Forwarded from Tacskó túra🐾🍂
🍂Egy gyors kiruccanás a Mátrában Fallóskúton és környékén.
A Természetjáró.hu szerint ez Magyarország legfiatalabb szent helye. Mint írják, 1947-ben egy hasznosi asszonynak, nevezetesen Sánta Lászlónénak megjelent a Szűzanya, és egy csodatévő, gyógyító erejű forrást mutatott neki. 1948 tavaszán Klára asszonynak újra jelenése volt, ekkor a Szűzanya azt kérte tőle, hogy kápolna épüljön a forráshoz. Sántáné ezek után hiába próbálkozott a hatóságoknál és az egri érseknél, nem lelt támogatókra, ráadásul közben kétszer is ideggyógyászati kezelésre küldték, ahol összesen 21 hónapot töltött.
Végül a hívek adományaiból 1948. december 8-ára elkészült a kápolna és a benne elhelyezett Mária-szobor. A következő években a forrást befoglalták, gyönyörű tűzzománcból készült stációkból keresztutat létesítettek hozzá, így idővel a zarándokok és természetjárók között is egyre népszerűbbé, országosan ismertté vált a kegyhely.

👍20❤3🔥2👏1
„A február óta szerzett szurkolói pontokat december 17-én, a rendszer újraindulásakor írjuk jóvá – mondta Roskó Zoltán. – Idén az Izrael, a Koszovó, illetve a Törökország elleni hazai meccseket vettük figyelembe, továbbá egy nem válogatott mérkőzést, a Paks–Ferencváros Magyar Kupa-döntőt is; aki mind a négy találkozón kint volt, az 400 ponttal fog rendelkezni, mivel egy mérkőzés 100 pontot ér. A Bosznia-Hercegovina, a Hollandia, illetve a Németország elleni Nemzetek Ligája-meccsek tehát nem érnek pontot.”
Bocs, kedves MLSZ, de a Paks-Fradi pont nem érdekelt. Igaz, sokakkal ellentétben idegenbe nem kísértem el a válogatottat, az ő esetükben ezt igazán beleszámíthattátok volna.
Cserébe évek óta bérletes vagyok Kispesten, ahogy a Puskásban is – úgy tűnik, ezek sem mérvadók a „hűség pontok” számításánál...👏🏻👏🏻👏🏻

👍24🔥3❤2🤬2😐1
Forwarded from Légió Hungária
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
🔥 Dicsőség Nyugat-Magyarország hőseinek!
🎞️ Képgalériás beszámoló hamarosan!
#LégióHungária #LH #Hőskultusz
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
❤🔥15👍13🔥6
Forwarded from Légió Hungária
⚔️ A dicsőség nem a tömegé, hanem a keveseké - Nyugat-Magyarország hősei előtt tisztelegtünk képes, videós beszámoló
A Hűség Napján, a Mozgalmunk nyugat-magyarországi divíziója, ismételten megemlékezésre hívta az érdeklődőket.
🎞️ Videós, képgalériás beszámoló ITT!
#LégióHungária #LH #Hőskultusz
A Hűség Napján, a Mozgalmunk nyugat-magyarországi divíziója, ismételten megemlékezésre hívta az érdeklődőket.
🎞️ Videós, képgalériás beszámoló ITT!
#LégióHungária #LH #Hőskultusz
👍22❤🔥9👏4
Nincs ideje a mellébeszélésnek, a profilképcseréknek, valamint az ateisták hamis imáinak.
Véleménycikk a magdeburgi események után a Magyar Jelenen.

Magyar Jelen
Az ateisták profilképei helyett Európa valódi őrzőinek tetteire van szükség
„Pray for Paris”, „Pray for Nizza”, „Pray for Berlin”. Most pedig majd „Pray for Magdeburg”.
🔥29👍2
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
A magdeburgi terrortámadás nyomán ellepik a közössegi felületeket ismét a szokásos üzenetek.
A libsik mellébeszélnek, a szelídebbek imára, a radikálisabbak harcra szólítanak fel.
Mi pedig úgy gondoljuk, hogy ez utóbbi kettőnek kéz a kézben kell járnia, és csak így lehet újra erős Európa!
Imádkozz és harcolj a szülőföldért!
Imádkozz és harcolj Európáért!

