🇧🇬 Ma elkezdték lebontani a Vörös Hadsereg emlékművét Szófiában.
Külön köszönet illeti a Bolgár Nemzeti Unió aktivistáit és a Levszki szurkolókat, akik az erőszakolók és fosztogatók emlékművének eltávolításáért folytatott küzdelem élére álltak.
Inkább halott, mint vörös!
@ultrasnotreds2

🔥38👍16❤2
Forwarded from Légió Hungária
🔥 A Hűség napjára emlékezett Mozgalmunk - képgalériás beszámoló
🇭🇺 Idén már a harmadik alkalommal a Lőverekben található Rongyos Gárda emlékműhöz hívott Mozgalmunk nyugat-magyarországi divíziója december második hétvégéjén. December 14. a Hűség Napja, ennek kapcsán emlékezett közel félszáz jobboldali Sopronban.
Képes beszámoló a HIVATKOZÁSRA kattintva.
#LégióHungária #LH #Hőskultusz

🔥18
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Nemrégiben a kuruc.info-n jelent meg az utóbbi idők egyik legfontosabb írása a haza jobboldallal kapcsolatban (IDE kattintva érhető el).
Az írás először tárja fel viszonylag nagy részletességgel azt a folyamatot, amint az amerikai cionista/neoprotestáns, a hazai széljobb által leginkább meleg- vagy kóserkonzervatívnak nevezett irányzat egyre nagyobb teret hódít Magyarországon is. A Fidesz, amelynek az ideológusai, értelmiségi holdudvara korábban sokkal inkább a népi írók, a klasszikus konzervatívok örökségéből táplálkoztak világnézeti értelemben (amelyet bőven lehet kritizàlni, de kétségtelenül a magyarsàghoz kötődött), egyre inkább a totálisan tájidegen, valódi lényegét tekintve kizárólag cionista érdekeket szolgáló neokonzervatív irányzat befolyása, irányítása alá kerül.
Sajnos ennek bizonyos csápjai elérik a széljobbot is. Miközben rengeteg álproblèmával küzdöttünk, miközben gyakran kívülről közénk ütött ékek mentén hasadtunk, vagy heves ködszurkálással töltöttük az időnket, ezek az erők hàborítatlanul nyerhettek teret közegünkben. Ugyanis egészen az izraeli-palesztin háború kirobbanásáig csupán érdekes szakértőknek, furcsa, de időnként szimpatikus dolgokat is mondó médiaszemélyiségeknek tűntek a neoko(h)n irányzat kulcsfiurái. A háborús fokozatba kapcsolt működésük rántotta le a leplet a valódi célokról és szandékokról.
Az előttünk álló időszak egyik nagy kérdése, hogy képes-e ez a gátlástalanul nyomuló irányzat teljesen leuralni a jobboldalt, illetve, hogy mit teszünk mi, a széljobb ennek ellensúlyozására.
A Magyar Jelenen is megjelent egy cikk, amely javarészt ehhez a témához kapcsolódik, és a jelenség őshazájában, vagyis az USA-ban tapasztalható viszonyokról szól. (IDE kattintva érhető el.)
Fogunk még a témával foglalkozni!

👍18
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
A Magyarországon is jelenlévő MyProtein cég megszakította az együttműködést Mila Orriols francia sportolónővel.
Nem sportszakmai, hanem ideológiai alapon.
Mila Orriols "bűne" mindössze annyi, hogy többször is kiállt a bevándorlók által meggyilkolt francia fiú, Thomas mellett.
A MyProtein cég ezzel a döntésével nyíltan a fehérellenes gyilkosok oldalára állt!
Szerencsére rengeteg gyártó jobbnál jobb termékei közül lehet választani a táplálékkiegészítők piacán, így arra buzdítunk mindenkit, hogy ne vásároljon a MyProteintől semmit!
❗Bojkottáld a MyProteint és terjeszd a felhívást! ❗

👍45
Amikor végigolvastam az Antifainfo Budapest oldalán közzétett bejegyzést, hirtelen úgy éreztem, utána kell néznem a „Budapest-ügynek”, amely során „állami üldöztetésben” van részük az antifasiszta „politikai foglyoknak” az „erősödő elnyomás” alatt.
Természetesen nem kellett megnéznem semmit, tudom jól, melyik ügy ez. Amikor sunyi, patkány módon, viperákkal, gumikalapáccsal, paprika spray-el felfegyverkezve, hátulról támadtak meg tucatnyian egyedül sétáló nacionalistákat.
Többek között engem is, csak ott szembe kerültek velem, nem háttal álltam, és a jelentős túlerő ellenére inkább a futást választották. Nem azért, mert olyan kemény vagy félelmetes lennék, hanem mert ennyire gyáva, sunyi kis pondró mindegyikük. Csak a vak szerencsén múlt, hogy a jellegzetesen aljas szélsőbalos erőszaknak nem lett halálos áldozata.
Ezt a gyilkosságkísérletet nevezi a magyar állampolgársággal rendelkező szerkesztő „Budapest-ügynek", amely elkövetői mellett maximálisan kiállnak, szabadságot követelve nyugati elvtársaiknak.

