Jobbszélső 🇭🇺
1.82K subscribers
3.77K photos
267 videos
1.66K links
🙋🏻Lipták Tamás
🇭🇺Hungarian football fan, nationalist activist, journalist
🔴Kispest - Honvéd FC
📢⚔️Légió Hungária
www.jobbszelso.hu
Download Telegram
Aradon az erdélyi labdarúgás jelenéből, Temesváron pedig egy csipetnyi múltjából kaphattunk ízelítőt május második szerdáján és harmadik csütörtökén.

Képes riport a KVSC - Hermannstadt kupadöntőről itt.👇🏻

https://magyarjelen.hu/sport/25143-az-erdelyi-csapatok-dontoje-utan-a-kolozsvari-fellegvarba-kerult-a-kupa-kepek/

📷A képen az éppen átépítés alatt álló temesvári stadion bejárata a pálya felöl.
👍18🔥3
Szerdán Aradon voltam, ahol a Kolozsvári Vasutas kupagyőzelmének tapsolhattam.

A kép azonban korábban, pontosabban 2022. július 22-én készült. Ugyanabban a szektorban, ahol most szerdán is voltam. Ez volt az első Kolozsvár meccsem, igaz, akkor ők éppen szemben helyezkedtek el. Én ugyanis a Sepsi OSK szurkolóival ünnepeltem a Szuperkupa megnyerését.

A sepsiszentgyörgyiek pedig most, alig három esztendővel később kiestek az élvonalból. Mégis lesz a KVSC mellett magyar kötődésű klub a román élvonalban, hiszen a Csíkszereda feljutott a legmagasabb osztályba.

Kívánok nekik hasonló sikereket, az erdélyi magyar identitás erősítésének segítését, a Sepsinek és szurkolóinak pedig kitartást!
🔥16👍7
Tudom, a focit gólokra, a bajnokságot pedig pontokra játszák. A szurkolótábor mérete és a nézőszám nem jelent semmit.

A folytatás és egy videó Pauljevic bombagóljáról itt.👇🏻

https://jobbszelso.hu/2025/05/18/a-foci-a-szurkolokrol-szol-video/
👍21🔥4
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Az úz-völgyi temető halott hősei győztek

Mert bizony vehetjük úgy, hogy ez történt. Tegnap George Simion veszített a román választásokon, ugyanis magyar szempontból nem az volt a kérdés, hogy ki nyer, mivel jó opció nem volt, hanem az, hogy a soviniszta AUR ne kerülhessen hatalomra.

A helyzet az, hogy döntő súllyal esett a latba, hogy a székelyföldi, illetve a jelentős magyar lakossággal bíró megyékben csúfos vereséget szenvedtek a soviniszták. Ebben pedig kulcsmomentum volt, hogy Simionékra ráégett az Úz-völgyi katonai temető elleni gyalázatos támadás. Orbán Viktor szirénhangjai ellenére is tudta minden erdélyi magyar, hogy mit kell tennie. Az Úz-völgyi temető székelykapuja ellen, vagy a fakeresztek ellen győzhettek (nagy küzdelem volt...), de a hősök szelleme ellen nem!

Legyen ez intő példa mindenkinek, aki lebecsüli, vagy nem tiszteli a hősök emlékének az erejét. Simionék tegnap éjszakára megtapasztalhatták a saját bőrükön ezt az erőt!

Minden más pedig a jövő zenéje, illuzióink nem lehetnek sem a demokráciával, sem a román állammal kapcsolatban.

(Aki pedig szeretne a hőseink előtt tisztelegni, az csatlakozzon a felhívásunkhoz!)
👍428❤‍🔥2
Most, hogy kezd alább hagyni a Harcosok Klubja sokkhatása a Győzikén és Kis Grófón edződött kormánypárti közéleten, megpróbáltam végiggondolni a motivációt és egy picit a - némileg röhejes - színfalak mögé nézni. Aztán vagy jól gondolom, vagy nem.👇🏻

https://jobbszelso.hu/2025/05/21/a-harcosok-klubja-lett-a-soros/
👍26
A brüsszeli szatellit-politikus szerint Nagyvárad „román föld”. Szerintem pedig nem... 👇🏻

https://jobbszelso.hu/2025/05/23/nem-nem-romania/
👍33😁3
„Az igazságot nem lehet börtönbe zárni!”

Ezt a szöveget még 2015 végén találtam ki és festettem meg, amikor Beke Istvánt a román hatóság letartóztatta és Szőcs Zoltánnal egy terrorizmus vádjával egy évekig tartó meghurcoltatás vette kezdetét számukra.