🔥42🤔2👍1
☀️Sol Invictus
„Rengeteg szokás öröklődött apáról fiúra, fiúról unokára. Rítusok sokasága egymástól nem csak fizikailag, de időben is távol, mégis egyetlen közös transzcendens élmény átélése miatt. A fény sötétség felett aratott győzelmének az ünnepével. Talán éppen ez a diadal adja a decemberi tél különös hangulatát és esszenciáját.”
Részlet a Két tél című fejezetből
A Nap ezekben a percekben nyugszik le, hogy az év leghosszabb éjszakája után diadalmasan térhessen vissza, legyőzve a sötétséget!

👍29🔥7👏2👎1
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Nézem ezt a videót, és egyszerűen nem találom a szavakat, miközben megannyi gondolat cikázik a fejemben.
Egy szurkoló a Rot-weiss Essen – Stuttgart II mérkőzésen a magdeburgi terrortámadás miatti gyászszünet alatt kiabálta be, hogy „Deutschland ist Deutsch!”, vagyis „Németország német!”.
Jelen helyzetben a normális reakció erre a vastaps kellene, hogy legyen, azonban nem beszélhetünk normális helyzetről. Ezért a tömeg felháborodott, és azt kezdte teli torokból skandálni, hogy „Nazi raus!”, vagyis „Náci, takarodj!”
Aki nem érti, hogy az 1945 után térdrekényszerített Németország miért tart itt a sokadik hasonló támadás után, annak ez az alig fél perces felvétel mindent megmagyaráz...

👍38🤬10😢5😭4
Forwarded from Légió Hungária
🌲 Áldott ünnepeket kívánunk minden Bajtársunknak Magyarország, Európa és Világszerte!
📵 Válts offline módba és koncentrálj a lényegre!
🌲 We wish blessed holidays to all our Comrades in Hungary, Europe and all over the world!
📵 Switch to offline, and focus on the essentials!
#LégióHungária #LH #Hagyomány

👍45
Visszatekintő 2024
Az év vége mindig a visszatekintés időszaka is a magunk mögött hagyott hónapokra, esztendőre. Ez az év számomra pedig igencsak emlékezetes lett, hiszen egy évtizedes folyamat után csinálhatom azt teljes emberként, amit a legjobban szeretek: írhatok.
A Felmegyek a mélységbe mellett pedig több száz cikket gépeltem be 2024-ben, a következő napokban pedig ezekből fogok szemezgetni. Nincs fontossági vagy időrendi sorrend, csak a cikk.
Kezdésként pedig egy olyan írást választok, amely talán a leginkább kapcsolódik a karácsonyhoz, ez pedig a Csíksomlyói búcsúról szóló képes úti riportom.

A csíksomlyói búcsú a magyarság nagy találkozása
Képes úti riport a pünkösdi hétvégéről, a csíksomlyói búcsúról.
👍18🔥3🙏2
A Honvéd második bajnoki címét ünnepelhette 1950 karácsonyán, alig fél évvel az első siker után! 🙂
https://magyarjelen.hu/nincs-karacsony-futball-nelkul/

👍16
Forwarded from Hooligans.cz
VOTE HUNGARIA🇭🇺 BEST ULTRAS 2024/2025 VOTING BY VIEWERS BY HOOLIGANS.CZ (VOTING ONLY UNTIL 31.12.2024)
VOTE HERE: https://hooligans.cz/index.php/reports/foreign/mad/vote-hungaria-best-ultras-2024-2025-voting-by-viewers

👍24
Visszatekintés 2024
Karácsony második napján egy „lazább” témát dobok be, amit nagy kedvvel készítettem el. A gombfoci sokunk gyermekkorát határozta meg, ezért örömmel írtam erről a játékról még a tavasszal!
A linken érhetitek el a Visszatekintés 2024 I. részét.

A gombfoci igazi hungarikum, ezt már csak hivatalossá kellene tenni
A gombfoci múltjáról és jelenéről beszélgettünk Kovács Nándorral, a Debreceni Sportklub Asztali Labdarúgó Egyesület elnökével.
👍21
Forwarded from Vándorsólyom
DIES NATALIS SOLIS INVICTI
"... A Mithrász-kultusz a Napisten, Heliosz kultuszával is egybeolvadt, akit mint legfőbb, legyőzhetetlen isteni hatalmat tiszteltek. Az egyik legnagyobb mithraista ünnep december 25-e volt, a téli napforduló, a Nap újjászületésének napja (dies natalis Solis invicti Mithra). ...
A víz és a kőszikla a létesülési örvény s az ezt uraló princípium kettősségére vonatkozik. A kősziklához a különböző hagyományokban számos jelentés kapcsolódik. Bizonyos értelemben párhuzamot lehet vonni például Mithrász születése és Arthur király legendájának egyik eleme, nevezetesen a vízen lebegő sziklába mélyesztett kard között. Amikor Mithrász kilépett a kősziklából, az egyik kezében kardot, a másikban fáklyát tartott: az erő s a megvilágosodási képesség szimbólumait. ..."
Julius Evola: A Mithrász-misztériumokról (részletek)