👍39🤬23❤1
Ugyan még nem olvastam teljesen a Magyar Hüperion folyóirat XI. évfolyamának második, őszi-téli számát, azonban ennél fontosabb mondatot lehet, hogy nem találok már benne.
„A rendkívül felvilágosult, a tudomány vívmányaival körülbástyázott modern ember azonban, ahogy Istenről, úgy Sátánról sem akar tudni. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy ne lennének rá hatással. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a modern ember nem hisz ugyan Istenben és Sátánban, ők nagyon is hisznek benne, és éreztetik a létüket minden pillanatban.”
Jose Antonio Fortea –
Summa Deamonicana. Értekezés a démonoligáról. Az ördögűző kézikönyve.

👍22❤3
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Slovan – Dunaszerdahely találkozót rendeztek tegnap.🇭🇺
Köszönöm a videót!
Köszönöm a videót!
❤29🤡1
Megszokhattuk, hogy a szurkolótáborokat, csoportokat főleg akkor veszik elő, amikor valami szenzáció, balhé kapcsolható hozzájuk, megfeledkezve a pozitívumokról, amelyeket ezek a közösségek hordoznak. Ezért is volt felüdülés olvasni a hajdúnánási Nánás Front beszámolóját, amit ezúton is köszönök és örömmel osztok meg.
„Hajdúnánáson december 12-én, a városnap alkalmából a képviselőtestület kulturális és sportbizottságának kezdeményezésére Polgármesteri Elismerő Oklevéllel jutalmazták a hajdúnánási szurkolócsoportokat.
Elsőként a 15 éves Nánás Front vehette át a kitüntető címet, melynek laudációja kiemeli a nagy magyar szurkolótáborokhoz hasonlatos lelátói kultúra megteremtését a helyi viszonyok és adottságok között. Elismerést kapott még a Mámor és egy új formáció, a Nánási Drukkerek is, akik szurkolói pólók készíttetésével népszerűsítették a városi sportrendezvényeket, mely akció nagy sikert aratott a lakosság körében
Amikor néhány héttel ezelőtt felhívtak minket a hivatalból, szóhoz sem jutottunk, hiszen nem gondoltuk volna, hogy önkormányzati szinten is ismerik és elismerésre méltónak találják a nánási szurkolók tevékenységét. Köszönjük, és sokat jelent, hogy számítanak ránk. Igyekszünk a jövőben is méltónak lenni a kitüntető címhez. Ezentúl pedig Hajdúnánás megérdemli, hogy a legszurkolóbarátabb városként tartsák számon a magyar lelátókon.”

🔥24👍1
🌋Izlandon megindult a hosszú hetek óta „várt” kitörés Grindavikól észak-keletre. A hasadékzóna majdnem 4km hosszú.
🔥Persze az is lehet, hogy csak az izlandi ultrák év végi pyroshowját élvezhetjük a látványos képeken.
🚫Biztos ami biztos, a Fidesz meghallva a „kitörés” hírét, egy törvénymódosítással be is tiltotta azt.🤷

👍19🔥9😁4
Forwarded from Légió Hungária
🇭🇺 2024. januárjában két eseménnyel is a doni hősök előtt tiszteleg Mozgalmunk
🥾 A Vitéz Sándor János Emléktúra egy 20 kilométeres túra, melynek keretei közt a 2. magyar hadsereg szolnoki születésű őrvezetője és az elesett doni harcosok előtt tisztelgünk.
🎒 Az Éjszaka a fagyban egy Békéscsaba környékén lebonyolításra kerülő többnapos extrém túlélőtúra, melyre azokat várjuk, akik megtapasztalnák, hogy milyen nehézséget okoz napokat és éjszakákat a januári erdőségekben tölteni.
📧 Mindkét esemény regisztrációköteles, melyet az info@legiohungaria.org címre írva tehettek meg.
#LégióHungária #LH #Hőskultusz #ASportMindigHonvédelem #ASMH

👍15
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
⚠️ A németországi hatóságok nem nyugszanak, ezúttal az aktivde kapott reggeli ébresztőt, házkutatással!
Szinte mindent elkoboztak, a rendeléseket pedig határozatlan időre leállítják. Az adventi kalendárium is egyelőre szünetel. (naponta lehetett nyerni nacionalista tárgyakat, például matricacsomag, ruházat, stb.)
❗Kitartást a német bajtársaknak!

