több társának.
Most ugyanez a Vajnai tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen. Az üldözött kommunista az "illiberális rendszer" "fasisztoid rendőrségéhez" szalad vélt sérelmének orvoslásáért. Sajnálatos, hogy Magyarországnak még kommunistákból is csak ilyen jellemgyenge alakok jutottak.
A feljelentés kapcsán annyit tudunk elmondani, hogy ha a rendőrség úgy érzi, hogy minket is meg kell hallgatni, állunk rendelkezésre. A címeinket tudják, várjuk az idézéseket. Azonban azt előre kell bocsátanunk, hogy rendezők nem voltak jelen a Kapisztrán téren, hiszen a megemlékezés formáját tekintve egyéni volt. Ha éppen ott is állt bármelyikünk a kérdéses időpontban a szobor mellett, az egészségügyi maszkok viselete miatt reménytelen lett volna bárkit felismerni. Ezúton is javasoljuk az egyre indokolatlanabb korlátozások és kötelezettségek eltörlését a COVID-19-el összefüggésben, nehogy valódi bűnözők, valódi bűncselekmények elkövetésére használják ki a rendkívüli helyzetet.
A cikk a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://nepszava.hu/3109623_becsulet-napja-naci-es-nyilas-jelkep-a-mecsesen

Népszava
„Becsület napja”: náci és nyilas jelkép a mécsesen
Horogkereszt és nyilaskereszt is megjelent a budavári Kapisztrán téren. Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke feljelentést tett, a rendőrség eljárást indított.
Holnap reggel 9:30-tól csatlakozzatok online formában az Ostromkalauzhoz, melyet Retkes Tamás író és történész bajtársunk fog megtartani. Az élő adást Facebook oldalunkon tekinthetitek meg, melyet LH - 2018 néven találtok meg a közösségi oldalon.
Ne feledjétek 9:30-tól online Ostromkalauzt tart Retkes Tamás író és történész bajtársunk. Figyeljétek LH - 2018 nevű Facebook oldalunkat!
Magasra csaptak a lángok - videós, képes beszámoló a Hősök Útjáról
A korlátozások, a sarkvidéki hideg, a süvítő szél és kegyeletsértő szélsőbaloldali bohócok ellenére is fényárba borult a Hősök Útja a kitörés 76. évfordulóján.
Videó és képek:
https://legiohungaria.org/159-magasra-csaptak-a-langok

legiohungaria.org
Magasra csaptak a lángok - videós, képes beszámoló a Hősök Útjáról
A korlátozások, a sarkvidéki hideg, a süvítő szél és kegyeletsértő szélsőbaloldali bohócok ellenére is fényárba borult a Hősök Útja a kitörés 76. évfordulóján.
Sajnos idén a korlátozások miatt elmaradt a Festung Budapest rendezvénysorozat legfontosabb eleme a Becsület Napja. Azonban a hivatkozásra kattintva elértek egy videót, és egy képösszeállítást, melyek időpontja és helyszíne számunkra sem ismert, de ha szerveztünk volna idén valamit, akkor biztosan így nézett volna ki.
Videó, és képek:
https://legiohungaria.org/160-festung-budapest-video-kepek

Ajánljuk figyelmetekbe a legfrissebb NZónaPodcast adást, mely arra tesz kísérletet, hogy a Becsület Napjához való hatalmi viszonyulás alakulását elemezze, különös tekintettel napjainkra.
Annyi kiegészítést teszünk hozzá, hogy az adásnak nem volt célja az összes megemlékezést egyesével végig venni. Ennek részben terjedelmi okai voltak, részben pedig, hogy a politikai közélet alakulásának bemutatása volt fókuszban.
Az adás a hivatkozásra kattintva érhető el:
https://nacionalistazona.org/2021/02/16/a-kitores-megemlekezesek-tortenete-es-az-ahhoz-valo-hozzaallas-nzonapodcast/

