Jobbszélső 🇭🇺
1.83K subscribers
3.8K photos
268 videos
1.68K links
🙋🏻Lipták Tamás
🇭🇺Hungarian football fan, nationalist activist, journalist
🔴Kispest - Honvéd FC
📢⚔️Légió Hungária
www.jobbszelso.hu
Download Telegram
Amikor ebéd közben „felcsapod” Magyar Jele... Vagyis a Magyar Nemzetet. 🤷🏻

Ráadásul úgy tűnik, ezeket sikerült a mesterséges intelligencia nélkül megírniuk!
🔥24👏8😁43
Alig három esztendeje, 2022-ben még így nézett ki a Budapest Pride. Akkoriban igen kevesen voltunk, akik fontosnak éreztük a kiállást a rendezvény ellen.

Akit érdekel, hogy az elmúlt években hogyan álltunk/álltam ki folyamatosan az LMBTQ-propaganda és a Pride ellen, az a csatorna keresőjébe írja be nyugodtan a Budapest Pride szóösszetételt, vagy egyéb kapcsolódó kifejezéseket.

Nekem is vannak ellenérzéseim azzal, ahogyan a kormány kezeli a témát. Ebben a pillanatban azonban inkább csak elégedetten hátradőlök egy apró kis mosollyal az arcomon. A ma elfogadott jogszabály egy apró, pici győzelem.

Ráadásul így vagy úgy, de a mi győzelmünk. A mi ellenállásunk apró, pici győzelme, ráadásul a társadalom láthatóan nem tiltakozik ellene. Remek!

A háború azonban nem ért véget. Folytassuk a harcot!
👍51🔥11
📍Amikor 2018-ban a fideszes kétharmad betiltotta a Becsület Napját, a baloldal tapsolt, ünnepelt. Most pedig volt, aki helyeselte és volt, akinek fogalma sincs, mi is az a Becsület Napja.

🎤A Momentum tüntetésén kérdeztem az ott résztvevőket a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály elfogadásának délutánján. 👇

https://magyarjelen.com/a-becsulet-napja-betiltasarol-kerdeztuk-a-pride-mellett-tuntetoket-video/
👍34🔥4👏1
Az mondjuk tényleg a liberális pofátlanság iskolapéldája, amit a balliberális oldal művel.

Például az a Telex cikkezik a gyülekezési jog korlátozásáról, amelyik zártkörű sportrendezvényeket, nem nyilvános koncerteket, megemlékezéseket és szórakozóhelyeket kriminalizál, mószerol be hatóságoknál csak azért, mert annak szervezői, üzemeltetői és látogatói az online felület szerkesztőitől eltérő, ellentétes világnézetet vallanak és hirdetnek.

Ezt hívják ők szabadságnak, független objektivitásnak. Én liberális pofátlanságnak nevezem továbbra is.
👍58
„Mint egy hatalmas fa, amely egyetlen apró magból terebélyesedik és nő hatalmasra, azonban a picinyke mag mindvégig ott van benne, a gyökereiben, a tavasszal megújuló majd ősszel a földre hulló leveleiben. A virágban, amelyből aztán gyümölcs lesz, és aztán a földön elenyészve válik önmaga tápanyagává.”


📖A Felmegyek a mélységbe egy évvel ezelőtt ilyenkor már kezdett végleges formát ölteni. Ez volt a második szépirodalmi kötetem, benne megannyi írással, gondolattal, érzéssel és élménnyel.

📌A könyv továbbra is beszerezhető a csermely.konyv@gmail.com email címen, ezek garantáltan dedikált példányok.

👉🏻Ezen túl elérhető még itt:
Magyar Menedék ( Márvány utca 48.)
Magyar Harcos webáruház
NS Pub (1071. Damjanich utca 56.)
👍22👏1
A tegnapi, törökök elleni zakó új helyzetet szült, megint a szerbekkel erősítjük a védelmet a magyarországi ütközetre :)
😁26
Becsület Napja betiltása jó, drogtüntetés, Pride betiltása rósz, értem?

Bizony mondom néktek, nem könnyű ma következetes antifának, baloldalinak, demokratának lenni...

