🕯 Múlt hétvégén több esemény is lezajlott, melyek keretei közt a doni katasztrófa hősei és áldozatai előtt tisztelegtünk.
🤝 Az első beszámoló bajtársaink a Betyársereg felületén jelent meg, akik a szolnoki divíziónk által szervezett vitéz Sándor János Emléktúrán vettek részt.
📲 A beszámoló és néhány kép a HIVATKOZÁSRA kattintva érhető el.
➡️ Rövidesen jelentkezünk az "Éjszaka a fagyban" extrém túlélőtúra beszámolójával.
#LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #Hőskultusz #ASportMindigHonvédelem #ASMH

🎙 Küzdősport gálától az orosz-ukrán háborúig – 1. rész
Egy nagy évindító beszélgetésre tisztelte meg az NZóna Podcastet Tyirtyán Zsolt, a Betyársereg vezetője. Bőven volt kibeszélni való, így a műsor olyan hosszú lett, hogy két részletben válik elérhetővé.
Az első a HIVATKOZÁSRA kattintva hallgatható meg.
#LégióHungária #LH #NZónaPodcast #NacionalistaZóna #Betyársereg #BS #Podcast

🎙 Küzdősport gálától az orosz-ukrán háborúig – NZóna Podcast 2. rész
🪖 Ezt a részt teljes egészében az orosz-ukrán háborúnak szenteltük. Két eltérő álláspont találkozik, a vitától sem mentes műsorban.
🤝 A két eltérő rátekintést több oldalról is alátámasztják a felek, és bár konszenzus maximum csak részterületeken alakul ki, a legfontosabb tanulság, hogy az ebben a kérdésben eltérő álláspontok nem fordíthatnak egymás ellen minket.
📲 A HIVATKOZÁSRA kattintva hallgatható meg.
#LégióHungária #LH #NZónaPodcast #NacionalistaZóna #BS #Podcast

🩸 A Tábori Betyárok és a Betyársereg esztergomi klánja szervezett a mai napra egy véradást, melyen a környékbeli legionáriusok is részt vettek.
⚔️🤝🏴☠️ Köszönjük a szervezést és a meghívást bajtársainknak!
#LégióHungária #LH #BS #Közösség

🕯 Mozgalmunk a Combat18 Hungary-vel és a Betyársereggel közösen ismét a győri terrorbombázások áldozatai és a magyar légtér hős védői előtt tiszteleg.
📆 Időpont: 2023.04.15.
🗺 Helyszín: Győr, Széchenyi tér
📲 További infók a HIVATKOZÁSRA kattintva.
#LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #Combat18Hungary #C18 #Hőskultusz

📆 Időpont: 2023.04.15. 17:00

Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
🕯️ Megemlékezés a győri terrorbombázás áldozatairól és tisztelgés a magyar légtér hős védői előtt
📅 Április 15. 17:00
🧭 Győr, Széchenyi tér
ℹ️ Katt. a HIVATKOZÁSRA.
#LégióHungária #LH #C18 #Betyársereg #BS #Hőskultusz

⚡ Tegnapi győri megemlékezésünk nagyrésze szakadó esőben zajlott le.
🤝 Minden résztvevőnek köszönjük, akik a zord időjárás ellenére is velünk tartottak. Az ilyen kellemetlenségek apróságok ahhoz képest, amit elődeinknek a II. világháború során kellett átélniük, de mégis megmutatják, hogy kik az igazán elkötelezettek.
🔜 Videós, képes beszámoló hamarosan.
#LégióHungária #LH #Combat18Hungary #C18 #Betyársereg #BS #Hőskultusz

☠️ A Betyársereg oldalán is elérhető a Nacionalista Sporttábor felhívása.
Ne feledjétek, június 25-ig van lehetőség regisztrálni!
A cikk a HIVATKOZÁSRA kattintva érhető el.
#LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #NacionalistaSporttábor #ASportMindigHonvédelem #ASMH