A kommunizmus áldozatainak az emléknapja – helyett!
"...a szalonjobboldali/melegkonzervatív körök alapvető attitűdjét jól megvilágítja, hogy míg ők mindig egyfajta áldozat kultuszt építenek, gyászolnak és keseregnek, addig a valódi jobboldaliak az ideológiai ellenség elleni harc lehetőségét keresik, és példaképül olyanokat állítanak, akik kérlelhetetlenül szálltak szembe az életellenes, ateista métellyel..."
Teljes cikkért kattints a hivatkozásra:
https://nacionalistazona.org/2021/02/25/a-kommunizmus-aldozatainak-az-emleknapja-helyett/

Az alábbi gondolatokat Mozgalmunk vezetőségi tagja, Incze Béla osztotta meg Facebook profilján.
"A csatolt fotó éppen idén márciusban ünnepli hetedik születésnapját. Annak idején egy nyilvános Facebook profilomon osztottam meg, ami azóta rég a liberális cenzúra áldozata lett. Meglepett, hogy tegnap ismét láttam az elemi.hu hírportálon, retusált formában. A hírszerkesztő engem kitakart, a háttérben szereplő Jakab Pétert azonban bekarikázta rajta.
A hír apropója, hogy Jakab egy másik felületnek adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy a Jobbik sosem volt szélsőjobboldali párt, mindössze megtűrte a szélsőjobboldaliakat.
Alapvetően eszembe sem jutott volna ebben a témában megnyilvánulni, de hogy az interjú, amiben elhangzik ez a mondat, éppen ezzel a képpel lett illusztrálva elgondolkoztatott. Hogy minden érthető legyen két kérdéskört szeretnék ismertetni.
Az első a Jobbik és az én személyes viszonyom. Soha nem voltam tagja sem ennek, sem más pártnak, de a Jobbik számos tagjával munkakapcsolatba kerültem, ugyanis a H@tv@nnégy V@rmegye Ifjús@gi Mozg@lom (melynek 2007 és 2018 közt tagja voltam), és a Jobbik közt létrejött egy stratégiai partneri viszony 2009-ben. Az évek alatt ez a viszony sokat változott, de soha nem volt feszültségektől mentes, amit én leginkább az alapvetően eltérő mentalitásnak könyvelek el. Mindezt a legjobban talán egy olyan mondat érzékelteti, mely 2011-'12 környékén hagyta el a Jobbik Ifjúsági Tagozat egyik akkori prominensének száját: "Azért nem szeretjük a v@rmegyéseket, mert azok mind fanatikusok." Mi erre természetesen büszkék voltunk.
2018-ban még a Jobbik és a HV.M végleges szakítása előtt léptem ki utóbbiból, de ezt hónapokkal megelőzte, hogy minden hidat felégettem, ami engem a Jobbikkal bármilyen formában összekötött. Számomra az utolsó pont az volt, amikor a párt egy tüntetésen Gyurcsány Ferenccel közösen vonult fel a "demokrácia védelmében". Biztosan van, aki azt mondja, hogy hamarabb kellett volna, azonban ekkoriban én már a HV.M társvezetője voltam, figyelembe kellett vennem rengeteg szempontot, amik nagyon bonyolulttá tették ezt a kérdést. A közös felvonulás után, azonban nem voltam hajlandó tekintettel lenni semmire, és senkire. Ezt a továbbiakban nem részletezem, csak azért írtam le, hogy kerek és érthető legyen a történet.
A második kérdéskör a kép, és elkészültének körülményei. 2014-ben éppen egy olyan időszakot élt meg a párt és a mozgalom kapcsolata, amikor a HV.M sok tagja aktív szerepet vállalt az önkormányzatisághoz kapcsolódó kérdésekben, mindezt az Orosz Mihály Zoltán által megalkotott Érpataki Modell alapján. A kép egy borsodi településen, Hernádkakon készült, ahová azzal a céllal érkeztünk, hogy megnézzük, lopja-e valaki az áramot a cig@nysoron. Sajnos a helyi jobbikos vezető rosszul mérte fel a helyzetet, és bevitte 25-30 fős társaságunkat egy olyan utcába, ahonnan nem rajta múlott, hogy ki tudtunk jönni. Perceken belül körülbelül 300 kannibál vett minket körbe, a portákról kiengedték a kutyákat, kézről kézre jártak az eszközök, és hevesen gesztikulálva közölték, hogy mi most bizony meg fogunk dögleni. Voltak, akik remegtek, mint a nyárfalevél, és több emberre rá kellett szólnunk, hogy nehogy futni kezdjen, mert akkor tényleg megdöglünk. Anélkül, hogy egyesével elemezgessem a helyszínen lévők helytállását, inkább csak annyit írok le, hogy volt ott akkori országgyűlési képviselő, akin látszott, hogy elhagyta a lélekjelenléte, és akkor finoman fogalmaztam. A korrektség jegyében meg kell jegyezzem, hogy emlékeim szerint Jakab pont bátran viselkedett. Rövidesen megérkeztek a rendőrök, (a cigányok magukra hívták őket. Régi trükk, ugyanis aki kihívja a rendőrt, az van később előnyösebb pozícióban, ha bíróságra kerül az ügy), és lassan, de biztosan normalizálódott a helyzet.

