A Magyar Jelen készített interjút Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselővel, ismert Újpest szurkolóval a kitiltása kapcsán.
Az interjúban szóba kerül az a FELHÍVÁS is, amelyet néhány nappal ezelőtt osztottam meg a témával kapcsolatban!
Az interjút ide kattintva tudjátok elolvasni 👇
https://magyarjelen.hu/megszolalt-a-szurkolo-akit-egy-nagy-magyarorszagos-drapi-miatt-tiltott-ki-az-mlsz/

👍11
🇭🇺A Transylvanian Fanatics tagjai évek óta járnak a válogatott találkozóira. A képen látható zászló is megjárta a legtöbb válogatott meccset az elmúlt esztendőkben.
🚫Leszámítva a 2022-es, a Puskás Arénában játszott találkozókat. A Nagy-Magyarország zászlóval kapcsolatos bejegyzésem után privát üzenetben jelezték, a németek és az olaszok elleni mérkőzésen már a bejáratnál közölték velük, hogy a zászlójukat nem vihetik be a létesítménybe.
🎶Így a stadionban a nemzeti identitásukat kifejező zászlójuk nélkül kellett meghallgatniuk a Nélküledet...
🔴Jobbszélső

🤬16😢2
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
🇭🇺 200 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát.
❤13
Az Ultrák, mint mi voltunk facebook oldal bejegyzése 👇
Btk. 335. § Önkényuralmi jelkép használata.
2.es cikkeje alapján Nem büntethető önkényuralmi jelkép használata miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el 😁✋🏻😎✋🏻
Interjú részlet Danielével az Irriducibili Lazio egyik aktivistájával a 3. félidő szurkolói magazin hasábján. (VIII.évf./4.szám No.80 2002.május)
3. Félidő: A kanyar felépítésére vonatkozólag mit érdemes tudnunk?
Daniele: A Curva Nord vezető és csaknem egyetlen jelentős csoportja az Irriducibili melyet hétezer fasiszta alkot, ez különbözteti meg őket a félemeleten tevékenykedő, de csak kb. 200-300 tagot számláló Viking-től, akik viszont nácik. Ez a kanyarban jelentős különbség, de együtt képviseljük a Laziót, a többi északi kanyarban tartózkodó ultrával, és ez mindig teli szektort eredményez.

👍25
A Nacionalista Zóna telegram csatorna bejegyzése👇
Az egykor szebb napokat látott intézmény (pénzverde, a Fradi pályával szemben) udvaràn, ma már csak a szemetet söpri a szél az udvaron.
A hazai antifa, akik tulajdonkèppen éves egyetlen megmozdulásukra készülnek, a kitörés hőseinek a meggyalázására.
Nagy "elnyomatásukban" ők mindig kapnak engedélyt a hatóságoktól a szánalmas vergődésükre.
Bár fogyatèkosok ők, így nem illendő bántani őket, de a szemtelenséget azért mégiscsak a megfelelő eljárásban kell részesíteni.

💩27🤡2👍1
❗A Magyar Jelen megkeresésére beismerte az MLSZ, hogy valóban kitiltották a Nagy - Magyarországot ábrázoló zászlókat, molinókat a válogatott találkozóiról, megelőzésként.
❗Mindezt úgy, hogy a szövetség még nem kapott büntetést ezért a szimbólumért a nemzetközi szövetségektől!
❗Azt gondolom, így méginkább helye van annak a FELHÍVÁSNAK, amit néhány nappal ezelőtt tettünk közzé.
🗣️Az MLSZ válaszai a feltett kérdésekre IDE KATTINTVA érhetőek el.

🤬20
A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület riportfilmjének az előzetesét ajánlom figyelmetekbe!
https://m.youtube.com/watch?v=2XhVY91KySU&feature=youtu.be

YouTube
Előzetes készülő riportfilmünkből
Egyesületünk Budapest ostroma és az 1945-ös Budai kitörés témakörében végez kutatásokat a jövő nemzedék számára. Készülő riportfilmünkben olyan résztvevők szólalnak meg, akik megélték ezen időszak borzalmait.
Kérjük, amennyiben támogatni szeretné tevékenységünket…

👍9
🇩🇪Németországban, mint azt tudjuk jól, nem a legegyszerűbb nacionalistának lenni, főleg szervezeti keretek között.
📢Ezért is jelentős önmagában az a tény, hogy a dortmundi bajtársaink szombaton ünnepelhették mozgalmiságuk 40. születésnapját!
🔴Aki kíváncsi tevékenységükre, az kövesse be a Heimat Dortmund telegram csatornát!

