Légió Hungária
4.56K subscribers
1.95K photos
178 videos
2 files
1.05K links
Csatornánkon cenzúra mentesen értesülhetsz a legfontosabb híreinkről.
Download Telegram
Ezektől nem szabad tartani, a képlet pedig egyszerű: akinek fontos a Hősök előtti tisztelgés, vagy az áldozatokra való emlékezés, az szűkebb közegében, a lelátón kezdjen el szervezni, induljon el egy-egy rendezvényre és hozza magával azokat, akiket ez érdekel! Ne csak csodáljuk azokat, akik klubszíneket félretéve évről évre képesek egy fontos nemzeti ünnepen közösen, több ezren mozdulni (amit egyébként idehaza mi is megcsináltunk a már említett Deák téri eset, vagy a 2008-as dunaszerdahelyi meccs után), hanem vegyünk róluk példát, hogy aztán a világ szurkolói mozgalmai azt lássák, a magyar fanatikusok, hazafiak is egy emberként tudják ünnepelni nemzetünk hőseit, tisztelegni heroizmusuk előtt és emlékezni áldozataikra!"
Retkes Tamás - "Magyar Próféta I." könyvbemutató

A könyvbemutatóra Budapesten fog sor kerülni, azonban a pontos helyszíne nem nyilvános. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet az info@legiohungaria.org címen lehet leadni.
Korábban már figyelmetekbe ajánlottuk az alábbi interjút is Tamással, most azonban, hogy közeledik a bemutató időpontja, ismét időszerű olvasmány.


Interjú:
http://nacionalistazona.org/2021/11/02/vilagegesben-edzve-uj-regenysorozat-retkes-tamastol/
Holnap kerül sor Retkes Tamás történész és író bajtársunk legújabb regényének bemutatójára.

A könyvbemutatóra Budapesten fog sor kerülni, azonban a pontos helyszíne nem nyilvános. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet az info@legiohungaria.org címen lehet leadni. Néhány szabad helyünk még van az eseményre!
A holodomor áldozataira emlékeztünk / We remembered to the victims of Holodomor (HU/EN)

A Karpatszka Szics tagjai október 23-án Ungváron tisztelegtek 1956-os antibolsevik szabadságfelkelésünk hősei előtt. Viszonozva ukrán bajtársaink gesztusát november 27-én Budapesten, mécsesgyújtással emlékeztünk meg a holodomor áldozatairól.
—————
In the 23th of October at Uzhhorod (Ungvár), members of Karpatska Sich saluted to our anti-bolshevik freedom-uprising of 1956. In reciprocation of our comrades gesture, we remembered to the victims of Holodomor with lighting our candles on the 27th of November, in Budapest.

Tejes cikk/Full article:
https://legiohungaria.org/186-a-holodomor-aldozataira-emlekeztunk-we-remembered-to-the-victims-of-holodomor-hu-en
📓 November 27-én Budapesten, egy ízléses pincehelyiségben került sor Retkes Tamás író, történész legújabb regényének bemutatójára, mely az első világháború lövészárkaiba kalauzolja el az olvasót. A zártkörű rendezvényen a házigazdák köszöntője után az alapítvány képviselője ismertette az elmúlt időszak sikereit és kihívásait, és megköszönte a támogatásokat. Retkes Tamás igen részletes és történelmi adalékokkal átszőtt bemutatójában bepillantást nyerhettünk a Magyar Próféta sorozat első kötete megírásának hátterébe, valamint azokba a hiteles és valóságos történésekbe, melyekből összeállt a Világégésben edzve című jelen kiadvány. A bemutató után lehetőség nyílt a megvásárolt példányok dedikáltatására is az írónál, az estét pedig kötetlen beszélgetés, nosztalgiázás zárta. Várjuk a második részt!
Az Európai Parlament ma több online felületen is Nelson Mandela kommunista terroristát ünnepelte.

2018-ban merült fel, hogy Budapesten közterületet is elnevezzenek Mandeláról. Akkor a széleskörű jobboldali tiltakozáshullámnak hála, nem valósult meg a projekt.

Alább Mozgalmunk akkori közleménye a témában:
https://legiohungaria.org/kozlemenyek/53-mandela-helyett-terre-blanche-teret-budapestre
Gratulálunk L. Levente bajtársunknak, aki még december elején Kiskunfélegyházán a RAW fekvenyomó, felhúzó és bicepsz versenyen öregbítette Mozgalmunk hírnevét.

Felhúzás versenyszámban a 6. helyezést érte él, azonban bicepszben a dobogó 2. fokára állhatott, a Légió Hungária pulóverét viselve.

Annak ellenére, hogy Levente nem elégedett teljesítményével, mi gratulálunk neki, és további sikereket kívánunk az erősportok világában!
Ajánljuk figyelmetekbe a Kuruc.info interjúját, melyet Barcsa-Turner Gáborral, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetőjével készítettek. Központi téma pedig a Forum Dextrum jobboldali kerekasztal volt.

Katt. a hivatkozásra:
https://kuruc.info/r/2/237165/
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Lázadj a modern világ ellen. Légy normális!
Akinek még nincs ötlete, hogy mit tehetne a karácsonyfa alá, annak bátran ajánljuk Retkes Tamás bajtársunk frissen megjelent könyvét.