Kapcsolódó videóm itt, ha még nem láttad!👇🏻

https://youtu.be/pxE75beiSjw?si=W_oyHg8j8v2qFYSA
🔥21👍8
„A politikának semmi keresnivalója a sportban, a labdarúgásban!”

Bármelyik baloldali politikus.
🤮38🤬10👍2
Szombaton én is lenéztem a Veszprém - Haladás bajnokira, és ha már ott voltam, akkor fotóztam, videóztam és írtam is a mérkőzésről, vagyis inkább annak körítéséről! 👇

https://magyarjelen.hu/veszpremben-kapott-ki-schafer-andras-csapata-a-haladas-video/
👍7🙏1
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
Indul a vonulás, a válogatott ma Törökország ellen játszik!
👍2214
Magyarország-Törökország
41🔥10
Emlékeztetnék mindenkit, hogy a „C” ligából jutottunk fel Rossival az elitbe úgy, hogy ott meg is ragadtunk.
Köszönöm!🙋🏻🇭🇺
👍57💩1
„Én híve vagyok annak, hogy égjen a lelátó!” – mondta Orbán Viktor a pirotechnikáról. 🔥

Igaz, ezt már 2018-ban is elsütötte a választási kampányban. Minden egyéb itt.👇🏻

https://magyarjelen.hu/a-magyar-kvotat-es-a-lelatoi-pirotechnikat-is-tamogatja-orban-viktor-video/
😁19🥴1
💐Gyümölcsoltó Boldogasszony napján egy szál virággal kedveskedtünk néhány szembejövő hölgynek.

🔥A gesztus természetesen jelképes volt, az Isten éltessen minden hölgyet ezen a napon!

Videó és néhány gondolat a cikkben!👇🏻

https://magyarjelen.hu/gyumolcsolto-boldogasszony-napja-a-nok-igazi-unnepe-video/
👍3113👏2
A napokban zajló tüntetéseknek mondanom sem kell, semmi köze nincs a véleménynyilvánítás vagy a szólás szabadságához. Nincs benne igazság, nincs benne semmi, ami egy jobboldali számára szimpatikus lehetne egy percig is akár – és ennek megállapítása nem jelenti azt, hogy amit a kormány képvisel, az elfogadható lenne.

Ettől függetlenül a mostani megmozdulásokat, ahogyan a „netadós” tüntetéstől kezdve két-három évente mindig, csak és kizárólag a felforgatás, a rombolás, a minél nagyobb káosz „teremtése” motiválja. És nem csak a képen látható alakokat.

Ugyanígy a Budapest Pride-nak sincs semmi köze sem a véleménynyilvánítás, sem az emberi jogok, sem szólás szabadságához. A Pride csak egy beteges magamutogatás, az életellenes életvitel éltetése pusztán, ami nélkülöz minden emberi magasságot, miközben példaként állítja a társadalom elé a züllött, embertelen mélységet.
👍41
Forwarded from  Hadak Útja
✒️Figyelmesen olvassuk el ezt a Hamvas Bélától származó idézetet, amelyet a szerdai idézetrovat tartalmaként hoztunk ide.

💭Sokat hivatkozunk a múlt emberére és annak tetteire mondván, hogy így vagy úgy kellett volna, és akkor ma nem így lenne.

🤔Álljunk meg egy percre, és gondolkodjunk el azon, hogy ránk hogyan fognak hivatkozni, amikor tetteinket számba veszik?
👏18👍11
🎙️A Spirit FM Editor című műsorába kaptam ismét meghívást egy kis közéleti cseverészésre, amit ezúton is köszönök!

🔊Az adás este nyolckor lesz hallható a rádióban, azonban a Spirit FM YouTube-csatornáján már most is megnézhető!👇🏻

https://youtu.be/n89CH30KKAY?si=TGRVk1Ah9SpBwZdZ
👍21🔥5
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Érintőlegesen ugyan, de a gyülekezési törvény is szóba került a Spirit FM Editor című műsorában, ahol a Magyar Jelen újságírójaként vendégeskedtem.
👍23🔥3👏3