Jobbszélső 🇭🇺
1.83K subscribers
3.8K photos
269 videos
1.68K links
🙋🏻Lipták Tamás
🇭🇺Hungarian football fan, nationalist activist, journalist
🔴Kispest - Honvéd FC
📢⚔️Légió Hungária
www.jobbszelso.hu
Download Telegram
Ahogyan az várható volt, a szerbiai választások lecsengésével ismét elkezdett nőni a nyomás Magyarország déli határán. Erről és az embercsempészet nyomán kipattanó tüzekről kérdeztem Nagy Sándor ásotthalmi mezőőrt.
🤬11🔥7👍2
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Pavel Durov letartóztatása megmutatta ismét, hogy az online térben – bármennyire is biztonságosnak tűnik egy-egy felület – nem szabad feltétel nélkül bízni, arra komolyan építkezni.

Kizárólag a személyes kapcsolatok jelentenek igazán erős alapot. Keress egy bajtársi közösséget és légy tagja!
Az internet pedig maradjon egy fontos, de kiegészítő tevékenység.

Légy aktív az utcán is!

📸 @legiohungaria
👍27
Kispesten jelenleg csak a szurkolótábor elsőosztályú, miközben a csapat tetszik vagy sem, de elkezdett zuhanni a harmadosztály felé.

Őszintén megmondom, nem érdekelnek már a kifogások. Nem érdekel az új tulajdonos, nem érdekel az új edző. Nem érdekel a fiatal, „tehetséges” (hahaha) akadémista sem.

Zsinórban három vereség a Kozármisleny, az Ajka és tegnap a Soroksár ellen. Ez a Honvéd eredménysora augusztusban. Miközben a Felcsút és a Paks a Konferencia Liga csoportkörének kapujában áll, addig Puskás, Bozsik, Détári, Kovács Kálmán és megannyi klasszis nevelőklubja, az ország egyik legnépszerűbb csapata a másodosztály 16., vagyis utolsó helyén tölti ezt a hetet öt mérkőzés után.

Ez pedig egyszerűen SZÉGYEN!
👍21🤬12
Amikor előhúzzák a „náci-kártyát”, kérj rá még egy lapot! 😎

A viccet félretéve, nagy élmény volt a Hazajáró című műsor rendezőjét hallgatni a műsorról, mely ellentétben a sok mai szeméttel, ami a médiából ránk ömlik, valóban értéket teremt, miközben hagyományt őriz.

Inspiráló és példamutató az, ahogyan a műsor csapata megalkuvást nem ismerve mutatja be a Kárpát-medence magyarságának kulturális kincseit, egyben megőrizve azokat az utókor számára.
46👍16
Végre úgy tűnik, akad egy jogszabály, ami nem csak elméletben áll ki a normalitás mellett, de alkalmazni is merik.

A bíróság ugyanis semmissé tette a Fővárosi Közgyűlés döntését, amellyel közterületet neveztek el a kommunista politikusról, Horn Gyuláról.

Az egykori MSZMP, majd MSZP után a Horn Gyula megnevezés is eltűnhet a közéletből és a közterületekről. Már csak a Horn-szobornak és a kommunista szellemiségnek kell eltűnnie, és akkor talán egy picit jobb hely lehet ez az ország.

Ja, és persze még mindig lebontanám a Szabadság-szobrot!🤷🏻
👍43
Forwarded from ⚔️ Incze Béla
📱 Néhány szempont a Pavel Durov körül kialakult helyzet értékeléséhez

🇪🇺 Az, hogy a "nyugati szovjetek" letartóztatták, illetve, hogy milyen hivatkozási alappal tették meg, az álszentség magas foka, de azért vannak, akik túltesznek rajtuk.

🇷🇺 Méghozzá a "keleti szovjetek", akik most hangosan és látványosan aggódnak érte. A legpofátlanabb talán Dimitrij Medvegyev, aki azzal dicsekszik, hogy annak idején személyesen figyelmeztette Durovot, ne hagyja el Oroszországot, ne akarjon "világpolgár" lenni, mert a nyugatiak szemében mindig csak egy megbízhatatlan orosz marad.