🤬15🔥4
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
❗️ÚJ NZÓNA PODCAST❗️
"A Légió Hungária első 5 éve - podcast beszélgetés a vezetőségi tagokkal"
Amiről pedig leírása szerint a műsor szól:
"nyárról elmaradt adósságunkat törlesztjük ezzel a műsorral, hiszen a Légió Hungária még augusztusban ünnepelte ötödik születésnapját, de csak most volt időnk összeülni egy nagy beszélgetésre ebből az alkalomból."
Az alábbi linkeken érhető el az adás:
🔴https://youtu.be/xqutAhgtfME
🟢https://open.spotify.com/episode/6fnJh7EaArzh2GlKqDgOzL?si=lpSTVGZ5TgOD5lHMBiiIvQ
🟠https://soundcloud.com/user-119537511/legio-hungaria-5-ev?si=4515126c5ac04eb2aaaa23d7e7b64f4a&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing
Amennyiben tetszett a műsor, akkor dobj rá egy lájkot, és íratkozz fel a csatornákra is! 😉

👍13😁1
Hetek óta beszélnek a szombathelyi Haladásnál jelen lévő anyagi problémákról. Ma taggyűlést tartott a klubot üzemeltető gazdasági társaság, amely egy közleményt is kiadott a helyzetről. Ebben azt írják:
„...megállapították, hogy a tervezett árbevétel – reklámbevétel – elmaradása és kiesése okozta a pénzügyi helyzet kialakulását.”
Eddig végülis hihető a sztori, azonban közleményből megtudtuk azt is:
„...megállapították, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a tervezett bevételek beérkezésével a társaság pénzügyi helyzete belátható időn belül helyreállítható és a további bevételek biztosítják a szezon biztonságos befejezését, valamint a klub következő évi licenckérelmének feltételeit.”
Tehát a gondot az okozza, hogy a tervezett bevételek nem érkeztek meg, azonban pánikra nincs ok, mert ha megérkeznek, akkor minden rendben lesz. Mesterterv, bár ez a fajta ködösítés amellett, hogy jellemző bizonyos körökre, nagyon is átlátszó.
A valódi gondot egyes pletykák szerint inkább az okozza, hogy a jelenlegi tulajdonos immár nem Mészáros Lőrinc veje, így a rendelkezésére álló anyagi források is elapadtak. Ezek lehettek a nem megérkező tervezett bevételek, így működik a magyar labdarúgás hátországa a válogatott sikereinek az árnyékában. Vagyis inkább nem működik, a nemzeti csapat számára pedig majd maradnak a honosított játékosok.
Nehéz ehhez a helyzethez mit hozzátenni. Kitartás, Haladás!

👍20
Forwarded from Szabad Szellem - Magyar Kultúra Alapítvány
📝 Évzáró interjút adtunk Horváth Tamásnak, a Magyar Jelen újságírójának, aki az idén kiadott két könyvünkről, a 2023-as év eredményeiről, és jövőbeli terveinkről kérdezte alapítványunk kurátorát.
https://magyarjelen.hu/ket-fontos-konyvet-is-kiadott-iden-a-szabad-szellem-magyar-kultura-alapitvany/

Magyar Jelen
Két fontos könyvet is kiadott idén a Szabad Szellem – Magyar Kultúra Alapítvány
A mögöttünk hagyott esztendőről, valamint a jövő évet érintő tervekről Gulyás Attilával, az alapítvány kurátorával beszélgettünk.
👍5
🌞Ezekben a percekben nyugszik le a nap, alászállva a sötétségbe. Az idei évben december 22. lesz az év legrövidebb napja, a korahajnali órákra esik a téli napforduló időpontja.
✨Ne feledjük azonban: még az olyannyira hosszú téli éjszakán is ezernyi apró csillag jelzi, hogy a fény nem bukhat el, és végül mindig győzedelmeskedik a sötétség felett!

❤31🔥11💩1
Forwarded from Militáns Konzervativizmus
🎙 Homo Viator Podcast: Létszemlélet-világnézet-ideológia; Palesztina VS Izrael – eszkatológikus vonatkozások
📖 Ezúttal a létszemlélet – világnézet – ideológia hármasát vettük górcső alá, illetve a palesztin-izraeli háború eszkatológiai vonatkozásait.
A podcast a HIVATKOZÁSRA kattintva érhető el.
🇭🇺 @nzona3
#MilitánsKonzervativizmus #HomoViator #AzÚtonJáróEmber #Világnézet #VilágnézetiMűhely #Létszemlélet #Világnézet #Ideológia #PalesztonaVSIzrael #Eszkatológia

👍7
A police.hu ismét kitett egy adagot a februári antifa-támadások gyanúsítottjai közül, akiket keresnek.
Lassan kétszer annyi embert köröznek, mint amennyien egyáltalán részt vettek benne, de magyar szálról továbbra sincs hír.
Közben valahol azt olvastam a napokban, hogy a fogdáról háziőrizetbe engedett gyanúsított szőrén-szálán eltűnt.
Vicc, csak éppen nevetni nincs kedvem.

🤡28🤬5🤮1