Folytatás itt.👇

https://jobbszelso.hu/2025/05/23/az-igazsagot-nem-lehet-bortonbe-zarni/
👍19
Pintér Bence, Győr baloldali polgármestere a Richter Egészségváros programsorozatra hivatkozva foglalta le a belvárost április 12-re a Légió Hungária megemlékezése elől.

A rendezvényt végül – ahogy ezt már akkor is jeleztem – ma tartják meg a vármegyeszékhelyen. Továbbiak a Jobbszélső oldalon!
👍19🤯1
Néhány gondolat bennem is megfogalmazódott Magyar Péter elmúlt napokban tett kijelentéseivel kapcsolatban.

Ezeket a Magyar Jelen virtuális hasábjain osztottam meg!
👍22👏1
Hős voltál, mert mertél
Hazafi, mert tettél
Magyar, mert mártír lettél

Bajtársaid

A fenti néhány sor Pap Antal térképész, főhadnagy emlékművén olvasható, amely egy alig észrevehető kis ösvényen közelíthető meg a Budaörs és Budakeszi között található Szekrényes-hegyen. Pap itt szenvedett halálos balesetet egy vitorlázórepülés során 1934. július 8-án.

Május utolsó vasárnapja egyben a magyar hősök emléknapja is. Gondoljunk rájuk, gyújtsunk egy mécsest értük, akik azért kockáztatták vagy áldozták fel életüket a múltban, hogy mi magyarként egy szebb jövőben élhessünk!
🔥25👍4🫡4
Vasas–Kispest 2-2
Mit mondjak erről? Soha rosszabb meccset, vagy inkább hangulatot! Ugyan idén sem jutottunk fel, de jó szórakozást mindenkinek a Felcsúthoz, Kazincbarcikához meg a Kisvárdához, aki szereti! 🤗
👍22🔥6😁1
Egészen elképesztő, ahogyan a „függetlenobjektív” Telex kommentálta Trump és Dél-Afrika vezetőjének találkozóját, valamint az ott felhozott témát, a búrok ellen elkövetett gyilkosságokat. 👇

https://jobbszelso.hu/2025/05/27/lodd-le-a-burt-a-telex-es-a-fuggetlenobjektivitas-amokfutasanak-margojara/
🤬18👍3
Pontosan 8 évvel ezelőtt, 2017. május 27-én nyertük meg a 14. bajnoki címünket a Videoton ellen.

https://jobbszelso.hu/2025/05/27/az-ima-ereje-a-kispest-bajnoki-aranya/
👍14🔥53
Május közepén az aradi stadion lelátóján a Kolozsvár szurkolói között állva fogalmazódtak meg bennem az alábbi gondolatok, amelyeket most adok közre.

Akár egyfajta vitaindító is lehet az írás, mindenesetre bízom benne, hogy hozzájárulhat a magyarság kiútkereséséhez!
https://magyarjelen.hu/kiutkereso/25206-trianon-tragediabol-lehet-lehetoseg
👍13👏3🔥1
Forwarded from Légió Hungária
🔥 Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Csapodon a Trianon megemlékezést.

⚔️ Az Ultras Csapod és Mozgalmunk közös szervezésében zajlott az esemény.

✝️ Az emlékműhöz egy rövid sétát követően érkeztünk meg. Az indulás jelét a csapodi templom harangjai adták. A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd egy bajtársunk kislánya szavalta el József Attila - Nem,nem, soha! című versét.

📢 Ezt követően Kovacsics Norbert mondott beszédet Mozgalmunk képviseletében, majd a koszorúzás következett.

🕯 A megemlékezésen elhelyezte koszorúját az Ultras Csapod, a Légió Hungária, a Betyársereg és az Új Nemzedék.

#LégióHungária #LH
🔥28👍91
Forwarded from Légió Hungária
„Mi, magyarok, már annyiszor megmutattuk a történelem során: össze tudunk fogni. Minden tragédia megerősített minket, akik szeretjük hazánkat, szülőföldünket. Bár ennek a mostani eseménynek beláthatatlan következményei vannak, most mégis arra kérünk minden tiszta lelkű magyart – sőt, minden jóakaratú embert –, hogy álljunk oda egymás mellé! Segítsük egymást!”


🇭🇺 IDE kattintva erdélyi tagjaink felhívását olvashatjátok a parajdi természeti katasztrófa kapcsán.

#LégióHungária #LH #Közösség #MagyarÉlettér
👏201