🌐 Sajnos azt nem tudjuk meg a jól csengő nyilatkozatból, hogy ezt mikor mondta Durovnak. Talán akkor, amikor korábbi platformját vették el tőle, az "orosz Facebook" néven ismertté vált VK-t, ami után jobbnak látta, ha emigrál?

Ugyanis Durov nem önszántából lett "világpolgár". Az orosz szakszolgálatok éveken keresztül nyomást helyeztek rá, azt akarták elérni, hogy adjon nekik hozzáférést a legnagyobb orosz közösségi média felülethez, mely akkoriban egész Kelet-Európában dinamikusan fejlődött. Az orosz techguru azonban ezt megtagadta, ami miatt gyakorlatilag menekülnie kellett hazájából.

Értem én, hogy most sok putyinista azt hallja Medvegyevtől, vagy éppen Dugintól amit szeretne, de akik eddig nem ismerték "az orosz Zuckerberg" történetét, azoknak sem kéne sokat keresgélni a Googleben, hogy lássák: Ha Durov annak idején nem menekül el, akkor ma valóban nem tartóztatják le a franciák, egészen egyszerűen azért, mert még nem szabadult volna az FSZB szorításából, ha egyáltalán életben lenne.

És, végül pár gondolat a főszereplő lehetséges motivációiról:

Durov egészen biztosan nem jobboldali. Saját magát libertáriánusként definiálja, és többek közt ilyen kijelentései vannak:

"A legjobb törvényhozás a nemlétező."


Mi nyugodtan odabiggyeszthetjük még a távolról sem pozitív technokrata jelzőt is. Lehet, hogy Durov naiv, de őszinte módon hisz a szólás szabadságában, viszont ne felejtse el senki, hogy Ő elsősorban egy üzletember, aki tisztában van azzal, hogy ha az egész világon szinte csak olyan közösségi média platformok működnek, amik kiszolgálják a PC szabályrendszert és nem mellesleg szakszolgálatokat, akkor ott piaci rés tátong.

📱📱 Ezt a rést két felületnek sikerült kitöltenie. Az X-nek a maga 500 millió felhasználójával, és a Telegramnak a maga közel 950 millió felhasználójával. (Júliusi adat. Ez a szám múlt szombat óta biztosan átlépte az 1 milliárdot.)

💲Nem akarok gondolatrendőrséget játszani, lehet, hogy Durov, vagy éppen Musk komolyan is gondolják, amit a szabad véleménynyilvánításról mondanak, de ettől még tény marad, hogy Ők nem az elveikből élnek, hanem (sok egyéb mellett) abból, hogy egész iparágak települtek át a felületeikre, amik a legkülönfélébb okokból kifolyólag nem tudtak megmaradni a Meta és a Google platformjain.

Jelen pillanatban én is úgy gondolom, hogy ez a két felület a leghasználhatóbb, de ez egy pillanatnyi és technikai állapot, ami bármikor változhat. Változhat attól, hogy Durov most alkut köt, és változhat attól, hogy holnaptól egyszerűen más lesz a szóban forgó cégek üzletpolitikája.

Tehát, akik most a jobboldalon azt posztolják, hogy #FreeDurov, ne felejtsék el, hogy nem a bajtársukat csukták le, aki lojális lesz hozzájuk, vagy akihez nekik lojálisnak kéne lenniük. Akik, pedig "bezzegoroszországoznak" azt pláne ne, hogy a keleti szovjetek egyetlen dolgot bánnak Durovval kapcsolatban: Hogy nem ők tartóztatták le 10 éve.