Betyársereg
VI. NACIONALISTA SPORTTÁBOR 2023 (+videó)
Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz! - Betyársereg
🌏 HOL TART A VILÁG 2024-BEN? - Évzáró beszélgetés
Lassan magunk mögött hagyjuk a 2024-es esztendőt, amely önmagában is alkalmat adna arra, hogy visszatekintsünk rá, értékeljük azt.
Azonban különösen érdemes az elemzésre, hogy a világ a szemünk láttára változik meg, ez a változás pedig konfliktusokkal, háborúkkal, instabil geopolitikai környezettel jár, sőt idén a belpolitika területén is komoly fordulatokat láthattunk.
De hol van a mi helyünk a megváltozó világban? Milyen kihívások, és milyen lehetőségek vannak előttünk?
Erről fog beszélgetni Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, illetve Incze Béla a Légió Hungária vezetőségi tagja.
📅 Budapest, december 17. 19:00
📧Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az info@legiohungaria.org email címen lehet.
#LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #Évzáró #Előadás

🏰 Körbezárt Idealizmus
Mind a konferencia, mind a megemlékezés emelkedett hangulatban zajlott. A forma, melyet a szervezők szabtak a Becsület Napjának, nemcsak méltó volt a kitörők emlékezetéhez, de egyben olyan irányt jelöl ki a rendezvény előtt, amellyel a következő években is biztosított lehet a katonahőseink előtti tisztelgés.
#KörbezártIdealizmus #LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #BecsületNapja #Hőskultusz

🗓 Február 8. Átlagos szombat is lehetne. Meccs a stadionban, ebéd a családdal.Este randi és mozi a pároddal. Mégsem erről szól ez a nap.
Mindenhol rendőrök, drónok, készültség, ellentüntetés, antifák, fideszesek, ki tudja még, hogy kik. Szerkesztőségek állnak készenlétben. Egyetlen oka van ennek – mert mi azt mondtuk egy éve, hogy ez lesz az a nap.
A Becsület Napja ugyanis akkor és ott van, amikor és ahol azt mi mondjuk. Mindenki más pedig csak utánunk jön és hozzánk igazodik.
Jövőre találkozunk! 😎
#KörbezártIdealizmus #LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #BecsületNapja #Hőskultusz
Mindenhol rendőrök, drónok, készültség, ellentüntetés, antifák, fideszesek, ki tudja még, hogy kik. Szerkesztőségek állnak készenlétben. Egyetlen oka van ennek – mert mi azt mondtuk egy éve, hogy ez lesz az a nap.
A Becsület Napja ugyanis akkor és ott van, amikor és ahol azt mi mondjuk. Mindenki más pedig csak utánunk jön és hozzánk igazodik.
Jövőre találkozunk! 😎
#KörbezártIdealizmus #LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #BecsületNapja #Hőskultusz
🏰 Becsület Napja 2025 – Körbezárt idealizmus konferencia
Ahogyan 1945 februárjában a Budai Várba szorult magyar és német csapatok körül, úgy a Becsület Napja régi formája körül is elfogyott a levegő. Rengeteg a hasonlóság, de ahogyan katonahőseink, úgy Mozgalmunk is a „támadást” választotta a megadás helyett.
ℹ️ Körbezárt Idealizmus néven szerveztünk konferenciát a Betyársereggel közösen, ezzel is tisztelegve 1945. február 11-én este megindult kitörés hősei előtt.
📷 Az esemény képes beszámolója a hivatkozásra kattintva érhető el.
🇭🇺 @LegioHungaria
☠️ @btyrsrg
#KörbezártIdealizmus #LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #BecsületNapja #Hőskultusz
Ahogyan 1945 februárjában a Budai Várba szorult magyar és német csapatok körül, úgy a Becsület Napja régi formája körül is elfogyott a levegő. Rengeteg a hasonlóság, de ahogyan katonahőseink, úgy Mozgalmunk is a „támadást” választotta a megadás helyett.
ℹ️ Körbezárt Idealizmus néven szerveztünk konferenciát a Betyársereggel közösen, ezzel is tisztelegve 1945. február 11-én este megindult kitörés hősei előtt.
📷 Az esemény képes beszámolója a hivatkozásra kattintva érhető el.
☠️ @btyrsrg
#KörbezártIdealizmus #LégióHungária #LH #Betyársereg #BS #BecsületNapja #Hőskultusz
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM