Az úgynevezett rendszerváltás után 30 évvel tehát még mindig ott tartunk, hogy ahol megjelenik egy második világháborús német vagy magyar katonai vagy politikai jelkép, ott azonnal társul mellé az elhatárolódás és a törlés. Mint az most, a Kitörés 60 emlék és teljesítmény túra esetében történt.
Érdekes, az ugyanezen rendezvényen megjelenő szovjet egyenruhák, képek és szimbólumok még soha, senkit nem zavartak. Ezekre hivatkozva idehaza még soha, sehol nem határolódtak el vagy tiltottak be semmit, és nem csak februárban. Még az úgynevezett „jobboldalon” sem szokott gond lenni a szovjet (lmbtq, blm, stb) cuccokból, amennyiben a megnevezés alatt a kormányközeli melegkonzervatív köröket értjük.
Oké, nem is akarom ezzel, mármint a „van ott szovjet is!” felkiáltással mentegetni az egészet. Hiszen azért az köztudott, hogy a rendezvény nem a szovjetnek állít emléket. Hanem a hősiesnek, a heroikusnak, az önfeláldozónak – a német és a magyar katonák példamutató hozzáállásának, vállalásának, harcának és kitartásának. Ezért indul a Várból, és pedig nem oda érkezik.
Ezért lehetséges, hogy az elmúlt évek, évtizedek tiltásai, elhatárolódásai, mocskolódásai oda vezettek, hogy az esemény Magyarország egyik legismertebb, széles körben elismert és több ezer embert megmozgató megemlékezésévé nőtte ki magát a túrával együtt. Valamint talán a legőszintébb rendezvénysorozattá. Nincsenek a „kötelező körök” a beszédekben politikusoktól, iskolaigazgatóktól, üres lelkű médiaszemélyiségektől és celebektől.
Csak a fáklyaként kitartóan lobogó tűz lángja ég, amelyet immár generációk adnak egymásnak Buda szűk utcáin és erdei ösvényein, valódi fénnyel töltve meg a körülöttünk lévő egyre nagyobb sötétséget.
Ez a kitörést választók és abban résztvevők igazi diadala.

🔥35👍8
Forwarded from Militáns Konzervativizmus
🎙 Mi hősies a kitörésben? – Homo Viator podcast
🪖 Az NZóna Podcast tematikus Homo Viator sorozata ezúttal az 1945-ös budavári kitörést és a Becsület Napját vizsgálja világnézeti szempontból.
➡️ A beszélgetés elérhető Youtube-on, Spotify-on és Soundcloud-on a HIVATKOZÁSRA kattintva.
🇭🇺 @nzona3
#MilitánsKonzervativizmus #HomoViator #AzÚtonJáróEmber #Világnézet #VilágnézetiMűhely #Létszemlélet #Világnézet #Ideológia #Kitörés #BecsületNapja #Hőskultusz

👍13
Forwarded from Légió Hungária
⚫️⚪️🔴 A német kormány ismét korlátozza bajtársaink szabad mozgását az Európai Unió területén belül!
Matthias Deyda a Die Heimat tagja a közelmúltban értesítést kapott róla, hogy a Becsület Napja hétvégéjén nem hagyhatja el Németországot. A döntés hivatkozási alapja, hogy a múltban már felszólalt a rendezvényen, ezért vélelmezik, hogy ismét megtenné.
Nem egyedülálló ez a kommunizmust idéző eljárás, a múltban a Becsület Napja, illetve az European Fight Night esetében is próbálták alkalmazni. A bíróság akkor hatályon kívül helyezte a jogi alapot nélkülöző korlátozást. Deyda természetesen ezúttal is a bírósághoz fordul jogorvoslatért.
Német bajtársaink és Mozgalmunk egyhangúlag ítéli el ezt a vérlázító eljárást. Miközben antifa terrorcsoportok tagjai szabadon jöhetnek-mehetnek Európa szerte, addig a hatályos magyar és német törvényeket betartó, ám a regnáló rendszerekkel szemben kritikus jobboldaliakat korlátoznak szabad mozgásukban.
#LégióHungária #LH #DieHeimat #EurópaErőd #FestungEuropa

🤬19👍9
Forwarded from Légió Hungária
🎤🎥 Mozgalmunk két tagja Lipták Tamás és Incze Béla az olasz Rai 1 két forgatócsoportjának is interjút adott ma Budapesten.
A téma természetesen a tavalyi antifa támadások és az idei Becsület Napja voltak.
Amint lehetséges felületeinken is elérhetők lesznek az anyagok.
#LégióHungária #LH