Bejegyzésem elejéről emlékezhettek rá, hogy azért ragadtam klaviatúrát, mert Jakab úgy fogalmaz az interjúban, hogy a párt soha nem volt szélsőjobboldali, csak "megtűrte" a szélsőjobboldaliakat a tagság és a holdudvar soraiban. A mondat első felével egyetértek. A Jobbik szerintem sem volt szélsőjobboldali. Egy rendkívül heterogén társaság volt, de számos széljobbos volt benne és körülötte egyaránt.
Annak idején mi mindössze egy-két alkalommal találkozhattunk, pontosabban lehettünk egyszerre ugyanott, mert nem emlékszem rá, hogy bármikor beszéltünk volna, maximum kézfogásig juthatott el kapcsolatunk. Ennek ellenére furcsa, most hét év távlatában azt olvasni, hogy a bajtársaim és én megtűrtek lettünk volna mondjuk Hernádkakon, ahol a szó legszorosabb értelmében élet és halál forgott kockán. Ott, és számos más szituációban sokkal inkább azt éreztük, hogy kellenek a "fanatikusok", akiket ugyan nem szerettek, de kellettünk, mert mi voltunk azok, akik nem futnak el, pont azért, mert fanatikusok.
Nekem nem stílusom a szennyes teregetése, sem a sárdobálás. Most sem ez volt a célom, pont ezért nem nevesítek senkit a régmúltból, nem nosztalgiázom a nyilvánosság előtt olyan történetekkel, amik aranyat érnének a Jobbik számára ellenséges sajtónak, és ezért nem hallgattam el azt sem, hogy Jakab bátran viselkedett Hernádkakon. Azonban Jakab vagy tisztelettel beszéljen azokról, akiknek nem olyan borzasztó régen még nekivethette a vállát, vagy ne vegyen minket a szájára pár szaros százalék reményében. Engem nem érdekel, hogy a pártpolitika mocskában ki milyen mélyre kíván süllyedni, ez nem az én harcterem, nem is fogok beleszólni. De, ha megszólítanak, akkor kénytelen vagyok reagálni. Mivel közéleti vamzer nem voltam és nem leszek, ellenben szélsőjobboldali fanatikus voltam, vagyok és leszek, el lehet képzelni, hogy mi lesz a válaszom."

Sokan kérdezitek tőlünk, hogy van-e olyan szervezet, akiket érdemes támogatni az adó 1%-al.
Szimpatizánsainkat, támogatónkat arra kérjük, hogy a Szabad Szellem - Magyar Kultúra Alapítvány részére ajánljátok fel az 1%-ot. Ezzel közvetve Mozgalmunkat is támogatjátok!
További információk:
https://szsz-mka.hu/ado-1