Tamás történész, ugyanakkor író is, ilyen formában pedig kézenfekvő, hogy történelmi regények formájában hozza közel hozzánk elődeink dicső tetteit.

Bővebben:
https://szsz-mka.hu/2021/11/29/mar-kaphato/
Maroknyi Rongyos, akik átírták a történelmet - A Rongyos Gárda előtt tisztelegtünk Sopronban

A Rongyos Gárda megalakulásának, valamint a nyugat-magyarországi felkelés idén 100 éves évfordulójának és a harcokban részt vevő hősök emlékének tiszteletére december 11-én rendezett megemlékezést Sopronban Mozgalmunk nyugat-magyarországi divíziója.

Képes beszámoló:
https://legiohungaria.org/187-maroknyi-rongyos-akik-atirtak-a-tortenelmet-a-rongyos-garda-elott-tisztelegtunk-sopronban
20 perc múlva érdemes a Karc FM frekvenciájára tekerni a rádiót, mert budapesti divízióvezetőnk Lipták Tamás is az EMOT-IKON című műsor vendége volt.

Részletes leírás a Védett Társadalom Alapítvány Facebook oldaláról:

⚽️ A pálya jobboldala 14 órakor a Karc FM-en (ismétlés 22 órakor)! ⚽️

🎤 Palányi Nóra műsorvezető látta vendégül az EMOT-IKON című műsorban A pálya jobboldala podcastsorozat három állandó szereplőjét:

🔵 Trombitás Kristófot, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagját,

⚪️ Horváth Tamást, a Védett Társadalom Alapítvány sajtómunkatársát,

🔵 valamint Lipták Tamás (Aldo) jobboldali aktivistát.

📌 Az adásban a 2021-es év azon futballeseményei kerültek a középpontba, melyek politikai jelentőséggel is bírnak.

Izgalmas és pörgős műsor lett, érdemes tehát 14 órakor (vagy 22 órakor) bekapcsolni a Karc FM-t! 📻 💪
Mozgalmunk vezetőségi tagja Incze Béla az alábbi gondolatokat osztotta meg Facebook profilján a soproni népszavazás 100. évfordulója alkalmából:

2021-ben több kerek évfordulót is ünneplünk. 100 éve bizonyította Sopron és környéke egy népszavazás útján, hogy hűségesek Magyarországhoz, 15 éve pedig megmutatta a nemzet cselekvő rétege, hogy nem felejtettük el mi a magyar virtus.

A két évfordulót azért kötöm össze, mert a regnáló hatalom számos véleményformálója hasonlóan viszonyul hozzájuk.

Ünneplik a népszavazást, de történelmi emlékezetük már szelektív, ha arról van szó, hogy kik harcolták ki a szavazás kiírását. Ünneplik, hogy 2006-ban olyan folyamatok indultak el, amik a baloldali kormány bukásához vezettek, de a személyes emlékeik is rendkívül szelektívek, ha arról van szó, hogy kik harcoltak a baloldal bukásáért.

Emlékszem, 15 évvel ezelőtt az akkori történelemtanárom fegyveres bűnszervezetnek minősítette a Rongyos Gárdát. Ez engem különösebben nem hatott meg, talán éppen az ominózus óra után is egyenesen egy utcai tüntetésre mentem, olyanok közé, akik már akkor is hősként tisztelték a rongyosokat. Majd tettük, amit hős példaképeinktől tanultunk...

Ma már talán ilyen aljas kommunista retorika nem hangzik el egy történelemórán a Rongyos Gárda egészére nézve, ami nagyban köszönhető a pozitív irányba változó központilag formált történelemszemléletnek. Azonban mi a helyzet, ha nevesítjük őket? Prónay Pál... Ostenburg-Moravek Gyula... Héjjas Iván... Friedrich István... Akkor jön a baloldal által kiválóan leadott "szakanyag", aminek visszabüfögése minden meleg-konzervatív napi szintű rutinja: "fehérterror", "fasiszták", "fajvédők", "terroristák", "háborús bűnösök", et cetera...

És, mit látunk 2006 megítélése kapcsán ugyanezektől a véleményformálóktól? Az eseménysor egésze politikai genezis számukra, de akik ténylegesen kiharcolták "neonácik", "hasznos hülyék", "csőcselék", "provokátorok".

Nemrég egy podcastben azt hallottam egy önmagára jobboldaliként hivatkozó politológustól, hogy a szélsőbalt és a szélsőjobbot is le kéne vágni a bal, illetve a jobboldalról, és csak annyit mondani ezekre, hogy "szélsőségek" minden további pontosítás nélkül. Nem tudom miért úgy fogalmazott, hogy kéne, mert az uralkodó politikai kurzus fent körülírt szószólói ezt megtették. A szélsőjobb egyes győzelmeit ugyan megünneplik sajátjukként, de mind a világnézetet, mind az egyéneket megtagadják.

Vajon azon gondolkoznak néha, hogy ezek nélkül a megtagadott szélsőségesek nélkül mi marad a "győzelmeikből"? Mi marad a soproni népszavazásból a rongyosok nélkül, és mi marad 2006-ból az utcai harcosok nélkül?

A maradék mind az ő örökségük, minden más a miénk.

Fotó: A legenda szerint Prónay Pál egyetlen létező köztéri szobra.
Becsület Napja - Tag der Ehre - Day of Honour

További információk hamarosan! - Weitere Informationen folgen in Kürze! - More informations coming soon!