❤🔥13🔥4
A Sportál is beszámolt arról az ügyről, melyet a múlt hét folyamán indítottunk el a Nagy - Magyarország zászlók MLSZ általi betiltására, valamint a szurkolók kitiltására reagálva!
Sportal.hu
A sálon lehet Nagy-Magyarország, a zászlón nem
Áll a bál a magyar válogatott szurkolói között: egyikük azt állítja, hogy azért nem viheti be legálisan a meccsre a zászlóját, mert azon a Nagy-Magyarország térképe szerepel.
👍11
Emlékeztetőként ezt a novemberi bejegyzésemet ajánlom a figyelmetekbe.
Ez jelzi, hogy a mostani akció nem korai, hanem nagyon is kései reakció arra, amit az MLSZ hónapok óta művel.
https://t.me/jobbszelso/1826

Telegram
Jobbszélső
🇭🇺Engem egyáltalán nem zavar, hogy Orbán Viktor Nagy-Magyarországot (mindjárt kettőt is) ábrázoló sálban szurkolt a görögök elleni találkozón. Ez ráadásul nyilván egy teljesen tudatos döntés volt a részéről. Látta ő jól, hogy mi van azon a nyakbavalón
❌Ennek…
❌Ennek…
👍13
A Kuruc.info is megosztotta nem csak a Magyar Jelen cikkét, de a jelen csatornán közzétett felhívást is!
Köszönjük!
https://kuruc.info/r/26/254238/
Köszönjük!
https://kuruc.info/r/26/254238/
Kuruc.info hírportál
Miközben Orbán nagy-magyarországos sállal játssza a nagy hazafit, az MLSZ kitiltotta e jelképet
Még Erdély címerét is üldözik, pedig senki sem tiltja.
👍12
Nacionalista Zóna telegram 👇
Küzdősport gálától az orosz-ukrán háborúig – 2. rész
Ezt a részt teljes egészében az orosz-ukrán háborúnak szenteltük. Két eltérő álláspont találkozik, a vitától sem mentes műsorban.
A beszélgetés a HIVATKOZÁSRA kattintva érhető el.

👍8
Mi azért inkább felírnánk arra a zászlóra, amit egyesek szerint nem lehet. 🤷♂️
Így tudunk a történelem magyar oldalán maradni. 👇
https://t.me/jobbszelso/2061

👍14
❗Azt nem mondom, hogy minden úgy lett leírva, ahogy elhangzott, hiszen szurkolói csoportokkal nem történt egyeztetés, azonban fontosabbnak tartom a szándékot jelen esetben.
🖋️Az egy hete közzé tett FELHÍVÁSSAL kapcsolatban keresett meg a Blikk munkatársa, köszönöm, hogy lehetőséget biztosítottak!
👉(A Légió Hungária sosem volt és soha nem is lesz szurkolói csoport, mint az a képaláírásban szerepel. 🤷♂️)
🔴 Jobbszélső

Forwarded from A sport mindig honvédelem! 💪👊
❗️Az alábbi felhívás szurkolói körben indult, melyet mi is megosztunk. 👇
🇭🇺 Kedves szurkolótársaink, barátaink, ismerőseink❗️
📌 Agydaganatot diagnosztizáltak barátunknál, Kovács Krisztián Rockynál 2022.decemberében.
Sajnos a kezeléssel járó költségek nagyon magasak, amit összefogás nélkül rendkívül nehéz előteremteni.
Ezért arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy lehetőségéhez mérten - ha csak pár ezer forinttal is -, de segítse barátunk gyógyulását.
🇭🇺🔥Rockyról tudni kell, hogy évtizedek óta ott van a lelátón és nem kezdődik nélküle válogatott mérkőzés sem, legyen az itthon vagy idegenben. Ő is rengeteget segített már másokon, most neki van szüksége ránk!
🙏🏻Minden segítséget előre is köszönünk!
➡️ Név: Kovács Krisztián
Magyarországi számlaszám: 10102237-66549300-01004000
➡️IBAN (külföldi utaláshoz): HU58101022376654930001004000
☝🏻Közlemény: Visszavárunk
❤️Köszönjük❤️

❤12👍2🔥2
Nagy ügy lett a Nagy-Magyarország
🇭🇺Az elmúlt napokban lett igazán széles körben ismert a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlók labdarúgó mérkőzéseken való betiltásának a kérdése.
🖋️Megpróbáltam röviden összefoglalni, milyen folyamatok zajlottak le az ide vezető úton.
http://nacionalistazona.org/2023/01/24/nagy-ugy-lett-a-nagy-magyarorszag/

👍12❤🔥4
Forwarded from Légió Hungária
Magyar próféta 2. könyvbemutató
Retkes Tamás történész és író bajtársunk Magyar próféta történelmi regénysorozatának második része 2022. év végén látott napvilágot, a dedikálással egybekötött könyvbemutatóra pedig 2023. január 29-én (most vasárnap) kerül sor Budapesten.
További részletek a HIVATKOZÁSRA kattintva.

👍4