👍28
Forwarded from Légió Hungária
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
🎥 Mozgalmunk tagjai Lipták Tamás és Incze Béla az olasz Rai News 24 felületén mondhatták el álláspontjukat Ilaria Salis és a többi antifa terrorista ügyében.
A Rai 1-es anyag csak későbbre várható.
#LégióHungária #LH
A Rai 1-es anyag csak későbbre várható.
#LégióHungária #LH
👍22
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
🏴 Tragikus hirtelenséggel elhunyt Galántai Gábor, vagy ahogy sokan ismerték az Öreg Zászlóvivő.
Gábor hosszú évtizedek óta meghatározó alakja volt a magyar hagyományőrző közösségnek. Pólói, zászlói és molinói egy korszakot határoztak meg a nemzeti radikalizmus hőskorában.
Őszinte részvétünk a családnak!
A Hadak Útján találkozunk Öreg Zászlóvivő! 🏴

😢35🕊15
Forwarded from Légió Hungária
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
🎤 🇭🇺 Magyar nyelvű részlet Mozgalmunk vezetőségi tagjától, Incze Bélától a Rai News 24-nek adott interjúból.
❗️Mivel Olaszországban egy abszolút valótlan képet mutatnak be a "koncepciós perbe fogott" tanárnőről, Incze rávilágított: A cselekmények még a jelenlegi súlyos vádakon is túlmutatnak. Amit a Hammerbande tett Budapesten, az terrorizmus.
🇮🇹 Az olasz nyelvű híradó bejátszás ITT érhető el.

👍25
Az ember azt gondolná, hogy az internet elterjedésével, valamint az egyéb, az információ áramlást felgyorsító eszközökkel a kezünkben már sok újat nem lehet mondani az átlag hírfogyasztónak. Mint azonban láthatjuk, ez mégsincs így.
Olaszország népe ugyanis egy szép januári reggelen arra ébredt, hogy egy olasz állampolgárt, egy nőt, sőt, „A Tanárnőt” egy nem is olyan távoli, fasiszta diktatúrában tartják fogva. Mindezt „embertelen”, észak-koreai körülmények között.
A fogvatartás hírére aztán forgatócsoportok, média munkatársak kerekedtek fel Itália szerte, hogy Budapestre utazva tájékoztassák az otthoniakat. Pórázon, kutyaként vezetett „A Tanárnőről”, aki tizenegy hónapja kénytelen elviselni a borzasztó körülményeket, és jelen állás szerint ugyanennyit kell majd fogságban töltenie, csak éppen években mérve.
A modernkori krónikások, az olasz (tehát nyugati, szabad stb) sajtótermékek és hírműsorok beszámolóiból egyetlen dolog marad ki rendre, az pedig „A Tanárnő” által is elkövetett cselekmény taglalása. Tisztelet a kivételeknek, mint mindig.
Ugyan, hát kit érdekel, hogy csoportosan, viperákkal és más, az élet kioltására alkalmas eszközökkel támadtak emberekre? Ráadásul „nácikra”, azt meg lehet, nem? Csak Ő, „A Tanárnő” ne legyen fogoly egy diktatúrában, Észak-Koreát idéző, „embertelen” körülmények között.

👍37❤1💩1
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Egy darabka történelmet bocsátott szerkesztőségünk rendelkezésére Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője.
A fotó 2000-ben, 24 évvel ezelőtt készült, az első Kitörés túra alkalmával, mely a Hungária Skins és a Magyar Nemzeti Arcvonal közös szervezésében zajlott le. A túrán jelen voltak a Magyar-Német Történelmitársaság képviselői is.
Sok víz lefolyt azóta a Dunán, rengeteg ember bekapcsolódott a küzdelembe, mely a mai napig tart. Ha a része szeretnél lenni a HIVATKOZÁSRA kattintva találod meg korábbi bejegyzésünk az idei túrákról.
Vidd tovább a zászlót!

👍25🔥6
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Oszd meg, tedd ki sztoriba!
A kitörés hőseire nem lehet megemlékezni, a hatóságok minden ilyen eseményt csuklóból tiltanak, és a virtuális világ cenzorai ugyanígy tesznek, üldöznek minden olyan dolgot, amely a hősökre emlékezik.
De nem adjuk fel!
Ahogy a valóságba is ott fognak állni a megmelékezés koszorúi, és a mécsesek minden fontos helyen, úgy a virtuális térben is meg fog jelenni az üzenet.
Erre szolgálnak ezek a képek.
Töltsd le, és oszd meg a legnagyobb felületeken a saját sztoridban!
Dicsőség a Hősöknek!
#fstngbp2024

👍27
Forwarded from Légió Hungária
🪖 Az Ostromkalauzzal megkezdődött a Festung Budapest 2024-es rendezvénysorozata
Retkes Tamás író, történész ezúttal a Duna bal partján fekvő városrész ostromát elemezte a hallgatóság számára.
➡️ Képes beszámoló a HIVATKOZÁSRA kattintva érhető el.
#LégióHungária #LH #Ostromkalauz #FestungBudapest #FestungBudapest2024 #Hőskultusz

👏19