👍18❤3🌭1
Visszatekintés 2024
A gombfoci után jöjjenek az igazi focis cikkek, hiszen azokból sem volt hiány az idei esztendőben. A Kispest kálváriája mellett a Haladás hányattatott sorsáról is írtam nem egy cikket.
A mérkőzések sem maradtak ki, a Magyarország-Törökország válogatott meccsen kívül a Paks-Mlada Boleslav, a Budafok-Vasas és a Szeged-Békéscsaba meccsekről pötyögtem néhány bekezdésnyit. A magyar-holland meccsről ha nem is tudósítást, de néhány gondolatot azért csak leírtam. Év végén pedig a DAC Film bemutatóján jártam.
Nem csak foci volt persze, hiszen olimpiai esztendőben jártunk, a legnagyobb visszhangot pedig Hámori Luca Imane Helif elleni meccse jelentette – erről a magyar boxolónőt kérdezhettem. Készítettem interjút a Nacionalista Sporttáborról és a Kihívás 1956-ról is. Valamit tuti kihagytam, de ez már csak ilyen.
A Visszatekintés 2024 I. és II. része a linkeken!

Történelmi mélypontjára zuhant a kispesti labdarúgás
Története legmélyebb válságát éli a Honvéd, a kiút pedig a tulajdonosváltás után sem látszik Kispesten.
👍12🔥4
Visszatekintés 2024
A mögöttünk hagyott esztendőben az „anti-antifa” sem csak egy üres szlogen volt számunkra. A Munkásőrség márciusi megemlékezésén is jelen voltam, amikor csak a rendőrök gyűrűjében mertek odasétálni a saját rendezvényük helyszínére. Tevékenységükkel kapcsolatban több cikket is írtam (például itt, itt, itt, itt, itt és itt ).
Végig kísértem az „Antifa-ügy” tárgyalásait, mégpedig a helyszínről, amire még Németországban is felfigyeltek az ottani elvtársak. Nem baj, a további tárgyalási napokon is jelen leszek majd, és nem csak a mentelmi joga mögé bújó Ilaria Salis esetében. A Magyar Jelenen mutattuk be azokat az orvosi leleteket is, melyek bizonyították, hogy Salisék áldozatai nem csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, ahogyan nyugaton állítják.
Esztergom egyik államilag támogatott szórakozóhelye látta volna vendégül a Blanket Hill nevű luxemburgi antifa-zenekart, ám a Magyar Jelenen megjelent cikkünk nyomán a bátor szélsőbaloldaliak inkább halkan, szó nélkül lemondták a fellépésüket – mi azért megírtuk a hírt. Ahogy amellett sem mentünk el szó nélkül, hogy a rendőrség rendre elnéző a tiltott önkényuralmi jelképekkel kapcsolatban – már amikor azok szélsőbaloldali szimbólumok. Mindeközben úgy tűnik, Székesfehérvár lehet a hazai antifa egyik új központja.
Két véleménycikkem is megjelent a Szabadság szobor lebontása mellett érvelve (itt és itt olvashatóak). A Magyar Jelen hasábjain elsőként álltam ki horn gyula szobrának eltávolítása mellett, kíváncsian várom, hogy lesz-e valami abból. És ha már szobor: a június 9-i választások estéjén szúrtuk ki a kutyapártos Kovács Gergely kijelentését, miszerint a Turul-szobor biztosan nem marad a helyén. Ennek kapcsán más egyebek mellett meginterjúvoltam november végén a szélsőbalos polgármestert. A Turul pedig azóta is a helyén van.
A Visszatekintés 2024 I., II., és III. részei a linkekre kattintva olvashatóak!

Rendőrök gyűrűjében, legális módon emlékeztek meg a Tanácsköztársaságról Újpesten
Nagyjából tizenkét kommunista jelent meg a IV. kerületi Tanácsköztársaság-szobornál vasárnap délelőtt, hogy méltassa a vörös terrort. Velük szemben kétszer ennyi hazafi fejezte ki nemtetszését.
👍16🔥5❤3👏1