„Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok” – mondta Orbán Viktor 2011-ben.
A miniszterelnök ma egy nagyot mondott, miszerint „azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő.”
Vajon most is csak a nagyot mondás megy, vagy valóban meglépi, amit évekkel ezelőtt meg kellett volna? Kíváncsian várom, de illúzióim nincsenek, hiszen egyetlen orbáni kijelentés eddig mindig bejött: „Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”
Szombaton pedig én voltam ott, ahol a Betyársereg. Nem először, és talán nem is utoljára. A mai forgatás indokát és végeredményét február utolsó napjaiban láthatjátok Ti is a Magyar Jelenen!
Az első gondolat, ami eszembe jutott, hogy amazok legalább egy futball klubot neveztek el Puskás Ferencről. Emezek pedig politikai szervezetet – a patkánysági versenyben így kétségkívül előnyt szereztek.
Puskás Ferenc azonban marad, aki volt: a kispesti és a magyar labdarúgás legnagyobb alakja, a magyarság kiemelkedő sportolója és szimbóluma. Neve pedig akkor is arany betűkkel áll majd a történelemkönyvekben, amikor Felcsút ismét egy szép, de jelentéktelen falucska lesz, a Fideszben szocializálódott Magyar Péter szigeteit pedig rég elmosta egy aktuális árhullám...
Mi pedig őrizzük tovább Öcsi bácsi emlékét az élete által kijelölt sarokpontok szerint: Puskás – Kispest – Hungary
Amikor a Nyugatiban leszálltam a metróról 11 óra környékén, úgy voltam vele, hogy oda megyek a hét - számomra - első szabadnapján, ahova hamarabb indul a vonat. Solymár győzött a Dunakanyarral szemben. Nem bántam meg.
A Paprikás-patak befagyott vizén ugyan királyt választani nem lehetett, de így is mutatós látványt nyújtott. Nem terveztem előre, csak élveztem a jó időt, ami kirándulásra egészen kiváló volt. Haladtunk a tacskóval a sárga jelzésen, a kék négyzeten, a kék túra útvonalán is. Remeteszőlős után a piros négyzeten folytattuk nyugat felé, ekkor egy pillanatra felvetődött bennem, hogy megcélozzam a Csergezán Pál kilátót. Erről végül letettem.
A Budakeszi Vadasparknál fordultam végül a tömegközlekedés felé, ami visszahozott Budapestre valamivel fél öt előtt. Tökéletes kikapcsolódás volt egy kellemes fárasztó sétával.
🔥 Mozgalmas időszakok nem csak egy adott hónapra korlátozzák a nacionalista aktivisták számára a lehetőségeket, azonban a február különösen sűrűre sikeredett idén is, hiszen a Festung Európa szövetségi rendszeren belül szerepet vállaló európai mozgalmak és a hozzájuk kötődő szervezetek nagy seregszemléi minden évben gyakorlatilag három egymást követő hétvégén váltják egymást.
🇧🇬 Így a Festung Budapest hétvégét követően nem csupán Drezdában, de Szófiában is tiszteletünket tettük bajtársaink, a Bolgár Nemzeti Unió (BNU) meghívására.
📸 Az eseményről készült képes beszámolónk a hivatkozásra kattintva érhető el.
Aki arra figyel, hogy OV mit csinál, nem pedig arra, hogy mit mond, azt láthatja, hogy a Fidesz nem a Budapest Prideot, hanem a Becsület Napját tiltotta be.
Nagyon jó, hogy van a kommunizmus áldozatainak emléknapja.
Azonban még jobb lenne, ha rájuk is tekintettel a „rendszerváltás” után három és fél évtizeddel eljutnánk oda, hogy lebontsák a kommunista emlékműveket, végleg eltűnnének a közterületekről a szobraik és neveik.
A legjobb pedig az lenne, ha nem lehetne 2025-ben rendőri biztosítás mellett éltetni a kommunista bűnösöket, relativizálva és tagadva ennek az ember-, társadalom- és életellenes eszmének a bűneit.
Közel 15 esztendő kétharmada talán elegendőnek kellett volna lennie ennek megoldására. Ehhez persze nem elég mondani, csinálni is kellene. Mi inkább arra figyelünk.
Az egyetlen erő, amelyik 2010 után Magyarországon el tudta érni, hogy ne legyen Budapest Pride, az a Covid volt... A Fidesznek az ilyesmi valahogy csak a Becsület Napjával ment. A szélsőbaloldal pedig továbbra is azt csinál, amit csak akar. Mondjon bármit is Orbán Viktor, tényleg nem éri meg figyelni rá. Csak arra, amit tesz.
Az írás eszköz, a toll, vagyis a billentyűzet pedig mondhatom nyugodtan, hogy fegyver a kézben.
Nem a papírtól lesz valaki jó író, akár újságíró. Hanem a tolla sercegésétől a papíron, vagy a billentyűzet kopogásától, amely gondolatokká áll össze a kijelzőn. Attól, hogy van elképzelése és mondanivalója a világról, azt pedig képes az íráson keresztül megjeleníteni, kifejezni.
A hitelességet pedig a tett adja, ami a szavak mögött van. Mindkét kép február 8-án készült, annak a bizonyos „üldözött megemlékezésnek” a keretében.