#Legionarius #Világnézet #Telegram #Durov
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
👍21👏2👌1
📖„A modern ember elengedte Istent, a hitet Istenben és persze önmagában, a saját ösztöneiben. Ezek helyébe a műsorújság horoszkópja és üdítőitalok kupakjába rejtett semmitmondó üzenetek léptek. Ezektől várja a bíztatást, a jó jeleket, élete sorsának jobbra fordulását. A szentek, hősök és valódi példaképek helyére pedig bugyuta sorozatok sablonos és üres, jellemtelen karakterei léptek a modernek élettelen életébe.”

📚Részlet a Felmegyek a mélységbe Zarándok út volt című írásából. A sorszámozott, dedikált példány a csermely.konyv@gmail.com címre írt levéllel szerezhető be, vagy személyesen a Magyar Menedék Könyvesházban!

Hosszabb ismertetőt a kötetről a Magyar Jelen oldalán olvashattok!
👍19🔥5👏2
Mióta mondjuk, mondogatjuk, írjuk a itt a jobbszélen, hogy a Fidesz kettős játékot játszik bizonyos témákban.🤷🏻
👍15
Forwarded from Légió Hungária
🥾 Néhány fotó a budapesti Hazajáró közönségtalálkozóról

🤝 Mindenkinek köszönjük, akik eljöttek az eseményre, Moys Zoltánnak a műsor író- rendezőjének pedig külön szeretnénk hálánkat kifejezni, amiért elfogadta a meghívást.

👉🏻 A HIVATKOZÁSRA kattintva néhány további fotót is elértek az eseményről.

#LégióHungária #LH
👍22👏5👌21
Nem tisztem a Ferencváros szurkolóit védeni, velük foglalkozni. Azonban amit az Index.hu előad, az a lap „legszebb” (értsd: ocsmány) hagyományait (hazugságait) idézi.

A valóság az, hogy egy balkáni brigád eszközökkel felszerelkezve támadta meg a magyar szurkolókat. Ahogyan az a Balkánon régóta szokás. Ennek utánanézni pedig konkrétan kevesebb idő, mint egy ilyen ocsmány hazugságot bepötyögni.
👍69
Fenn a mélyben – Ágoston Balázs írása

📝A Demokrata hasábjain ezúttal a Felmegyek a mélységben került terítékre, vagyis inkább bemutatásra. Köszönöm a szép sorokat ezúton is!

📚A könyv beszerezhető a csermely.konyv@gmail.com címre írt levéllel, vagy pedig személyesen a Magyar Menedék Könyvesházban a Márvány utca 48. alatt!
👍16🔥1👏1
🤷🏻
😁32
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
🇭🇺 A GNLS Győr jobboldali baráti társaság és az Óbudai Castrum Aquincum tagjai az utolsó nyári hétvégi napot együtt tölötték Mosonmagyaróváron, az MTE- III. Kerület meccsen.
A meccs előtt egy közös kerti partyn vettek részt a szurkolók.

🤝🏻 A barátság 1997- ben kezdődött a győri White Hunters és az óbudai Klán tagjai között.
Mindkét szurkolói csoport kiáll a normalitás mellett.

Éljen a normalitás, éljen a sportbarátság!

Hajrá, magyarok! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
👍29🤡1
Kispest🙌🏻🔴
13🔥11👏4
📌Regensburg, Walhalla-csarnok

Azt hiszem, ez egy igen különleges helyszín, ahonnan ezt a képet kaptam!😎
A készlet, vagyis a sorszámozott példányok pedig egyre fogynak!

📚Lassan az utánpótlásról is gondoskodnom kell, de még írhattok a csermely.konyv@gmail.com címre! Személyesen pedig a Márvány utca 48. alatt, a Magyar Menedék Könyvesházban szerezhetitek be a Felmegyek a mélységbe című zsebkönyvet!
👍17🔥11
Van, ami sosem változik. Például az, hogy a kommunistának a másik pénze kell, hogy ő boldogulhasson. 🤷🏻

Feltehetnénk persze a kérdést, hogy mi lett az uniós, Soros és egyéb pénzekkel, de ne zavarjuk össze szélsőbalosékat ilyesmivel.
💩41😁2👍1